Belföld

Rendezvényszervezés – mozdul a piac

Alapos átalakulás előtt állunk: a Hungexpo privatizációra vár, a Sziget Kft. újabb vizekre evez, a Symposionline révén megjelent a kínálatban az internetes helyszínkiválasztás.

Idén létrehozta rendezvényszervezési üzletágát a Hungexpo Rt. Barabás János vezérigazgató elmondta a FigyelőNetnek, hogy a kiállítások mellett egyre nagyobb hangsúlyt kívánnak erre a területre fektetni, ezért önállósították a részleget. Ma már számos konferenciát (rendezvényt) kísérnek kiállítások, illetve megfordítva: számos kiállításhoz kapcsolódnak rendezvények, tehát konferenciák. Így e két terület egyre hangsúlyosabbá válik, miközben össze is fonódnak e tevékenységek.

A jobbik évben 

A Hungexpo Rt. idén 5,3 milliárd forintos várható árbevételre számít, ami bizonyos javulást jelentene az előző évhez képest. A legfontosabb előrelépés azonban az, hogy idén 250 millió forintos nyereség jelezhető előre a tavalyi nullszaldó után – mondta el a FigyelőNetnek Barabás János vezérigazgató. Elmondta azt is, hogy a Hungexpo kiállítás- és rendezvényszervezési tevékenysége kétéves ciklikusságot mutat. Bizonyos vásárokat ugyanis csak kétévente rendeznek meg, és e periodicitás tekintetében az idei év számít a „jobbiknak”. 

Jövőre megtörténik a privatizáció

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy jövőre várhatóan megtörténik az új partner bevonása a Hungexpo Rt.-be. Ez azt jelenti, hogy a privatizációt tőkeemeléssel, külső partner segítségével hajtják végre. A magánosítási pályázat beadási határideje 2004 januárjában jár le, eredményre körülbelül március közepén lehet számítani legkorábban.

Az új partnernek új kiállításokat, újabb konferenciákat kell majd „hoznia” a Hungexpónak. Ezért két éven belül például egy újabb, konferenciák megrendezésére is alkalmas multifunkcionális épület felépítését tervezik a Kőbányai Vásárváros területén. A jövő év tehát a nagy átalakulás esztendeje lesz a cégnél, a Hungexpo történetének egyik legátfogóbb megújulása várható Barabás szerint.



Rendezvényszervezés – mozdul a piac 1

Sziget hátán sziget



A magyar rendezvénypiac túlságosan kicsi, ráadásul eléggé nagy a tülekedés, ezért nem valószínű, hogy komolyabb külföldi konkurencia megjelenne rajta – vélekedett Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője. A májustól szeptemberig tartó szabadtéri szezon, s különösen a július-augusztusi főszezon idején szinte minden hétvégére már most is több nagy rendezvény jut.


Gerendai szerint vannak azért speciális piaci szegmensek, ahol várható fejlődés. Így például elképzelhető, hogy a bécsi, prágai, varsói koncertek szervezői Budapestre is tovább utaztatnak zenekarokat, és bizonyos szakesemények szervezésében is van üzleti fantázia. A Sziget iroda is szervez jövőre egy új, úgynevezett „szakeseményt”, a modern tánczene rajongóinak szeretnének összehozni egy fesztivált. 

 Egyéb „szigetes” rendezvények

Szenvedélyek Napja
Sport Sziget
Gyerek Sziget
VOLT Fesztivál
Budapest Parádé
Budapest Parádé Bónusz

Arra a kérdésünkre, hogy a Sziget iroda tevékenységén belül mekkora súllyal szerepelnek az olyan „fiatalabb” rendezvények, mint a Sport Sziget, a Gyerek Sziget, vagy mondjuk a Budapest Parádé, Gerendai azt felelte: a szervezőiroda főtevékenysége a Sziget Fesztivál megszervezése. Az egyéb rendezvények szervezésébe eredetileg azért fogtak bele, hogy két Sziget között is munkát tudjanak adni a stábnak. Igaz, időközben egy-egy mellékrendezvény, mint például a Budapest Parádé, már nagyobb látogatottságot ért el, mint a Sziget, s a költségvetése is meghaladta a 100 millió forintot. Sőt, az idén olyan furcsa helyzet állt elő, hogy főrendezvényük a rossz idő miatt nem termelt nyereséget, így a cég csupán a „mellékes” fesztiváloknak köszönheti, hogy profittal zárja az esztendőt.


Ausztriában piacvezetők

 

Az Ausztriában hat éve piacvezető Symposionline egészen új szegmenst teremtett a magyarországi meeting- és tréningközvetítésben. A magyar leányvállalat szolgáltatásait egyelőre 80 százalékban osztrák cégek veszik igénybe, a hazai megrendelők 20 százalékot tesznek ki. Rácz István, a magyar cég egyik ügyvezető igazgatója a FigyelőNetnek elmondta, hogy ezt az arányt szeretnék a közeljövőben megfordítani, és nemcsak osztrák cégek Magyarországra közvetítésében kívánnak részt venni, hanem magyar vállalkozások itthoni és külföldi rendezvényeinek, szemináriumainak megtartásában is segédkezni szeretnének. 

Egy új piac: az online szemináriumhelyszín-választás

A magyar rendezvényszervezési piac meghatározó, nagy szereplői mellett tavaly tűnt fel egy viszonylag kisebb cég, az ausztriai Symposionline magyar leányvállalata. Nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az internetes helyszínkiválasztásban kívánnak segíteni megrendelőiknek. Az ötlet lényege az, hogy a Symposionline kutatást végzett a vállalati, céges szemináriumok megrendezésére alkalmas magyarországi szállodákban és vendéglátóhelyeken, és ezekről adatbázist állított össze.

Az adatbázisba, illetve szállodalistára háromcsillagos vagy annál magasabb besorolású helyek kerülhettek fel, s ezek közül interneten válogathatnak a Symposionline szolgáltatásait igénybe venni akaró cégek. A magyar Symposionline Hungary márkanév egyébként az osztrák Symposionline GmbH és a magyar Berthold Congress Institute együttműködéseként jött létre. 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik