Belföld

Az idén sem dőlt meg a Nemere II. félévszázados rekordja a Balaton legnagyobb presztízsű, közel kétmilliárdos tőkét megmozható vitorlásversenyén, a Kékszalagon. Litkey Farkas kormányos negyedik győzelme azonban sporttörténeti bravúr.
2004. 07. 05. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) múlt keddi közgyűlésére reagálva a Budapesti Árutőzsde (BÁT) tulajdonosai is visszavonták februári integrációs határozatukat pénteki közgyűlésükön - írja a Világgazdaság
2004. 07. 05. 08:11
Öt nap múlva leállhat a csődközeli helyzetbe került Jukosz termelése. A cég olajából fedezik a magyar fogyasztás majd 70 százalékát. A kiesés pótlása akár 6 milliárd forintos többletköltséget is okozhat a Molnak, ám azt ígérik: ellátási gondoktól nem kell tartani.
2004. 07. 05. 08:03
A kormányzat által kitűzött államháztartási deficitcél, szükség esetén további takarékossági intézkedésekkel, elérhetőnek látszik - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
2004. 07. 05. 07:13
Internetes honlapján megjelent nyilatkozatban cáfolta vasárnap a magát Dzsais Anszár al-Szunnának nevező iraki szélsőséges csoport, hogy lefejezte azt az amerikai tengerészgyalogost, akit június végén ejtettek foglyul az arab országban.
2004. 07. 05. 07:10
Egy-két héten belül a duplájára nő a Széchenyi Kártya hitelkeretének felső határa, s később várható a Mikrohitel maximális összegének emelése is. A kkv-szektor együttes támogatása 14 milliárd forint.
2004. 07. 04. 17:00
Az egészségügyi dolgozók külföldre közvetítésével foglalkozó cégeket egyelőre elkerüli a roham; a magyar orvosok a jelek szerint inkább maradnának. Pedig nem jó üzlet manapság Magyarországon orvosnak lenni.
2004. 07. 03. 17:00
Fényt derítettünk a Mazda roadster eddigi hatalmas sikerére. A több mint 700 ezer példányban készült modell valóban párját ritkítóan különleges élményautó. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>
2004. 07. 03. 11:00
A vasárnapi fináléjához közeledő labdarúgó EB hangulata jóllehet már nem fokozható tovább, a győztesnek megnyílnak majd a dicsőség kapui, a vesztes pedig csalódottan térhet haza. A támogatók és befektetők többségének azonban most érkezik csak el a rázós pénzügyi meccsek ideje.
2004. 07. 02. 18:12
A Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX 28 pontos vesztségben 11 628 ponton kezdett, de már fél óra múlva 11 600 pont alatt volt, a nap közepén pedig 11 535 pontig csúszott.
2004. 07. 02. 16:59
Viktor Gerascsenko, a Jukosz új igazgatótanácsi elnöke pénteken rámutatott, hogy az ostromlott orosz olajóriás számláinak befagyasztása tevékenységének leállását idézheti elő, miközben egyre több elemző latolgatta, hogy a cég állami ellenőrzés alá kerülhet, legalábbis átmenetileg.
2004. 07. 02. 16:45
Kinában hatósági szabályzást vezettek be a mobiltelefonos üzenetek szűrésére. Az új szabályozásnak köszönhetően a felügyeleti szervek megszűrnék a pornográf és tisztességtelen tartalmú üzeneteket.
2004. 07. 02. 15:01
Olvasói sztorik