Belföld

Jellinekékhez folyt be a fél ház vételára, ahonnan a volt Fidesz-közeli milliárdost utcára tették

Lakos Gábor
Vitézy Tamás
Lakos Gábor
Vitézy Tamás
Egy közel 10 millió eurós banki hitel miatt lett „hajléktalan” az egykoron Fidesz-közeli milliárdosként számon tartott Vitézy Tamás. A mai árfolyamon 4 milliárd forintos tartozás körüli kavarások vezettek oda, hogy a család által használt ingatlanokat is elárverezték, ez azonban már csak a végjáték volt azután, hogy az egész horvátországi ingatlanbirodalma, több dalmáciai hotellel és kikötővel együtt kikerült a kezei közül.

Vitézy Tamás a múlt héten tette közzé Facebook-bejegyzését, amelyben megírta, hogy kizárták budai otthonából, ahol 30 éven keresztül élt. „Egy szál ingben és vászonnadrágban” ment el a piacra, és mire visszatért, a kertkapun sem engedték be. A bejegyzésből kiderült, hogy azok, akiket a 77 éves vállalkozó kezdetben betörőknek titulált, és akik miatt a helyszínre hívta a rendőröket, igazolni tudták, hogy

a ház már az ő tulajdonukban van, sőt érvényes lakcímkártyát is fel tudtak mutatni.

Vitézy ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az új tulajdonosok a „Jellinek-eljárás eredményeként” tűnhettek fel a színen. Jellinek Dánielre, az ország egyik leggazdagabb vállalkozójára utalt, akivel a horvátországi ingatlanok miatt perek sokaságát indították egymás ellen.

A bejegyzést szemléző cikkünk megjelenése után Jellinek cége, az Indotek levelet küldött lapunknak és számos más újságnak. Ebben arra hívta fel a figyelmet: a Vitézy által közzétett történetből kimaradt, hogy a ház valójában már hosszú ideje nem volt az övé.

Való igaz, hogy a földhivatali papírok szerint Vitézyék a háromszintes házat évtizedekig 50–50 százalékban birtokolták a feleségével, Vitézy azonban 2016-ban a saját tulajdonrészét is házastársának ajándékozta. Csakhogy néhány év múlva elváltak, és a volt feleség az ingatlan 50 százalékát 2022-ben eladta a Trivia Industry Technológia Kft.-nek. A tulajdoni lap szerint az ingatlan másik felét ezzel egy időben egy korábbi hitelügylet miatt árverésre tűzték ki, és az Alexandra Tax Számviteli Szolgáltató Kft. vásárolta meg, de azonnal tovább is adta a ház másik felét birtokló Trivia Industrynak.

A sajtónak küldött levélben a Jellinek-érdekeltség tagadta, hogy a milliárdosnak köze lett volna az ingatlan elárverezéséhez és Vitézy kilakoltatásához.

Az árverésen sem Jellinek Dániel, sem az Indotek Csoport, sem a Raiffeisen Bank Zrt.-tól követelést vásárló Bohemian Financing Zrt. nem vett részt

– írta az Indotek. Azt azonban nem tették hozzá, hogy a végrehajtó közreműködésével lebonyolított licit kezdeményezője és kedvezményezettje mégiscsak a Jellinek többségi tulajdonában álló Bohemian Financing volt, azaz hozzájuk folyt be az árverési eladási ár. Részletesebb kérdéseinkre

ezt végül az Indotek is elismerte, az eladási árat viszont nem árulták el, mondván, az összeget nem hozhatják nyilvánosságra, mert az „üzleti titok jellegű” adat,

és ebből adódóan nem tekinthető közügynek.

Azt is hangsúlyozták, hogy az eljárást nem ők, hanem a Raiffeisen Bank kezdeményezte, a követelés jogutódja, a Bohemian Financing csak megörökölte a végrehajtásokat.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik