Játsszuk azt, hogy június 9-e este van, 11 óra múlt, kijöttek az EP-választási eredmények. Kinek mi járhat a fejében, ha racionálisan gondolkodik? Kezdjük Orbán Viktorral!
Nehéz kérdés, mert nemcsak találgatok, hanem vannak információim is, így pedig nem olyan jó a játék. Volt némi csalódottság Orbán Viktorban és másokban is az eredmény miatt – én legalábbis nem találkoztam olyan fideszessel, aki maradéktalanul elégedett lett volna. Ahogyan telnek a napok, a kognitívdisszonancia-redukció nyomán persze egyre több olyan értelmezés is megjelenik, ami nyugtatónak hathat: ilyen az, hogy a Fidesz több szavazatot szerzett, mint a választás második, harmadik és negyedik helyezettje együtt. Ám az első reakció inkább negatív volt. Egy fideszes vezető, akivel a választás éjszakáján beszéltem, úgy összegzett:
nem nagy kudarc, hanem nagy probléma van.
Vagyis nem a saját, 45 százalékos eredményük a gond, hanem inkább a Tisza Párt 30 százaléka?
Nem is feltétlenül a százalékok, inkább a választási kampány milyensége: csapágyasra járatták a gépezetet. Nagyjából egy országgyűlési választási kampánynak megfelelő mobilizáció zajlott, a részvétel is csak néhány százalékkal maradt el attól, ami a parlamenti választásokon megszokott, még sincs kétmilliónál több Fidesz-szavazó. Ezzel a politikával ebből a helyzetből ez volt a maximum, amit a Fidesz ki tudott hozni. Ebből származnak a gondok.
És milyen következtetésre juthatnak ebből?
Azt én is nagyon szeretném tudni.
Kétféle logika kínálkozik: az egyik szerint még csapágyasabbra kell hajtani ugyanezt a kommunikációs gépezetet, a másik szerint új stratégiát, eszközrendszert, stílus kell használni. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester az utóbbiról beszélt, nekünk is.
A múlt héten vendégeskedtem a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén. Mivel ami ott elhangzik, annak ott is kell maradnia, csak a benyomásaimról tudok beszélni: ez egy inkább jobboldali gazdasági szereplőket összefogó társaság, és szinte mindenki ugyanazt kérdezte, amit önök, de azzal a határozott reménnyel, hogy változás következik be a Fidesz politikájában. A legtöbben arról érdeklődtek: a Fidesz levonja-e a szerintük szükséges konzekvenciákat, változtat-e a stratégiáján? Volt, aki ezt úgy fogalmazta meg: lesz-e konszolidáció? A jó kérdés szerintem az, hogy lesz-e stratégiaváltás, másképp, más politikusokkal, más regiszterben beszél-e majd a Fidesz?
Ez lehetséges? Nem túl régóta ugyanaz a stratégia, a regiszter?
Lehet, hogy mostanában túl sok Háromharmadot hallgattam, mert erre a kérdésre azt tudom mondani, ami önöknél is elhangzott: a Fidesz nagyon jó az alkalmazkodásban, az adaptációban. Én is így gondolom, ugyanakkor nem könnyű felismerni, hogy változásra van szükség, és nem könnyű ennek megfelelően cselekedni sem. Annál is inkább, mert ha a miniszterelnök hajlandónak mutatkozna is a felismerésre, a környezete ellenérdekelt, mert ez az ő sorsukat, helyzetüket is érintené. Ebben az értelemben a politika csúcsa tényleg valamennyire elefántcsonttorony. Még egy olyan politikus esetében is, mint Orbán Viktor, aki mindig törekedett arra, hogy rajta tartsa a kezét a magyar társadalom ütőerén.
A tág értelemben vett királyi udvarban viszont – 2026-ra aggódva tekintve – biztosan sokan várják, hogy legyen valamiféle változás.
Lehet ugyanazokkal a szereplőkkel másképp politizálni?
A politikában mindent lehet, akár ugyanazokkal a szereplőkkel is, de a hitelessége kérdéses. Ha teljesen új műsor van, ahhoz nyilvánvalóan új – vagy régen látott – szereplők kellenek. Az a politika, amit a Fidesz már régóta folytat, kötődik egy bizonyos személyi állományhoz. És nem tudom, hogyan lehet ezt a politikát olyan radikálisan megváltoztatni, hogy a választók is érezzék. Biztosan lesznek kísérletek, ahogyan a választási kampányban is voltak, utalok Orbán Viktor makói beszédére, amelyben arról volt szó, hogy nem az a kérdés, ki a baloldali, ki a jobboldali, mert mindannyian magyarok vagyunk. Ez egy békülékenyebb hang. A probléma a Fidesz szempontjából az, hogy a Tisza Párt egy üres lap, amire sok mindent fel lehet írni, a Fidesz viszont nemhogy nem üres lap, hanem azt sem tudom, van-e még hely azon a lapon, ahova írni lehet. Esetleg le lehet-e radírozni mindazt, amit vastag betűkkel odaírtak.
Ebből az következik, hogy nagyobb és komplexebb a problémájuk, mint amire egy 45 százalékos eredmény következtetni enged.
Magyar Péter azt mondta, ez a választás volt a Fidesz Waterloo-ja, ami tévedés, ez legfeljebb a borogyinói csata volt. A kérdés:
a miniszterelnök azt a következtetést vonja-e le az eredményből, hogy ezzel a lendülettel el lehet menni Moszkváig, vagy átgondolja a hadi helyzetet? Ha úgy tekint rá, hogy gyerünk tovább, az oroszok már hátrálnak, akkor ebből komoly gondok lehetnek. Ha észreveszi a problémát, és korrekcióra is képes, akkor viszont utólag nem is problémaként értékeljük majd ezt a választást.
De azt mondja, tudomása szerint Orbán alapvetően nem sikerként értékeli.
Szerintem nincs ember a Fideszben, aki sikerként értékelné. Nyilván nem a nyilvánosságról szóló üzenetekről beszélünk.
Akkor marad a változtatási kényszer. Az nem változtatás, ha nem lejjebb, hanem – ha még lehetséges – feljebb tekerik az eddigi politika potméterét, még durvábban támadják az ellenfelet, és még inkább élet-halál kérdésnek állítják be, hogy hatalmon maradjanak, természetesen a béke érdekében?
Ez az eddigi politika folytatása lenne, a Hosszabbítsuk meg Bicskéig! logikája, nem változtatás, hanem fokozás. Változtatás az lenne, ha a Fidesz érdemben módosítana azon, ahogyan a választókkal és a politikai ellenfeleivel beszél.
Ennek mi a fő kritériuma? Megszűnik a Megafon?
Mielőtt válaszolnék, muszáj elmondanom, véletlenül sem szeretnék úgy tenni, mintha tudnám, hogy mit kell tennie a Fidesznek. Hiszen ha elkezd változtatni, könnyen lehet, hogy a még meglévő, szorosan hozzá kötődő kétmillió szavazó közül veszít el sokakat. Ezt nehéz kiszámítani. A főpolgármester-választás is ezt mutatta: Szentkirályi Alexandra visszalépése után voltak olyan fideszes szavazók, akik otthon maradtak, vagy a Mi Hazánk jelöltjét támogatták, mert Vitézy Dávidot nem érezték a magukénak. Ha elfogadjuk, hogy stratégiai irányváltás szükséges, annak alapvetően a cél meghatározásában kell megjelennie. Az a cél, ami a mostani kampányban elhangzott, hogy a törzsszavazók legyenek meg, ezért a lehető legradikálisabban és legegyszerűbben hozzájuk beszélünk, vagy elkezdünk úgy politizálni, mint a sikeres fideszes városvezetők? Az említett Cser-Palkovics András tud a törzsbázison kívülre beszélni, ahogyan mások is. Ha megnézzük az önkormányzati választás eredményét, sok helyen, ahol az a döntés született, hogy a helyi kampány olyan lesz, mint az országos – például Hódmezővásárhelyen –, nem sikerült egyetlen szavazóval sem többet elvinni annál, mint amennyi a jelenlegi fideszes stratégiára, üzenetekre rezonál. Sokat elvittek, de nem eleget ahhoz, hogy választást nyerjenek. Ez a dilemma, de ismétlem, akiknek a stratégiaváltásról dönteniük kellene, azoknak egyúttal a saját korábbi stratégiájukról is véleményt kell nyilvánítaniuk, sikertelennek ítélve azt.
Rogán Antalnak például?
Leginkább Rogán Antalnak. De biztosan nem egyedül dolgozta ki a jelenlegi politikai stratégiát, még ha ő is a legfontosabb szereplő.
Tehát az lenne az irányváltás, ha a kommunikációban, témakijelölésben kisebb szerepet kapna a háború, és több pozitív üzenet jelenne meg, például a családok támogatása?
Igen, ezt Cser-Palkovics András úgy fogalmazta meg, hogy az emberek dolgaival kell foglalkozni, függetlenül attól, melyik politikai táborba tartoznak.
A háttérben a fideszes vezetők egyike pedig azt mondta, eddig nagy emberek nagy ügyeivel foglalkoztunk, mostantól kis emberek kis ügyeivel kell foglalkoznunk.
Kérdés, hogy a költségvetés jelenlegi állapotában lehet-e ilyen ügyekkel foglalkozni. A sokakat érintő mindennapi ügyek általában sokba kerülnek.
A repülőtér visszaszerzése, a zuglói irodakomplexumok megvásárlása is sokba került, tehát van vagy lett volna mozgástér. Persze, ha lehetne osztogatni, a Fidesz megtette volna ebben a kampányban is. Hogy nem tette meg, holott nagyon fontos volt számára ez a választás, azt mutatja, hogy szűkült a mozgástér. De ettől még százmilliárdokat költöttek el nagy ügyekre. Most pedig az látszik, néhány százezer szavazó valószínűleg azért nem ment el és szavazott a Fideszre, mert a szubjektív gazdasági érzékelése nem olyan, mint a 2022-es választás idején. Hogy szűk két év alatt ezen mennyit lehet javítani, és mekkora tér van erre a költségvetésben – az valóban nehéz kérdés.
Folytassuk Magyar Péterrel. Nála nem vitás, hogy siker az eredmény, de hogyan lehet innen továbblépni?
