Tamás Gáspár Miklós volt a Partizán podcastjának vendége. A beszélgetés nehéz témával indult, a filozófus súlyos betegségével. Erről azt mondja a Tamás Gáspár Miklós:
Ez egy gyógyíthatatlan betegség, amit intenzív kezeléssel tűrhető állapotban lehet tartani. Ez a kezelés eléggé próbára teszi a szervezetemet, úgyhogy hol jobban vagyok, hol kevésbé. Ha nem is annyit, mint korábban, de tudok dolgozni, a gondolkodásban nem zavar. Fájdalmaim nincsenek, jóval gyengébb vagyok a kelleténél, de közvetlen életveszély pillanatnyilag nincs.
A filozófus beszél arról, hogy az Országos Onkológiai Intézetbe jár kezelésre, itt a „legfontosabb élményem a betegtársaimmal való együttlét”, ahol együttvárakoznak a konzultációra. „Sok embert hallgatok meg”, elmondása szerint a legtöbb beteg középkorú falusi asszony. Az „ő életükről sokat nem sejtettem” – mondja Tamás Gáspár Miklós. Megdöbbentő falukép bontakozik ki ezekből a beszélgetésekből a filozófus számára, ahol „nagyon nehezen, nagyon magányosan telik az emberek élete.” Ahol mindenki elhagyatott, a családi kötelékek felbomlottak, „intézmények nincsenek, nincs semmi.”
Olyan falvakból jönnek, ahol nincs posta, nincs könyvtár, nincs művház, nincs közért, nincsen presszó, nincs rendőrörs, nincsen pap. Olyan gondok merülnek fel, amiről nem is gondolt az ember.
A filozófus számára felismeréssel járnak ezek a beszélgetések:
Az emberek mennyire elhagyatottak, magányosak, kiszolgáltatottak, és mennyire élni akarnak.
Azt is elmondja, hogy „nincsenek férfipáciensek. Vidéki magyar ember nem megy orvoshoz. Alig látok férfiakat. Vannak, de kevesen.(…) A konkrétumok mellbevágóak.” Azt is mondja, hogy a körülmények mostohák, de a személyzet mindent meglesz, csak nagyon kevesen vannak.
Közéleti kérdésekről azt mondta Tamás Gáspár Miklós, hogy soha „nem tapasztalt környezeti válságnak van kitéve az emberiség.(…) Az élőhely a végső válságában van.”
Annak ellenére – mondja TGM – hogy globális krízisben élünk, a menekültellenesség ellenére, genderellenesség, a nőellenesség, az abortuszellenesség ellenére „él a szabadság utáni vágy, a racionalitás iránti vágy.”
Az emberiség nem hiszem, hogy rosszabb lett, mint volt, mert jelét adta, hogy nem.
Azt is mondta, hogy nem mindegy, hogy „az ember egy tűrhetően, ostobácska, de jó indulatú parlamenti rendszerben él, vagy diktatúrában, vagy féldiktatúrában.”
Szerinte ugyanakkor, amikor baloldaliak kritizálják a transzjogok kiszélesítését az válságtünet, kártékonynak tartja ezeket a vitákat, mert a baloldaliak már csak egymást üthetik, mert mással kontaktusba nem kerülhetnek.
Kétségtelen – teszi hozzá-, hogy a nyugati nagyhatalmak befolyást akarnak elérni Kelet-Európában, és van is felelősségük a háborúban. Szerinte a Nyugat és Kelet nem fog egyesülni soha, és felháborító, hogy Nyugaton milyen sovinizmust művelnek az oroszok ellen.
A koronavírus magyar áldozatainak magas számáról azt mondja Tamás Gáspár Miklós, hogy „ilyen közönyt sehol nem tapasztalni. Van ennek visszhangja? Beszél erről valakit? Hallgatnak.” Az ellenzék is – tette hozzá.
Tamás Gáspár Miklós beszél arról is, hogy mi a gyökere az új magyar baloldal nyugatellenességének, és miként veszíti el a kapitalizmus elleni harc a tradíció elvetésével éppen a fő támaszait, de az interjúban van szó a legutolsó parasztfelkelésről, a sötét reakció népszerűségéről és az új Kelet-Európa felvilágosodás-ellenességéről.
