Belföld

Márki-Zay Péter és Arató Gergely szerkesztési javaslatokat posztolnak nyilvánosan

Korábban megírtuk, hogy Márki-Zay Péter szerint nem az történt az ellenzéki programon belül a védőnői hálózattal, amit Arató Gergely mondott korábban.

Arató erre a Facebookon egy kiposztolt képernyőmentéssel válaszolt, amely szerint Márki-Zay felesége törlésre javasolta a programból a védőnői hálózat megerősítését:

Kedves Márki-Zayné Vincze Felícia és Márki-Zay Péter ! Ha már megtiszteltek azzal, hogy személyesen is megszólítottak, ideje, hogy felfrissítsük az emlékeket. Én megtettem, és elővettem az idetartozó levelezést. Mellékelem a Márki-Zay Péter által február 28-án nekem elküldött, a már előtte egyébként a 6 párt és az MMM szakértői által többszörösen egyeztetett és jóváhagyott programhoz utólag érkezett módosítási javaslat vonatkozó részét. Ebben bizony szerepel a “megerősítjük a védőnői hálózatot” szövegrész törlése. Ennek ellenére s szöveg kétségkívül benne maradt a végleges programban, éppen azért, mert Gyurcsány Ferenc és más pártvezetők ragaszkodtak hozzá. Az pedig az időutazást feltételezi, hogy a lista körüli vita miatt alakult volna ki ez a konfliktus, mert az ominózus pártelnöki találkozóra március 6-án került sor, az ellenzéki közös listát viszont február 25-én adták le a pártok. És most, hogy tisztáztuk ezeket az amúgy utólag már nem fontos történelmi részleteket, foglalkozhatnánk végre a valóban lényeges kérdésekkel: például azzal, hogy sokkal kevesebb legyen a szegény, elhagyott, elhanyagolt gyerek legyen Hódmezővásárhelyen és az egész országban.

Márki-Zay erre két másik képernyőmentéssel válaszolt, amelyek szerinte azt igazolták, hogy a felesége ennek az ellenkezőjét szerette volna elérni.

A korrektúrázott programból egy helyen kiemeli a védőnőkre vonatkozó mondat törlését – de mint a csatolt képen látható, a nőügyi munkacsoport nevében bedolgozó feleségem ezt csak azért törölte, mert később már szerepelt a szövegben – micsoda csúsztatás! A másik képernyőkép mutatja a programban véglegesen is szereplő részt az ottani korrektúrával, ahol feleségem és a munkacsoport éppen a védőnői hálózat megerősítését illesztette be. A program tehát éppen nagyobb hangsúlyt helyezett a védőnőkre.

Márki-Zay ezután leírja, hogy vitte haza Arató Gergelyt, és hogy Gyurcsány Ferenc szerinte hazudott neki.

Gyurcsány Ferenc általánosságban ellenzett bármiféle program-módosítást, amin azonban még a DK politikusai is hetekig dolgoztak addigra (Arató úr Kalocsára jött le busszal velem találkozni, onnan a mi autónkban utazott velem egész délután, éjszaka tettük ki a Szilágyi Erzsébet fasoron, Tóth Endre fórumáról Szél Bernadett fórumára tartva, mikor végeztünk a közös program összehangolásával. Nagyon hálás vagyok neki, kiváló munka volt, kár, hogy most a telefont sem veszi fel nekem – ma már kétszer… Miért nem lehet egy politikus egyben tisztességes, korrekt ember is?

 

Gyurcsány Ferenccel, akinek számtalanszor megköszöntem, hogy nem jelent meg közös kampányeseményeken (tőlem függetlenül persze szabadon kampányolt, ezt nem is tiltotta meg neki senki), a legkomolyabb konfliktusom a hetedik frakció és a három roma képviselő volt, még a lista összeállítása előtt. A hetedik frakciót gyorsan elengedtem, de a három roma listás helyhez ragaszkodtam, hiszen ezt nagy nyilvánosság előtt megígértük. Gyurcsány elnök úr egy pártelnökin, sokunk előtt a leghatározottabban kijelentette, hogy nincs olyan roma, akit ő a DK listájára engedne, ellenezte a roma politukusok listára kerülését – majd másnap felhívott engem Kolompár Orbán, aki Gyurcsány elnök úrtól úgy értesült, hogy az elnök úr őt előterjesztette és azt én vétóztam meg. Akinek az igazmondás nem kenyere, azzal nehéz együttműködni…

 

Ezért is nem irigylem Jakab Pétert, aki félúton ül a parlamentben Toroczkai és Gyurcsány között – milyen jól döntöttem, hogy a parlamenti politizálás helyett Hódmezővásárhely mellett döntöttem. Ma írtam alá a Klauzál köz aszfaltozásának a szerződését, megspóroltunk 10 milliót a fűnyírás hatékonyságának növelésével, és írtam alá a vásárhelyi érettségizők emléklapjait.

 

A nehéz, küzdelmes, és igen, immár bukott, kudarcos kampányunk során még élt bennem a remény, hogy az ellenzéki pártok összefogásával egy remek programot fogunk végrehajtani – adómentes minimálbér, független bíróság, minőségi egészségügy és oktatás. Ma azt látom, hogy egyes szövetségeseink soha nem akartak nyerni, és most is az én lejáratásom a legfontosabb nekik – Orbánnal nagyon jól megértik egymást…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik