1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amely kimondta az afrikai népeknek a független sajtóhoz való jogát. Az ENSZ ezt a napot a nemzetközi sajtószabadság napjának nyilvánította. Azóta több mint harminc év telt el: a sajtószabadság a világ nagy részén még mindig elérhetetlen álom. Más-más mértékben, de az újságírók munkájának akadályozása, a tájékoztatás, tájékozódás szabadságának korlátozása ma sem ritka jelenség. Az erre szolgáló eszköztár Magyarországon rengeteg „kreatív” megoldást tartalmaz.
Magyarországon a kormány hetente egyszer tájékoztatja a nyilvánosságot – kormánytájékoztatókkal a sajtón keresztül – az aktuális kormányzati ügyekről. Ez elvileg dicsérendő. Ám – és itt jön a kreatív korlátozás – a hatalomnak nem tetsző sajtóorgánumokat kizárja. Így diszkriminálja például a Magyar Hang újságíróit és olvasóit. Ez törvényellenes. Az Alaptörvény szerint
Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
Ehhez pedig információ kell. Minden újságírónak.
Magyarország miniszterelnöke immár évek óta hetente egyszer interjút ad a közrádiónak. Közügyekről, friss kormányzati döntésekről. Elvileg hasznos lehetne ez a fórum is, ha valódi kérdésekre valódi válaszok hangoznának el. Nem így történik. A kérdezőnek mikrofonállvány szerep jut, a válaszoló meg kinyilatkoztat. Nincs apelláta. Viszont más újságíróknak ritkán van lehetőségük a miniszterelnök kérdezésére, így homály fedi bizonyos kormányzati döntések mozgatórugóit, valódi hátterét.
A kormányszóvivői tájékoztatókat újabban két órában maximalizálják. Akinek ez nem elég, magára vessen. Külön interjúra nincs lehetőség, csak a kiválasztottaknak. Így a kormány dolgairól tájékoztatnak is, meg nem is. Sajtószabadság magyar módra. E gyakorlat sérti a tájékoztatás, tájékozódás jogát. A 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól kimondja: „Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.” Joga van, de nem jut hozzá.
Nem engedték tudósítani az újságírókat a közpénzekből működő és a MOB-hoz tartozó sportszervezet, a Magyar Táncsport Szakszövetség közgyűléséről. Történt mindez akkor, amikor közpénzből működő szervezetek éves közgyűlése nyilvános eseménynek számít, amelynek zárttá nyilvánításáról a küldötteknek kell szavazni, és csak nyomós indok esetén van erre lehetőség. A szavazás eredményeként nemcsak a Népszava tudósítójának kellett távoznia – ellene irányult ez az akció –, de a kormányközeli Magyar Nemzet munkatársának is. Bumeránghatás. A döntés mindkét lap tájékoztatási jogát sértette, ami demokráciában elfogadhatatlan.
Tovább is van, folytassam még?
A választási kampányban magas fokozatra állították a hazugsággyárat. Az ellenzék csak elvétve jutott szóhoz, a róluk terjesztett hamis állításokat így alig tudta helyre tenni.
Mindeközben az újságírók kérdéseire csak nagy késéssel vagy egyáltalán nem válaszolnak a közintézmények. A közérdekű adatokhoz nehéz hozzájutni, miközben azokat bárki számára bármikor hozzáférhetővé kellene tenni. Az információk elhallgatásában a kormányzati szervek élen járnak.
Mindeközben Magyarországon újságírókat hallgattak le, figyeltek meg úgy, hogy az adatvédelmi biztos vizsgálata szerint mindez törvényesen történt.
A sajtószabadság „magyar útja” kirekesztéssel, korlátozással, elhallgatással van kikövezve. A jogszabályok adottak a törvényes működéshez, a hatalom gyakorlói azonban jobban kedvelik a sajátos, „kreatív” megoldásokat. Látszatra minden rendben van. Itt nem gyilkolnak, nem börtönöznek be újságírókat. Örüljünk?!
A szerző a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke
