Belföld

3 milliárd forintos csalással gyanúsítja a NAV Iványi Gáborékat

Az adóhivatal azért tartott házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be. Az egyesület évek óta törvénytelenül járt el, és ezzel nemcsak a költségvetést, de a saját alkalmazottait is megkárosította – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-t hétfőn.

Azt írták, a nyomozás jelenleg rendelkezésére álló adataiból kiderült, hogy 2015 és 2019 között az egyesület a munkavállalóinak a bruttó munkabéréből a személyi jövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulékot levonta, azonban az adóbevallási és adóbefizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ezzel nemcsak a költségvetést érhette kár, hanem adott esetben az alkalmazottakat is – ismertették.

Kapcsolódó
Iványi: Felsorolták, miket vittek el, csak azt nem mondták meg, mit kerestek
Az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője a miniszterelnökhöz küldené inkább a NAV-osokat.

A közlemény emlékeztet: maga az Oltalom tudatta a közösségi médiában, hogy a NAV 246 millió forintot követel tőlük, legnagyobb részt járuléktartozás miatt. Azonban az adóhivatal további tizennégy intézménynél – amelynek fenntartója szintén a Magyar Evangéliumi Testvérközösség – is megállapította, hogy a munkavállalóik után nem fizettek járulékot, sőt bevallást sem nyújtottak be. A gyanú szerint csaknem 1300 alkalmazott után összességében hárommilliárd forint járulékot nem fizettek meg. A munkáltató szabályszegésével amellett, hogy veszélybe kerülhet az érintett munkavállalók egészségügyi ellátása, nem fogják megkapni a teljes nyugellátást, függetlenül attól, hogy a nyugdíjjárulékot tőlük levonták. A szervezet az MTI beszámolója szerint többször hivatkozott arra, hogy nem is áll szándékában adót fizetni, indokként pedig az Országgyűlés egy korábbi döntését jelölte meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a hatályos jogszabályok alapján jár el, politikai kérdésekben nem foglal állást. A pénzügyi nyomozók a büntetőeljárásban előírt szabályokat maradéktalanul betartva vizsgálták a szervezetet. „A mai házkutatás során bizonyítékot gyűjtöttek, amelyet az egyesület által összehívott tömeg próbált megakadályozni” – írta az adóhivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik