Belföld

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Google streetview
Katolikus temető Dunapatajon.
Google streetview
Katolikus temető Dunapatajon.

Több gyanús haláleset miatt lezárják jövő héten Dunapataj mindkét temetőjét, és négy holttestet exhumálnak – írja a 444.

A lap értesülését a település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó is megerősítette, részleteket azonban egyikük sem közölt. A temetkezési vállalkozó annyit mondott, hogy hatósági intézkedés miatt zárják le a temetőket, és a lezárás idején sem a sírhelyeket nem lehet látogatni, sem temetéseket nem tartanak.

A településen egy katolikus és egy református temető működik, emellett van egy régi zsidó temető is.

Dusnoki Csaba polgármester a 444-nek azt mondta, kedden és szerdán lesz zárva a két temető.  A polgármester a hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján azt mondta:

A rendőrség kezdeményezte az elhaltak testének megvizsgálását bűncselekmények gyanújával összefüggésben.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy nem idegenkezűség okozta-e az érintettek halálát. Dusnoki szerint azokban a házakban, ahol a holttesteket megtalálták, vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak, ezért most azt is vizsgálják, történt-e személy elleni bűncselekmény.

A 444 megkereste a rendőrséget és a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt is. A kormányhivatal azt közölte, hogy együttműködik a nyomozó hatósággal, de a folyamatban lévő eljárás miatt részletesebb tájékoztatást nem adhat. Azt is hozzátették, hogy a temető lezárása nem tartozik a hatáskörükbe. A rendőrség egyelőre csak annyit válaszolt a lapnak, hogy a megkeresést fogadták.

A lap meg nem erősített információi szerint az eljárás idén bekövetkezett halálesetek miatt indult.

A lap úgy tudja, a négy érintett egyedülálló, többnyire idős ember volt. A holttesteket mind a négy esetben reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik