Bódis Kriszta és Radnai Márk is kormánybiztosi kinevezésben részesült, derült ki a péntek esti Közlönyből.
Bódis Kriszta feladata a nemzeti társadalompolitikai stratégia kidolgozáss lesz, mégpedig az oktatási, a szociális és eaz egészségügyi területek összehangolásával.
A stratégia alapjait a leírta kszerint a kormánybiztos dolgozza ki, a civil szervezetekkel és hivatalos szervekkel is egyeztetve. A cél az méltányos hozzáférés, az igazságos elosztás és az átlátható, számonkérhető intézményi működés megteremtése lesz. A kormánybiztos
Radnai a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos tutilusát kapta, az ő feladata a közélet megújítását támogató párbeszéd erősítése és egy új intézet létrehozásának koordinálása lesz, melyről a nekünk adott interjújában is beszélt már. Radnai dolga lesz az is, hogy vizsgálja a társadalmi részvétel hazai és nemzetközi jó gyakorlatait, ezek mentén pedig módszertani javaslatokat dolgozzon ki.
Mindkettejük biztosi tevékenységét a miniszterelnök irányítja, a munkájukhoz szükséges feltételeket pedig a Miniszterelnökség biztosítja.

