Nem arról van szó, hogy ezek az emberek egyik pillanatban nem léteznek, aztán egyszer csak elkezdenek gombaként kinőni a földből. Inkább attól függ a sajtó figyelme, hogy balhéznak-e a város közepén, vagy éppen meghal-e valaki. Egy darabig érdekes, valamennyit írnak róla, aztán minden megy tovább
– mondja Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány munkatársa.
Az utóbbi hetekben kiemelt közéleti témává váltak a budapesti köztereken uralkodó állapotok: egyre több szó esik kábítószerező bandákról, csoportosan garázdálkodó hajléktalanokról, akik olykor rettegésben tartják például a Blaha Lujza teret, a Nyugati pályaudvart, az Örs vezér teret vagy épp a Népligetet.
A probléma nem légből kapott, a forgalmasabb helyeken tényleg könnyen belefuthat az ember kapualjakban fekvő emberekbe, padokon elterülő, öntudatlan szerhasználókba, akik valóban nem emelik az arra járók komfortérzetét. A probléma ugyanakkor egyáltalán nem új keletű, viszont sokkal összetettebb annál, mintsem el lehessen intézni annyival, hogy bűnbakot faragunk egy nyomorgó csoportból – állítja Dávid Ferenc. Az ugyanis vitán felül áll, hogy a dizájnerdrogok a fővárosban is ezt a réteget tartják évek óta fogságban, ahonnan ugyan nem lehetetlen a szabadulás, de példátlan együttműködés kellene ahhoz, hogy a probléma egészén felülkerekedjünk, teszi hozzá.
Egymást metsző párhuzamosok
A dizájnerdrogok 2010 környékén kezdtek el igazán terjedni Magyarországon, az alföldi zsákfalvakban ugyanúgy, mint a kevésbé tehetős budapesti kerületekben. Az elmúlt egy évtizedben megszámlálhatatlanul sokféle vegyületet és szert dolgoztak ki a piac szereplői, a szakma is azért beszél róluk összefoglaló néven, mert képtelenség az összeset beazonosítani.
Emellett jellemző, hogy ezeket a szereket nagyon olcsón és nagyon könnyen be lehet szerezni, és iszonyú dolgokat képesek művelni az emberi szervezettel.
A Kék Pont munkatársa szerint a dizájnereket alapvetően két csoportra lehet szűkíteni:
- vannak a szintetikus kannabinoidok, ezeket nevezi az utca népe egyszerűen biofűnek vagy herbálnak;
- és vannak az új stimulánsok, elsősorban a katinoid származékok, amelyeket kristály néven emlegetnek előszeretettel, de nem tévesztendők össze az MDMA kristállyal, ami az extasy hatóanyaga.
Azt ugyanakkor nem lehet kijelenteni, hogy a dizájnerszerek sokkal veszélyesebbek lennének az emberi szervezetre, mint a hagyományos kábítószerek. Egy amfetaminfüggő sem árt kevesebbet magának az utcán herbálozóknál, azt viszont Dávid is megerősíti, hogy a hatóságoknak és a szakértőknek – bármilyen furcsán is hangzik – könnyebb dolguk lenne, ha a dizájnerek helyett kokaint vagy marihuánát használnának az alsó társadalmi rétegekben is, azokról a szerekről legalább eleget tudnak. A dizájnerdrogok esetében viszont ők is csak sötétben tapogatóznak.
A szakértő külön kiemeli a párhuzamos valóságok létezését, mert, mint mondja, a dizájnerdrogok megjelenésével a hazai, és főleg a fővárosi drogpiac kettészakadt. Van a bérből-fizetésből élők által látogatott szerpiac – itt szerepelnek a klasszikus kábítószerek, mint a marihuána, az extasy, a speed, a kokain –, és van a másik, a nyomorban élők szerpiaca. Itt a kínálat elsősorban herbálból és kristályból áll. Talán nem meglepő, de ez a két világ nem tud egymásról, és szinte semmilyen átjárás nincs is köztük. A két párhuzamos Budapest legfeljebb akkor metszi egymást, amikor egy forgalmas közlekedési csomóponton egymásra csodálkoznak a két világ szereplői.
Egy apró falura jutó ember
Rossz. Nagyon rossz
– ezt mondja Dávid Ferenc, amikor a budapesti dizájnerdrog-helyzetről kérdezem, rögtön hozzátéve ugyanakkor, hogy van remény a probléma felszámolására, ő maga hisz is benne, viszont hosszú évekbe telhet.
Rövidtávú intézkedésekből mindenesetre nincs hiány: amióta a budapesti közterek állapota újra a figyelem középpontjába került, több kerület is cselekvésre szánta el magát. Igaz, a tettek legtöbbször kimerültek abban, hogy a problémás helyeken megemelték a rendőri jelenlétet, egyes esetekben még katonákat is mozgósítottak. Arról viszont kevesebb szó esik, hogyan akarják az érintettek hosszú távon kezelni a helyzetet. Mert a szakértő szerint
A főváros érzékelte is a problémát, és szeptember elején meg is tette az első lépéseket. A közgyűlés ugyanis napirendre vette a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) újjászervezését, amelynek hosszútávú feladata a probléma szisztematikus felszámolása lesz. A fórumba meghívták a kerületek képviselőit, a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékeseit, valamint olyan érintett civil ernyőszervezetek képviselőit,
- mint a Magyar Addiktológiai Társaság,
- a Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége,
- a Drogterápiás Intézetek Szövetsége,
- illetve az Ártalomcsökkentők Országos Egyesülete.
Mellettük nagy bizalommal várják az egyházi szervezetek képviselőit és a kormány küldöttjeit is az alakuló munkacsoportokba.
Mindezt annak érdekében, hogy feltárjuk, mi is ez a jelenség, és Budapest elláthassa azt a koordinációs feladatát, ami ebben a helyzetben rá hárul. Itt nem kerületekre vonatkozó stratégiát kell kialakítani, nem elégséges megoldás az, ha a kerületek megpróbálják egymáshoz áttolni a problémát, összehangolt fővárosi intézkedésekre van szükség.
Ezt már Kerpel-Fronius Gábor mondja, aki a BKEF feltámasztásáról szóló indítványt a közgyűlés elé tárta. Az okosvárosért és a részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes egyetért abban, hogy a probléma kezelésében a városvezetésre kulcsszerep hárul, mert mint mondja, szemben az állam viselkedésével (ami leginkább dolog szőnyeg alá söprését jelenti) ők teljes mélységében fel akarják tárni a problémát, meg akarják érteni az okokat, és ennek megfelelőn hoznának intézkedéseket. A hosszútávú megoldás mellett ugyanakkor a köztereken a rendőri jelenlét megemelését is indokoltnak tartják, hiszen az is a feladataik közé tartozik, hogy biztosítsák a város lakóinak biztonságát. Az viszont szerinte nem jelent megoldást, ha egyenként börtönbe zárják az utcán hangoskodókat, már csak azért sem, mert a Kék Pont munkatársa szerint a büntetés-végrehajtási intézetek szintén csordultig vannak a dizájnerdrogok okozta problémákkal. A helyzet kezelése csak idekint lehetséges, fogalmazott.
Mint már említettük, a dizájnerdrogok több mint tíz éve vannak jelen intenzíven a szerpiacon, így komoly problémát jelentettek már az előző városvezetésnek is. Arra a kérdésre, hogy a helyzet hogyan változott, mióta az új városvezetés munkába állt, a főpolgármester-helyettes nem tudott válaszolni, mert – részint a dolog nehézkes feltérképezése miatt – nincsenek megbízható adataik. Azt viszont megjegyezte, hogy a közbiztonságra vonatkozó adatok kedvező tendenciát mutatnak. Dávid Ferenc szerint nem lehet kimondani, hogy jelentősen romlana vagy javulna a helyzet, de egyből más lesz a dolog fénytörése, amint elkezd foglalkozni a témával a sajtó. A fővárossal ellentétben neki vannak adatai, nemrégiben ugyanis a ferencvárosi önkormányzat felkérte őket egy projektvizsgálat elkészítésére.
Ez alapján úgy áll a helyzet, hogy a fővárosban nagyjából 300–500 fő alkotja a nyomorban élők szerpiacát, ők a város különböző pontjain, a tömegközlekedési eszközök vonalain szerveződve alakítják ki a térhasználatukat. Nem csak a fogyasztók, a terjesztők is. Ahogy Dávid fogalmaz,
ebben a térben a dílerek is csövesek, ők is nyomorognak.
Attól függően, hogyan szervezik az életüket, bukkannak fel különböző színtereken, akár a Madách téren, az 1-es villamoson, a belváros különböző pontjain, nappali melegedők környékén vagy a már külvárosba eső közlekedési csomópontokon, amelyek úgynevezett izzó pontoknak számítanak. Ez a kör nem „ural le” a szó szoros értelmében egy-egy területet, mert csak többé-kevésbé nevezhetők csoportosulásnak. Hajléktalanként élnek, és a hajléktalansággal összefüggő térhasználat az, ami kijelöli a színtereiket, és ezeken kapcsolódnak az ottani szegregátumokhoz. Az ugyanakkor nem állja meg a helyét, hogy a szerhasználók és a hajléktalanok halmaza egy az egyben fedné egymást, az utcán élőknek csak kisebb hányada él dizájnerdrogokkal, a legtöbben azonban egyáltalán nem fogyasztanak.
Az utcáról nem lehet meggyógyulni
Ehhez kapcsolódik, hogy a Fővárosi Önkormányzat nemrégiben nyilvánosságra hozta, az első részvételi költségvetésből 250 millió forintot fordítanak egy rehabilitációs központ létrehozására, további 50 millió forintból pedig üres lakásokat fognak helyreállítani, hogy aztán azokat az arra rászorulóknak adják ki. A projektek egyelőre még az előkészítő fázisban vannak, így Kerpel-Fronius Gábor sem tudott róluk bővebben nyilatkozni, az viszont már biztos, hogy a BKEF nem operatív szervezet lesz, ezért nem irányíthatja majd a részvételi költségvetés keretében megvalósítandó intézkedéseket. Dávid Ferenc ugyanakkor azt mondja, az irány jó, az ő víziójuk alapján pedig akár a rendelkezésre álló források töredékével is komoly eredményeket lehetne elérni.
A szakértő szerint kezdésként olyan pontokat kell szerte a városban létrehozni, ahova a szerhasználók be tudnak menni, meg tudnak mosakodni, ki tudják egy kicsit fújni magukat. Erre rá kell építeni egy mentori programot, ahonnan később tovább lehet lépni a védett lakhatáshoz, onnan pedig a rehabilitációra. Csak a rehab után következhet a támogatott lakhatás igénybevétele.
A baj az, hogy ehhez jelenleg semmi nincs kész. Ott tartunk, hogy felmértük a budapesti érintettséget, megnéztük, hogy az általunk tervezett projekt hogyan valósítható meg. És ez mind megvalósítható, ezek a pontok viszont kellenek, mert az utcáról nem lehet meggyógyulni, onnan nem lehet bejárni konzultálni. Ezek kellenek, mert lehet, hogy valakinek nem sikerül majd elsőre kitörnie, de már az egy nagy pozitívum, ha nem az utcára esik vissza, hanem hozzánk
– fogalmaz Dávid Ferenc, hozzátéve, források hiányában most leginkább egy olyan kommunikációs kampányon dolgoznak – ami egyben megalapozza a tervezett projektjük legitimitását –, amelynek egyik fontos célja, hogy a szerhasználók kevésbé használják a forgalmas köztereket, csökkentve ezáltal a városlakókra nehezedő nyomást, és remélve ezáltal a többségi társadalom szolidaritását.
A harmadik illetékes hallgat
A budapesti köztereken túl arról is egyre-másra érkeznek a hírek, hogy a főváros kasszája üres, nem függetlenül attól, hogy több neki járó forrást sem kap meg a kormánytól. Ez szinte teljesen megköti a városvezetés kezét, így más témák mellett azt sem tudják biztosan kikalkulálni, mekkora összeget tudnak fordítani ennek a problémának a kezelésére.
Azt Kerpel-Fronius Gábor és Dávid Ferenc is megerősítette, hogy egyikük munkahelye sem áll semmilyen kapcsolatban a kormánnyal, utóbbi úgy fogalmaz, jelét sem látja annak, hogy a kormányzatnál lenne bármilyen konkrét elképzelés vagy törekvés arra, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak.
Még csak azt sem mondhatom, hogy rossz a viszony, mert semmilyen viszony nincs.
Kerpel-Fronius azt is nehezményezi: nem elég, hogy anyagi támogatást nem kapnak a kabinettől, még hangulatkeltés is folyik a részükről, ami vastagon hozzájárul ahhoz, hogy a többségi társadalom tagjai inkább kirekesztően, mintsem empátiával állnak hozzá a hasonló kérdésekhez.
„Ha valahol tervezünk hajléktalanok megsegítésére szolgáló intézményeket, vagy éppen drogprevenciós intézményeket létrehozni, rendszerint komoly ellenállásba ütközünk a helyi lakosság részéről. Közben viszont ennek a feladatnak az ellátása elsőrendű társadalmi érdek, nem csak a szerhasználók megsegítésére, hanem a városlakók és a város biztonságának megóvása érdekében is”– ecseteli a főpolgármester-helyettes, aki egyetért abban Dávid Ferenccel, hogy a sajtónak komoly szerepe van az ellentétek kiélezésében, amikor egy-egy eset apropóján beszél romló közállapotokról.
Ám ha a közállapotok romlanak is, az ellen mégis a kormány tudná a legtöbbet tenni. Megkerestük az ügyben a témában illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumát, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz tőlük, amint változás történik, frissítünk.
Jelen állás szerint úgy tűnik, mintha Budapest egyik legégetőbb gondját néhány száz, kisebb-nagyobb csoportokban nyomorgó ember okozza, akik ugyanúgy áldozatai egy problémának, mint a városlakók, akik kénytelenek elviselni a viselkedésüket. A helyzet valóban rossz, de a szakértő optimista, mivel látja a szükséges lépéseket, ám ebben a kérdésben nincsenek rövidtávú megoldások, még ha meg is valósul a széleskörű összefogás, igazi eredmény csak évek múlva lehetséges. Zárásként Dávid Ferenc megismétli, a hajléktalanként élő emberek lakhatásának megoldása a nulladik kilométerkő, minden más ezután következhet. Utána beszélhetünk esetleg arról, mennyire fontos lenne, hogy a jövőben legyen közös metszete a hajléktalan-ellátásnak és a felépülés centrikus addiktológiai ellátásnak.
