Kultúra

Zöldítésre, közvécékre, pihenésre, illetve a hajléktalanok segítésére is költ a főváros

Budapest Városháza
Budapest Városháza
A budapestiek szavazatai döntöttek arról, hogy mire költsék az első részvételi költségvetés egymilliárd forintját. Íme az eredmények.

Közel egy évvel ezelőtt, 2020 októberében a Fővárosi Önkormányzat kijelentette: egymilliárd forintot szánnak a legnépszerűbb beérkező ötletek megvalósítására.

A közel hétszáz elemes listáról végül ötvenhárom került az online szavazólistára, ahol három kategóriát hoztak létre – a Zöld Budapest és Gondoskodó Budapest részeként 250-250, az Egész Budapestben pedig 500 millió forint elosztását tűzték ki célul.

A július utolsó napján véget ért szavazás eredményeit a Városháza most tette közzé, így kiderült, melyik az a tizenöt ötlet, ami a következő időszakban valósággá válik majd:

Budapest Városháza

A listán olyan előremutató projektek tűnnek fel, mint a közel négyezer vokssal abszolút győztes „Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek” nevű ötlet, aminek keretein belül

ötvenmillióból, civil szervezeti segítséggel újulnak meg önkormányzati tulajdonú lakások, hogy oda otthonukat elveszített embereket költöztethesseek be.

Ugyanekkora összeg jut majd a Példamutató közvécék Budapesten-programnak, illetve a mozgássérülteket és épeket kiszolgáló közösségi térnek is, de kisebb összegeket a Duna-parti rézsűre tervezett ülőfelületekre (15 millió Ft), ingyenes sportolási lehetőségekre (6 millió Ft), legális graffitifalra (5 millió Ft), illetve egy, az Astoriához tervezett zebrára (20 millió Ft) is elköltenek majd.

A Zöld Budapest kategóriában a fővárosi zöldfelületek fejlesztésére, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra, illetve a fenntarthatóságra helyezik a hangsúlyt: az öt megvalósuló ötlet mindegyike 50-50 millió forintot kap, így a városi erdők telepítése, a kerékpártámaszok és ivókutak száma, a Szent István park közösségi funkciói, illetve a Mester utca élhetőbbé tétele terén várhatók komoly változások.

A legnagyobb keretösszegből gazdálkodó Egész Budapest két projekt megvalósulását segíti majd: az oktatási rendszerből kikerülő fiatalokat segítő Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ, illetve a „Budapest Peremén” rehabilitációs otthon megvalósítását is egy 250 milliós összeggel segítik.

A munkák megvalósulásának előkészületei ősszel indulnak – derül ki a Részvételi költségvetés hivatalos oldaláról, azt azonban természetesen még nem lehet tudni, hogy mikor láthatjuk majd a kézzelfogható eredményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik