Belföld

Török Gábor: Orbánt erősíti a káosz, hisz ő teremti

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Az elemző szerint amíg az EU azt jelenti, amit ma, addig Orbán vezetésével biztosan nem lépünk ki.

A Mozgó Világ legfrissebb számában Török Gábor azt mondja, az jóval egyértelműbb, a Fidesz milyen országot akar, az ellenzéki vízió titokzatosabb. A nagyinterjúban emlékeztet rá, egy elemző sem lát a politikus fejébe, valódi céljaira csak visszakövetkeztethet, Orbán Viktornál sem lehet pontosan tudni, mit akar, azt inkább, mit szeretne elhitetni. A Fidesz elnökének sikerét azzal magyarázza, hogy mély céljaihoz – liberálisként, konzervatívként, plebejusként – mindig ragaszkodott, és szerinte most végre azokat is képviseli.

Rosszindulatúan azt mondhatnánk, hogy ráégett a szerep, de inkább úgy fogalmazok, hogy azonossá vált vele.

Török Gábor erről a szerepről azt mondja, azt a szakirodalom fejedelmi kormányzásnak nevezi. Orbán egy reálpolitikus, aki

egy tyúklépést sem tesz olyanért, aminek nincs politikai realitása.

Pontosan érzékeli a határait, azon belül bármit megtesz, de soha nem lépné át azokat.

Ő az, aki felborítja az asztalt, szétszórja a tárgyakat, aztán ő is teszi helyre, csak mindent kicsit odébb, mint eredetileg volt.

Orbán Viktor személyes hatalmát erősíti a káosz, a megoldás és az új rend is, és már elérte, hogy külföldön is megkerülhetetlen legyen  ahhoz, hogy meg lehessen állapodni a rendről, ami neki is érdeke.

Orbánnak most pont jó az EU

A keleti nyitás, a folyamatos brüsszelezés dacára neki az EU-tagság egyelőre nagyon is fontos.

Amíg az Európai Unió azt jelenti, amit ma, addig Orbán Viktor vezetésével biztosan nem lépünk ki a közösségből. Orbánnak személyesen is érdeke bent maradni, hiszen kifelé, kelet felé is, az adja a fő erejét, hogy ő egy EU-ország miniszterelnöke.

Az új helyzetet jelenthet, ha az unió válsága elmélyül, vészesen meggyengül az együttműködés, de Orbán egyelőre az EU-ban is tudatos hatalompolitikáját építi,

még ha ezt a klasszikus iskolán nevelkedett diplomaták egy hazardírozó lókupec mentalitásának ítélik is.

Török Gábor nagy tévedésnak tartja katyvaszosnak minősíteni a magyar külpolitikát, meggyőződése, hogy Orbán

minden lépését átgondolt stratégia és gondos számítás alapozza meg. Ami persze lehet téves számítás is.

Az interjúban előkerül az amerikai elnökválasztás, az EU-n belüli unortodox orosz- és Kína-politika, a barátkozás a diktátorokkal, de  a magyarázat marad: számítás, előny, a kormány értékelvű helyett  érdekelvű diplomáciát folytat, az ország gazdasági érdekeit nézi.

Amiben persze komoly súllyal esnek latba a királyi udvar érdekei is.

Orbán inkább sajátjaitól tarthat

Török Gábor egyébként a királyi udvarról úgy véli, tagjai most is tartanak a vereségtől és annak büntetőjogi következményeitől, de információi szerint Orbán Viktor nem élné meg világvégének a  kormányváltást.

A Fidesz politikai és gazdasági értelemben is elfoglalta az ország kulcspozícióit, ezért az új kormány minden szempontból gúzsba kötve dolgozna, különösen a ciklus elején. (…) Orbánnak, ha netán vereséget szenved, nem az ellenzéktől, sokkal inkább a sajátjaitól kell tartania, hiszen a Fideszben többen is a csúcsra vágynak.

Török Gábor szerint ugyanakkor Orbán után is marad orbánizmus.

 Ha egyszer eljön az utódlás ideje, nem arról fog szólni a verseny, hogy mire cseréljék az orbánizmust, hanem arról, hogy ki képviseli azt a leghűbben, akár magával Orbán Viktorral szemben is.

A beszélgetésben előkerül az ellenségképek sorozatgyártása, a sorosozás, migránsozás, brüsszelezés, a homofóbia, a pápagyalázás, az urizálás, a különböző fideszes botrányok, az ellenzéki esélyek.  Török Gábor úgy számol, 2022-ben minimum 3-4 százalékos listás előny kellene az ellenzéki győzelemhez. Szerinte az ellenzék lehetne jobb állapotban, de a következő választás nem ezen, hanem azon múlik, hogy a Fidesz támogatottsága mennyit kopik, a vírushelyzet miatt mélyülő gazdasági válság mennyire érinti az emberek zsebét.

Ha az emberek jóllakottak, szinte lehetetlen leváltani a hatalmon lévőt, ám ha éhes a nép, az az ellenzéket hozza helyzetbe.

Kapcsolódó
Újabb közvélemény-kutatás jósolt ellenzéki győzelmet
Karácsony Gergely, Dobrev Klára, és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltsége esetén is megmérték a közvéleményt.

„A Fidesznek van oka az aggodalomra”

A politológus ezt már a Népszavának mondja annak kapcsán, hogy ötödik hónapja esik a fogyasztói bizalmi index, több közvélemény-kutató pedig a Fidesz-tábor lemorzsolódását méri és a koronavírus-járvány kommunikációja elhibázott,

például az, hogy a halálozások számához kell mérni a védekezés eredményességét.

A Fidesz akkor tud jól kommunikálni, ha magát az ügyet is kézben tudja tartani (migránsozás, brüsszelezés), de a vírus nem ilyen ellenfél,

a korábbi technikák pedig láthatóan nem sikeresek. Ráadásul egysíkúvá, kiszámíthatóvá is vált a Fidesz kommunikációja, ez még a saját táborában is okoz egyfajta unalmat, közönyt. (…) hiába volt a Fidesznek terve korábban arra, milyen ügyeket építsen fel, ezeket leradírozta a vírus.

Szerinte a Szájer-ügy hatása is brutális volt, a Fidesz nem vétett nagy kommunikációs hibát, de a botrány a párton belül is nagyon mély sebeket ütött, és az is kérdés, a „genderezés” mennyire lesz már hiteles a Fidesz-vezetők szájából.

Török Gábor az ellenzékről úgy véli, Gyurcsány Ferenc nyilván az együttműködés szürke eminenciása akar lenni, biztos, hogy akár nyer-, akár veszít az ellenzék 2022-ben, fontos szereplő marad és az a helyzet most, hogy

Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül jelenleg nincs esélye a kormányváltásnak, ezt egyértelműen ki lehet jelenteni.

Az a kérdés, lesz-e Gyurcsánynak jelentős ellensúlya az ellenzéki térfélen. Karácsony Gergely legfeljebb annyit érhet el, hogy vele társbérletben irányíthatja az ellenzéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik