Belföld

Gyurcsány alig várja, hogy Orbán végre kormányozzon

Még szurkol is, bár úgy véli, félidőben nagy dolgot nem lehet csinálni.

Az InfoRádió előzetest közölt Gyurcsány Ferenc szerda esti interjújából, amelyben a volt kormányfő arról beszélt, hogy megítélése szerint Orbán Viktor most komoly bajban van. Már nincs elég ideje a nagy ellátórendszerek reformjára, politikai mozgástere pedig leszűkült.

A Demokratikus Koalíció elnöke bízik abban, hogy a Fidesz valóban kormányozni fog a következő két évben, ahogy ezt a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján megígérte, de nincsenek komoly reményei az eddigi teljesítmény alapján.

Legyen igaza a miniszterelnöknek, én azt mondom! Sok kormányzást – amit mi erről gondolunk – azért nem mutattak eddig. Ha az lesz a kormányzás, hogy kifestik a kórházi várótermeket, az még nem teszi rendbe az egészségügyet. Szurkolok, azzal együtt, hogy némi tapasztalattal a kormányzásról azt gondolom, hogy ha valaki a félidőben kezd el kormányozni, nagy dolgot már nem tud csinálni. A nagy dolog mindig ellentmondásos, időnként fáj valakinek, de két év alatt nem is érnek be a gyümölcsei. Azt gyanítom, bajban van a miniszterelnök, hogy most mit csináljon.

Az ellenzék dolga „nagyon egyszerű”: 2021 őszéig fel kell készülnie a parlamenti  választásra.

Ehhez képest a kormány az egészségügyben, az oktatásban a terhek jelentős átrendezését eredményező intézkedéseket nem hozhat, a kampányban beleszagol a levegőbe, kinézi, melyik melyik társadalmi csoportnak adjon több pénzt.

Gyurcsány arra számít, hogy – az önkormányzati választáshoz hasonlóan – maga Orbán mozgósítja a vele szembenállókat, ha továbbviszi harcias politikáját. Ugyanakkor az eddig éppen erre trenírozott saját tábora elkezd lemorzsolódni, ha békülékenyebb.

Marad a kormányzás lehetősége, de szerinte a ciklus közepén elkezdeni érdemi ügyekkel foglalkozni pokoli kockázatos. Ez a bizonytalanság magyarázza, hogy a kormányfő most hol lágyabb, hol keményebb hangot üt meg. Az interjú szerda este 6-tól hallható az InfoRádió (88,1) Aréna című műsorában.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik