Belföld

A Kúria szerint törvénysértő volt óvadékkal kiengedni az ukrán hajóskapitányt

A Kúria döntése szerint törvénysértő volt 15 millió forintos óvadék ellenében letartóztatásból bűnügyi őrizetbe helyezni Jurij C.-t, a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát. Ez azonban nem változtat semmin, Jurij. C. bűnügyi felügyelet alatt marad, és nyomkövetőt kell viselnie.

Nyilvános ülést tartott a Kúria a dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított ukrán hajóskapitány, Jurij. C. óvadékának, illetve bűnügyi felügyeletének törvényessége ügyében. Az ülésre tolmácsa kíséretében eljött Doh Kvang-hon dél-koreai miniszteri tanácsos is.

A Márki Zoltán vezette háromtagú tanács Polt Péter indítványára járt el az ügyben. A legfőbb ügyész kérte a Kúriától annak a megállapítását, hogy a kerületi bíróság és a törvényszék törvénysértően fogadta el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt, és rendelte el az ukrán férfi bűnügyi felügyeletét 15 millió forintos óvadék ellenében. Polt álláspontja szerint ugyanis a gyanúsított jelenléte az eljárás során kizárólag csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel, azaz a letartóztatása alkalmazásával biztosítható.

A tanácsban lévő bírónő beszédében kitért arra az adattörlésre is, amivel az ügyészség szerint a bíróság nem foglalkozott. Elmondta, hogy az előzetes informatikai szakértői vizsgálat szerint több ezer adatot törölt telefonjáról a gyanúsított, és ezek egy része a cselekmény elkövetése és a készülék lefoglalása között történt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A legfőbb ügyész képviselője ehhez hozzátette, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem vizsgálta érdemben azt az újonnan felmerült bizonyítékot, hogy az ukrán férfi adatokat törölt a telefonjáról a tragédia után. Álláspontja szerint a nyomkövető eszköz alkalmazása az ukrán férfi esetében nem is lett volna alkalmazható, mert a férfi nem rendelkezett lakcímmel a bűnügyi felügyelet elrendelésekor.

Az ukrán kapitány nem kívánt részt venni az ülésen, ezért a jogi képviselője, Tóth M. Gábor képviselte az ülés alatt.

Az ügyvéd szerint közellenséget csináltak ügyfeléből, olyan információk kerültek ugyanis nyilvánosságra, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. Ilyen volt többek közt az a később megcáfolt sajtóhír, hogy ügyfele alkoholt fogyasztott, illetve szelfizett az utasokkal a tragédia előtt.

Tóth M. Gábor szerint az utóbbi már csak azért sem volt lehetséges, mert védence nem használta az ügyben érintett telefont május 26. és május 30. között. Kiemelte, hogy a legfőbb ügyészi indítványt nem Polt Péter, hanem a képviselője írta alá, ezért véleménye szerint az ügyben döntés sem hozható. Az ukrán hajóskapitány lakcímével kapcsolatban pedig cáfolta, hogy ne lett volna ismert védence pontos címe a bűnügyi felügyelet elrendelésekor. Álláspontja szerint a legfőbb ügyészi indítvány sem alakilag sem tartalmilag nem állja meg a helyét, ezért azt el kell utasítani.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Az álláspontok megismerése után

a Kúria kimondta, hogy törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyezett a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében. A Kúria indokolásában rámutatott, amennyiben a kényszerintézkedésről határozó bíróság megállapítja, hogy a bűnügyi felügyeletnek nincsenek meg a feltételei, akkor óvadék kiszabásával ezt nem lehet kiküszöbölni, vagyis, ha a bűnügyi felügyelet törvényileg nem alkalmazható, az óvadék nem alkalmas ennek ellensúlyozására. 

A Kúria ebben az eljárásban csak a törvénysértést állapíthatja meg. Ez azt jelenti, hogy a mostani döntés nem töri fel a jogerőt, csak a törvénytelenséget deklarálja. Azaz a Fővárosi Törvényszék korábbi  határozata a Kúria mostani döntésétől függetlenül érvényben marad. Ennélfogva Jurij. C. továbbra is bűnügyi felügyelet alatt marad, és nyomkövetőt kell viselnie. A Kúria ítélete ellen felülvizsgálatnak és fellebbezésnek nincs helye.

A Hableány sétahajó pontosan két hónappal ezelőtt, a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet mindössze hét koreai élte túl. Az utolsó női áldozatot azóta is keresik.

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indított eljárást az ügyben. Jurij C. érdemi vallomást tett tanúként, és ezt a nyilatkozatát később gyanúsítottként is fenntartotta. Vitatta azonban a felelősségét, és azt mondta, nem érzi magát hibásnak a történtekért.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik