Belföld

Szabó Tibor Benjámin: Valami a vérről*

Bár a különböző eszmerendszerek elemeinek látszólag random keveredése miatt ez most kevésbé látszik, mivel a gondolati zűrzavar a befogadói alapélmény, az ideológiák ma is fenntartó szerepűek a társadalomirányító struktúrákban. Elmesélik, hogy mire ez az egész fölhajtás, magasabb rendű – és lehetőleg időben jó távoli – célokkal igazolják a jelenben végrehajtott, a kerettörténet nélkül sokszor nehezen elfogadható intervenciókat. Azaz az erőszakot, a korlátozó szabályozásokat vagy azt, ahogyan és amennyit az irányítórendszer direktben elvesz a polgártól és/vagy a közösségtől adó, járulékok és különböző magánosítások formájában. A protagonista Winston Smith mondja George Orwell 1984 című művében:

Azt értem, HOGYAN csinálják, de nem értem, MIÉRT.

A Kubatov Gábor vagy Habony Árpád típusú politikai kivitelezők a társadalmi effekteket hozzák létre, a többséget a gondolatok mögé, az indulatot a szándékok mögé, vagyis a HOGYANt. De államelméletileg megalapozott ideológia nélkül, vagyis a MIÉRT, illetve a miértre adott válasz nélkül a kivitelezők munkája széttartóvá és öncélúvá válik. Kicsit régebbi, arisztotelészi megközelítésben a szép (mint jó) a techné és az invenció ölelkezéséből jön létre, ahol a techné például a bevándorlókkal szembeni félelmet és gyűlöletet létrehozó – valójában aránytalanul felerősítő – kampány, az inventor pedig a bevándorlásra éhes gazdaságot irányító kormányzat és a bevándorlásellenes választói tömegek számára közös, az ellentmondásokat feloldó vagy elfedő történetet mesélni képes ideológus.

Miközben ezer jel mutatja, hogy a Fidesz legfőbb (most az mindegy, hogy milyen minőségű) ideológusa maga a miniszterelnök, a kultúrpolitika céljait megfogalmazó kezdeményezések létrehozásában mások is részt vesznek. A jelenleg a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként dolgozó Békés Márton történész 2018. július 6-án a Magyar Idők véleményrovatában tette közzé Saját mércét kell teremteni című esszéjét. Ez a szöveg valójában az egy évvel korábban írt, de csak 2018 februárjában, Schmidt Mária blogján megjelent Tihanyi tézisek című kultúrtörténeti kisesszé továbbgondolása, illetve részben a tézisek újrafogalmazása, immár cselekvési programként. A cikk, ahogyan a Tihanyi tézisek is, nagyjából visszhang nélkül maradt, a benne szereplő, a hegemóniaigényt bejelentő felismerésre kevesen figyeltek fel:

Míg politikai rendszert csak ideig-óráig lehet működtetni egy neki időbeli keretet adó korszak ellenében, addig a korszak akkor is maradandónak bizonyul, ha egyszer-egyszer olyan rendszernek ad otthont, amely ellentétes kulturális tartalmával. Neki megfelelő kulturális korszakba ágyazni a politikai rendszert – ez a dolgunk most.

Ám pár héttel később, július 28-án Orbán Viktor Tusnádfürdőn fontosnak gondolta hozzászólni a kultúrharcnak nevezett, de valójában inkább a Fidesz körüli művészek és kutatók, a forrásokért és a kormányzati figyelemért folytatott belső küzdelmét jelentő vitához, így: „A rendszert, a politikai rendszert általában szabályok és politikai döntések adják, a korszak azonban több ennél. A korszakot inkább kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások adják. Most ez a feladat áll előttünk, vagyis kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert.” Világos, hogy Orbán a Békés-cikkből vett, gyakorlatilag szó szerinti idézettel adja meg a kultúrpolitika irányát, bár a gondolat forrását nem jelöli a kormányzati adatbázisban őrzött írott szöveg sem, ahogyan élőben Orbán sem utalta arra, hogy a célt nem ő találta ki.

Ez a gesztus, valamint Békés pozícióba emelése és ott tartása értelmezhető úgy, hogy a Fidesz kultúrpolitikájának ő az egyik inventora. Itt pedig egy gondolatkísérletet hajtunk végre. A kísérlet erejéig elfogadjuk, hogy tényleg Békés Márton a kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus. Ebben az esetben az, amit Békés a kutatói életműve részeként létrehoz, valójában a kultúrpolitika jövőjéről mond valamit, azt mutatja, mi vár ránk a közeljövőben ezen a területen, vagyis milyen célok érdekében, milyen cselekvési tervet hajt végre a kultúrkormányzat. A 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Békés Márton Fordul a szél című esszégyűjteménye a KKETTK gondozásában. Ezt a könyvet értelmezem, azzal az előfeltevéssel, hogy a kötet szövegeinek megértése által a holnapunkba pillanthatunk be.

Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója, Békés Márton, a XX. Század Intézet kutatási igazgatója, az Új világ születik című rendezvényen a Terror Háza Múzeumban 2015. január 29-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI
Schmidt Mária és Békés Márton. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Mivel igyekszem az elérhető mértékben argumentált lenni, ez a szöveg (indokoltan bár, de mégiscsak fárasztóan) részletező. Aki nem akarja vagy nem tudja a levezetéseket végigolvasni, nyugodtan olvassa ezt a keretes összefoglalót, amely pontokba szedi az elemzés megállapításait.

  1. Békés kultúrfilozófiája egy leplezetlenül (hivatkozottan) bolsevik konstrukció. A miniszterelnök által is idézett felismerés, miszerint tartósan stabil politikai hatalom nagyvárosi környezetben csak a kultúra elfoglalásával (támogatóvá alakításával) hozható létre – ez sem nem a Fidesz, sem nem az ideológusainak a találmánya, hanem Antonio Grasmci olasz kommunista filozófus in vitro teóriája a múlt század harmincas éveiből. Börtönéből írt leveleiben fogalmazta meg Gramsci azt a hegemóniaelméletet, amely Békés teljes kultúrkoncepciójának első mozgatója. Gramsci elméletének központi eleme az úgynevezett behatolás, az az aktus, amellyel a hatalom irányító módon belép a kulturális folyamatokba, és igyekszik megváltoztatni a szerinte addig/akkor uralkodó trendeket, gondolkodásmódokat, kulturális kódokat. Legyen világos: az önmagát keresztény-konzervatívként azonosító politikai rendszer, a NER a kultúrában egy kommunista programot hirdetett meg, és azt igyekszik végrehajtani.
  2. Miközben Békés maga a mai magyar konzervatív közgondolkodás egyik exponense (magát is annak tekinti, és el is fogadják akként – például a Kommentár című társadalomtörténeti folyóirat főszerkesztőjeként, amely periodika többet ismételgeti a konzervativizmus szót, mint a maha mantra Krisna nevét), művei valójában antikonzervatív támadások. A Fordul a szél esszéiben Békés sokszor és szenvedélyesen hivatkozza Fukuyama, Lenin, Marx és Engels vagy Németh László gondolatait, ahol lehet, vitatkozva, de a konzervatív filozófiai hagyományra nem kapcsolódik rá. Szinte többször idézi Soros Györgyöt, mint az egyébként félnáci, de legalább mégiscsak konzervatívként ismert Carl Schmittet. A legszembetűnőbben pedig a modern konzervativizmus atyjának, Edmund Burke-nek a meglátásait kerüli el. Nem véletlenül. Burke brit konzervativizmusában mindegy is, hogy a hatalom kinek a kezében van, a fontos az, hogy senki kezében ne legyen túl sok belőle, mert ez a hatalomkorlátozás a konzerváló anyaga a tradícióra épülő társadalmi rendnek, és a konzerválás maga akadályozza meg a forradalmat, ami Burke és minden konzervatív világában a kudarc szinonimája. Békés nem konzervatív. Eszméi, mint minden kommunista érintettségű gondolat, borzasztóan reakciósak. Nem megőrizni, hanem megváltoztatni akarja a világot. Nem továbbépíti sajátjai hagyományait, hanem vitatkozik és rombol. Kultúrfilozófiája a szociáldarwinista szélsőjobb, az akcionista anarchizmus és mélykommunista (felforgatásra törekvő) társadalomkritika elemeiből komprimálódnak. Mindezt egy önmagát keresztény-konzervatívnak azonosító politikai kurzus nevében, annak védőszárnyai alatt, kvázi programépítő munkaként.
  3. Bár mind elvbarátai, mind az őt bíráló vagy elutasító – kormányzati befolyás alatt nem álló – közgondolkodók/újságírók/művészek Békést fideszes történészként azonosítják, művei egyértelművé teszik, hogy a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója elsősorban is antikapitalista és antiimperialista, és ebben az értelemben megbékíthetetlenül Fidesz-ellenes. Persze, ez a legkevésbé meglepő elem. A Fidesz egy hamis politikai homlokzatot épít magának, a konstrukció ragasztóanyaga pedig az a bizalom, hogy támogatói ezt a hazugságot valóságnak fogadják el. A Fidesz Mátrixában a párt nem meglopja, hanem megvédi az országot, nem szervezi a gazdasági célú bevándorlást (lásd például az ukrán munkások székesfehérvári letelepítését), hanem elutasítja azt, nem egy familiáris-oligarchikus tenderkapitalizmust épít, hanem munkaalapú, de szociálisan is érzékeny társadalmat, stb., stb., stb. A homlokzat és a teljes hatalmi struktúra fenntartásának alapvető követelménye, hogy mind a támogató (szavazó) tömegek, mind pedig a rezsim káderei elfogadják a Mátrixot. Ugyanakkor, mivel a homlokzat állításai nem felelnek meg a valóságnak, a rendszert magát nem lehet olyan emberek gondolataival továbbfejleszteni, akiket megfertőztek a homlokzat hazugságai, ugyanis ebben az esetben használhatatlanok lennének a következtetések. A Fidesz inventorai nem lehetnek fideszesek. Békés sem az. Ha jól értem a Fordul a szél mögötti indulatot, Békés Márton úgy éli meg, vagy legalábbis úgy magyarázza meg magának a zsarnoki párt közelségét, hogy a Fidesz által felépített hatalmi erőközpont segíthet számára megvalósítani a saját célját, az ideálisnak gondolt, új európai kultúrkört, amelynek ugyanakkor egyetlen ma azonosítható eleme a szerinte liberálisok által előbb meghekkelt, majd uralt létező kulturális hagyomány és intézményrendszer lerombolása. A Fidesz nyilván felmérte, hogy Békés rendszeren kívüli reakcióssága segíthet megfogalmazni a párt kultúrpolitikai céljait. Ezek az elvtelen kooperációk, persze, csak addig működnek, amíg az inventor túl messzire nem megy következtetéseiben. Már a Fordul a szél esszéiben is szembetűnő, hogy egyes gondolatmenetekben például simán cserélhető lenne Soros György neve Mészáros Lőrincére, és a konzekvencialánc érvényes maradna. Az ilyen következetesség hamar eljut a gazda kezébe harapás őszinte gesztusáig – és ez lesz az a pont, amikor Békést eltüntetik a színről, mert akkor már többe kerül majd, mint amennyi hasznot hoz.
  4. Békés gondolatvilágának számomra legmegdöbbentőbb tulajdonsága a teljesen korlátozatlan voluntarizmus és ateizmus, amelyek keverékéből egy nyílt erőszakelvűség hajt ki. A kötet maga a „Mi az erőszak?” című traktátussal indul, amely a bármiféle pacifizmus szisztematikus lebontása, a szeretetelvű, krisztusi megbocsájtás és béke totális mellőzése, és az elkerülhetetlen erőszak társadalmi diadalának ünneplése. Sem a biblikus (újszövetségi) pacifizmus, sem az erre épülő keresztény és keresztyén filozófia nem kap helyet Békés világában. Nem is kaphat, ezek ugyanis az ember egy megfoghatatlan valamijével, a halhatatlan lélekkel foglalkoznak, céljaik e halhatatlan lélek egészségének megőrzésére irányulnak, Békés viszont minden társadalmi jelenséget mennyiségnek, volumennek, számszerűsíthetőségnek érzékel – túl sok kommunistát olvasott. Legyen mindenki számára teljesen egyértelmű: ha Békés, ebben a könyvben megfogalmazott elgondolásai még a kutatási igazgató eltávolítása előtt kormányzati programmá válnak, akkor egy olyan kulturális tér lesz az eredmény, amelyben a konfliktusok államilag provokált eszkalációjára egyre koncentráltabb erőszak lesz a válasz. Márpedig a konfliktus-erőszak kettősség oda-vissza, autogeneratív kauzalitását a világ minden pontján ugyanúgy hívják: terror.
  5. Ha Békés Márton kultúrpolitikai univerzuma lesz a kormányzat alapstratégiája, akkor a Peer Krisztiánhoz és Karafiáth Orsolyához hasonló alkotók rendezvényeit hamarosan lelkes aktivisták zavarják meg a nép nevében; a sorosista (trockista, gülenista, akármista: targetált ellenségista) ügynököknek kikiáltott kulturális tereket (színházakat, könyvesboltokat) megtámadják, ablakait betörik, dolgozóikat megverik, a nem megfelelően együttműködő, kulturális területen tevékenykedő cégtulajdonosok vagyonát, termelőeszközeit, infrastruktúráját kizsarolják, elperlik, vagy egyszerűen elveszik; a rendszerrel szemben kritikus alkotókat és gondolkodókat pedig involválják az államilag finanszírozott és ellenőrzött rendszerekbe, aki pedig ebből kimarad, azt ellehetetlenítik, eltüntetik (a nép nevében névtelen aktivisták zaklatják, megkínozzák, agyonverik).

Áldozatnarratíva és kitörésprognózis

A szerző a Fordul a szél című gyűjteményt a 2017-ben megjelent Gerillaháború – A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata című tanulmány folytatásának nevezi. (A szerző szíves személyes közlése alapján tudom, hogy a munka ezzel nem fejeződött be, jövőre érkezik a trilógia harmadik, egyelőre cím nélküli darabja, a három könyv együttesen mutatja majd be Békés rendszerbe szervezett társadalom- és kultúrfilozófiai univerzumát.)

Ha jól értem a koncepciót, a Gerillaháború alapvetően a társadalmi beavatkozás módszertanát vizsgálja (írja elő hadászati kérdésként – a program a taktikai elemekre, a kis csatákra összpontosít, a politikai cselekvés ebben a gondolatkörben a megfelelő ellenfelek megfelelő pillanatban történő kiiktatása, megsemmisítése). A Fordul a szél a magyar nacionalista/jobboldali/önmagát konzervatívnak tekintő politikai közösség számára ad sorsazonosítást, helyzetelemzést, rajzol mögé európai és globális panorámát. A harmadik könyv pedig vélhetően egy cselekvési tervként olvasható majd, elmondja a mai magyar jobboldal (Filippov Gábor megnevezésével a hibrid ellenforradalom) kulturális hatalomátvételének menetét, magyarázataival létrehozza ennek morális érvényességét, vagy bizonyítja elkerülhetetlenségét/szükségszerűségét.

Egy gyermekded mottót (Világ globalistái, meneküljetek!) egy általánosabb, bevezető mini esszé követ. A történelem végének vége, amelyben Francis Fukuyama hasonlós című könyvének ma már tényleg nyilvánvaló tévedéseit veszi számba, vagyis azt mondja ki, hogy a liberális demokráciák elterjedése nem juttatja a társadalmakat fejlődésük végállapotába, a Fukuyama megírta liberális világforradalom nem létezett, ezért nem is győzhetett, valójában nem egyetlen egyetemes ideológia maradt a porondon, hanem egy idő után újra előkerültek a Carl Schmitt-i „a szuverenitás oszthatatlan” gondolatra építkező törekvések, amelyek nemzeti alapon, vagyis a nemzetállamot tekintve a globális közösség elemi részecskéjének, szembe szálltak a világkapitalizmus határokat és vámokat eltörlő, ma már nem állami, hanem inkább céges imperializmusával, és az ezt kísérő, a kultúrák közötti különbségeket elmosó multikulti korszakkal, amely nem, vagy nem kellően erősen azonosít idegent, és ezzel, Békés értelmezésében nem, vagy nem kellően erősen azonosítja önmagát sem.

Ezt követően  három fejezetben elmeséli a nagy bináris oppozíció szerinte 1917-ben indult történetét (globalisták vs. nemzetiek), majd az utolsó fejezetben, a korábbi írásaiban már több helyen előkerült analógiás elméletét bontja ki újra: a ’68-as párizsi diáklázadások formális bukása, de az azt követő évtizedben a mozgalom liberális eszméinek és figuráinak beépülése (behatolása) a francia kultúrába számára láthatóan egy minta, amelyet Magyarországon inverz módon kellene végrehajtani. Azaz nem egy államilag kontrollált rendszerbe kell beépülnie rendszeren kívüli vagy direkt ellenzéki elemeknek, hanem állami támogatással kell behatolnia a nemzetelvű (most azt ne kérdezzük meg, hogy ez milyen) kultúra képviselőinek az alapvetően szerinte a liberális ellenzék által uralt kulturális kánonba. Egészen pontosan nem is a kánonba, hanem behatolni a befogadó tömegek látóterébe, tehát a befogadók ízlésváltozásán keresztül változtatni meg a kánont, és érvényteleníteni/hatástalanítani a korábbi kánonképzők befolyását.

Szemben a Edmund Burke-i konzervativizmussal, amely adottnak és őrzendőnek tételezi a kultúrát például a magasztosról és a szépről alkotott eszméink vizsgálatában (figyelem, teszi ezt 1757-ben, az akkor már több évtizede tartó brit liberális túlhatalom, az úgynevezett Whig Supremacy korában, alig tíz évvel azután, hogy a korszak legnagyobb regényíróját, Jonthan Swiftet a whig zsarnokság ellehetetlenítette, őrületbe kergette, és ezzel kvázi elpusztította), Békés a kultúrát és annak intézményeit nem őrzendőnek, hanem visszaállítandónak, mert mások által elfoglaltnak tekinti. A nemzetelvű kultúra és az ezt a kulturális felfogást sajátnak valló politikai csoportok a Fordul a szél helyzetelemzésében a huszadik század folyamán hátrányba kerültek, elnyomott, áldozati szerepbe csúsztak, ezért képviselőinek feladata nem egyszerűen az értékkonzerválás, hanem egy olyan kulturális forradalom előkészítése, majd végrehajtása, amely újra hegemóniát biztosít a nemzeti nézőpontból létrehozott és befogadott kultúrának. (Nincsenek eléggé jó kódok ennek a kultúravalamilyenségnek a megnevezéséhez, de attól tartok, nem azért, mert nem ismerem a megfelelő kódokat, hanem azért, mert maguk az erről gondolkodók definiálatlanul hagyják, hogy kik is a nemzeti kultúra képviselői, listákat tudnak készíteni, jól átgondolt feltételszemantikai vagy definitív munkák viszont nem léteznek, a nagyon általános megfontolásokon túl mintha maga Békés se tudná, mi a kritériuma annak, hogy valaki „az övéihez” tartozzon)

Az áldozatlét mint a nemzeti konzervatív alapélménye – döntő karakterjegy. Az önmagát elnyomottnak, alávetettnek érző aktor könnyebben ad morális igazolást saját közössége radikális reakcióira, az erőszak elnézendővé válik, és ezzel ugyan saját konzervatív jellegéről lemond a közösség, de csak a jellegről, a névről nem. Békés világában és a Fidesz egész kommunikációjának szótárában a konzervatív az, aki szemben áll a liberálissal, konzervatív a nemzeti radikális is, az apolitikus tőkés is, a fundamentalista keresztény/keresztyén is, ha egyébként antiliberális.

Békés látóterébe természetesen nem kerül Yuval Noah Harari nacionalizmusértelmezése, amely kimondja, hogy a nacionalizmus vs. liberális demokratikus bináris oppozíció eleve hibás, a liberális demokratikus rendszerek a nagyon erősen nacionalista közösségekben (Nagy-Britanniában, az USÁ-ban) alakultak ki, és csak ott képesek fennmaradni. Szerinte a liberális demokráciák ma tapasztalható gyöngülése nem a nacionalizmus erősödésével, hanem annak gyengülésével, a nemzetek fölötti identitások túlhatalmával függ össze, és a nacionalizmus erősítésével automatikusan a liberális demokráciákat is erősítjük.

Az alávetett, áldozati pozícióban lévő nemzetelvű kultúra most majd forradalmat hajt végre, kitör, Békés szerint ehhez a 2008-as világgazdasági válság teremtette meg a társadalmi/politikai keretet azzal, hogy a nemzeti szuverenitást politikája fókuszába helyező politikai csoportokat emelt hatalomba. Az egész világon. Mivel Békés műve elsősorban is az orbáni rezsim ideológiaigényének kiszolgálója, a Fordul a szél helyzetelemzésében nem kap helyet az, hogy a nyugati társadalmakban 2008 előtt nagyjából arányosan váltogatták egymást liberális/szocialista és konzervatív kurzusok, miközben a nemzeti szuverenitás fontosságának erősödését látja az orosz autokráciában, sőt, a kínai kommunista zsarnokságban is.

Image: 73667349, A kormány bevándorlásról szóló plakátja a fõvárosban., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Berecz Valter / 24.hu

A lényeg úgyis a harc, a „valamit végképp eltörölni” dühe, nyilván ezt a militáns hozzáállást fejezi ki már a könyv mottójával. Békés víziójában egy, a ma ismerttől gyökeresen eltérő kulturális vonatkozási rendszer alakul ki a behatolás eredményeképpen. A behatolás Békés szemében egy évekig, évtizedig tartó folyamat, amely során a kurzus a maga kulturális preferenciáit (preferált kódjait) érvényesíti az oktatásban, elfoglalja az intézményeket (és ott érvényesíti preferált kódjait), eltéríti a normatív támogatásokat (és ott érvényesíti, stb.), saját kulturális területeket és felületeket épít, és ahhoz, egymással aktív diskurzusba lépő közönséget szervez. A behatolás tervezett, évtizedes periódusa a NER kultúrpolitikájának igen erős konszolidációs készségét is jelöli egyben. Hosszú távú radikális represszió nagyon nehezen, költségigényesen tartható csak fenn.

Bár a nem kormányzati ellenőrzés alatt alkotó politikai elemzők gyakorlatilag egybehangzóan azt állítják, hogy a NER-hez hasonló rezsimek képtelenek a konszolidációra, ezt a legélesebben talán Krekó Péter mondta ki, a hegemónialméletes kultúrairányítás ezzel ellenkező irányba vezet, és ennek mintha lennének is már látható jelei. A nagy periódusú behatolás a nem konfrom alkotók és gondolkodók egy részét sokkal inkább involválja, mintsem kizárja/tiltja/korlátozza. Egzisztenciát és bizonyos szabadságot kínál, és nagyon keveset kér cserébe. Ungváry Krisztián történész a Veritas Intézetben történt elhelyezkedése nemcsak abból a szempontból fontos és érdekes kérdés, hogy Ungváry miért vállalta a feladatot, hanem abból is, hogy a Veritas miért fogadja be a nyilvánvalóan a jelenlegi kormánnyal szemben állást foglaló kutatót. Demeter Szilárd PIM-főigazgató alapvetően normatív kulturális programtámogatási modellje is a konszolidáció felé mutat: az írók regisztrálnak produkcióikkal, a közgyűjtemények regisztrálnak programigényeikkel egy online felületen, a PIM pedig a kettőt összeköti, és finanszírozással megvalósíthatóvá teszi a piaci alapon egyébként életképtelen programokat. Vagyis az alkotóknak be kell jelentkezniük a pénzért, be is fognak, naná, főleg, ha a könyvtáraknak a program indulásával azonos időben megtiltják majd, hogy máshonnan forrásokat különítsenek el kulturális programokra, hiszen van, létezik központilag finanszírozott, nagyon gazdag programtár. Az írók kooperációs kényszerbe kerülnek, egy normatívnak tűnő rendszerben ugyan, de mégiscsak cselekvően nekik kell lépniük a kormányzati forrás felé, és meg is fogják tenni (nagyon hamar előkerül majd az az érv, hogy a PIM osztotta pénz, az végül is az ő pénzük, nem a Fideszé, adófizetők ők maguk is, tehát miért ne lehetnének ennek az elosztott forrásnak a kedvezményezettjei). Ráadásul amennyit jelenleg a programról tudni lehet, az alapján eléggé valószínű, hogy a Békés szemszögéből legyőzendő alkotók is mindenképpen több forráshoz jutnak általa, mint eddig bármikor.

A rendszer tehát a kultúrpolitika terén már most konszolidálódik, és ennél még sokrétűbb bevonódási folyamtok indulása várható, a piaci alapon nehezebben értékesíthető produktumokat és azok alkotóit a rezsim kultúrhegemónia-törekvése magába vonja, elnyeli, de életben tartja. Azt a néhány alkotót pedig, akit mégsem tud, zaklatják majd a fociultrák vagy egyéb keretlegények, megbélyegzik, megalázzák a kormányzati irányítás alatt működő médiában,

demonstrációkkal zavarják meg rendezvényeiket, egy-egy indulatosabb nemzeti érzelmű aktivista majd jól meg is rugdossa egyik-másik írót-költőt. Amikor ennek a képeit először látjuk majd a híradókban, a látottakból tudni fogjuk, hogy a behatolás minden szinten megtörtént. És nem lesz, aki tevőlegesen kiálljon a bántalmazottakért, mert a többséget, egész kicsit csak, de kötni fogja az egzisztenciális megállapodás a hegemónokkal.

Budapest, 2016. február 23.
A vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdés benyújtására várakozók csoportja Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda épületében 2016. február 23-án. Hátul, jobbra, takarásban Nyakó István MSZP-s politikus, volt országgyûlési képviselõ. A párt újra megpróbálja benyújtani a Nemzeti Választási Irodánál a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdését, miután a Kúria ma dönt arról, átengedi-e az elõtte fekvõ, a hasonló ügyben benyújtott népszavazási kérdést.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
A kopaszok, akik megakadályozták egy népszavazási kezdeményezés leadását. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A pénzrendszer és a civil szervezetek kritikája

Mint minden kommunista gyökerű elgondolásban, Békés koncepciójában is a pénz, a pénzt teremtő pénz (tőke) és az ezeket működtető intézményrendszer hajtja végre az áteredő bűnt (nyilván nem véletlenül, Marx filozófiája mégiscsak egy gazdaságelmélet, az ő szemüvege mennyiségekre szűri a világot). A pénz Békés értelmezésében létrehozta és fenntartja az őt magát életben tartó, vagy legkevésbé veszélyeztető kultúrát és az erre a kultúrára épülő korszakot, amit hol liberálisnak, hogy kozmopolitának nevez. Békés elgondolt nemzeti forradalma direktben a korszakot szeretné megdönteni, de gazdaságkritikája egyértelművé teszi, hogy a munkát az új hegemónia létrehozásával még nem végezték el, szükség lesz a nemzeti érdekek ellen ható pénzrendszer… Lebontására? Átalakítására? Lecserélésére? Békés antikapitalista dühe egyelőre nem visz odáig, hogy alternatív dinamizmusokat javasoljon a pénzdinamizmus helyett. Vélhetően nem is léteznek ilyen alternatívák, a gazdaság jelenleg nem lecserélhető az energiákat mozgatni képe más aggregátorra, és biztos, hogy egy ilyen javaslatot a Fidesz sem támogatna, tekintve, hogy a gazdaságot magát már elfoglalták, nekik termel, a legfőbb magyar kapitalisták szinte kivétel nélkül a NER lekötelezettjei. Vagyis aki antikapitalista, az egyben azonnal Fidesz-ellenes is. És ez a rezsim fejlődésével csak erősödni fog.

Fotó: Marjai János/24.hu
Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor barátja, Magyarország egyik leggazdagabb embere. Fotó: Marjai János/24.hu

Ugyanakkor a könyv legizgalmasabb kritikái mind gazdasági vagy részben gazdasági természetűek, és függetlenül az olvasó világnézetétől, elgondolkodásra késztetők. A rendkívül kínos Soros-kampány és a civil szervezetek ellen ezzel egyidejűen szervezett, súlyos, agresszív támadás ideológiai megalapozása tényleges kérdéseket vet fel (értelemszerűen a gyűlöletkampányt és az igénytelen sorosozást nem támasztja alá, de igenis választ kíván). A civil szervezetek alapvető tulajdonsága, hogy törekvéseiket a civil társadalom igényei élesztik fel, finanszírozásukat pedig az igény mögötti polgári, civil aktivitás teremti meg.

Békés felteszi a kérdést, hogy milyen módon tekinthető civilnek például a Magyar Helsinki Bizottság, ha költségvetésében a magyar civil források ötvenszeresét adják a Soros-alapítványok támogatásai, vagyis a nemzetközi, másodlagos pénzpiacokon megtermelt, majd alapítványokba áramoltatott profit, és nem a helyi, civil igény+finanszírozási hajlandóság tartja mozgásban a szervezetet.

Ez így, a (a Magyar Helsinki Bizottság munkája) tekinthető a magyar társadalom civil akarata megnyilvánulásának? A választ én nem tudom, de valakinek kell adnia jól argumentált választ a kérdésre. Miközben a választól függetlenül igaz az, hogy a civil szervezetek sokszor a kormányzat által elhanyagolt, vagy direktben a kormányzati szándékokkal együtt nem álló, de társadalmilag hasznos munkát végeznek, orosz típusú korlátozásuk, vegzálásuk semmi másnak nem tekinthető, csak a zsarnoki rendszer kiépülését szolgáló újabb lépésének.

Image: 73860621, A kormány plakátjai, reklámjai a magyarok veszélyes ellenségeirõl (Brüsszel, ENSZ, Soros György, migránsok) szorongást, félelmet váltanak ki a gyermekekben., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Bielik István / 24.hu

Menthetetlenül XX. századi elgondolás

Békés Márton könyve a XXI. század második évtizedének végén jelent meg, és vélhetően egy ugyancsak XXI. századi társadalomirányítási struktúra háttérdokumentumává válik, miközben Békés gondolkodásának alapvető forrásai nemcsak, hogy XX. századiak, hanem konkrétan a posztmodern ébredés előttről származnak. Ez, attól tartok, elemi félreértésekhez, következtetési hibákhoz vezet. Békés világában az NGO-k, Soros György és a különböző titkos gazdasági szövetségek a soft power befolyásával, háborúk finanszírozásával vagy megakadályozásával, a gazdasági érdekeltségek tudatos mozgatásával beavatkoznak a különböző nemzetállamok társadalmi és gazdasági folyamataiba, hosszú idő alatt ugyan, de mégiscsak puccsokat hajtanak végre, és egyébként is minden lehetséges módon manipulálnak. Ezzel az elképzeléssel nem az intencionalitás felől olvasva van a legnagyobb probléma (bár vélhetően a fent emlegetett szereplők szándékait is félreérti a szerző). A fő gond az, hogy rendszerelméletileg téves.

A komplex, globális rendszer irányítottsága csak egy mítosz. Az egészen elemi összefüggéseken túl, az azok fölötti szinteken egyáltalán nem ismerjük ezeknek a rendszereknek a működését, senki sem ismeri, a legnagyobb befektetési bankházak, a legfelkészültebb pénzügyminisztériumok is legfeljebb részfolyamatok megértésére törekednek, és ha prognózisaik csak a részeredmények terén is érvényes előrejelzéseket adnak, az már siker.

Mind a gazdasági rendszerek, mind a társadalmi rendszerek kaotikusak, kiismerhetetlenek, ezért is nem tudják biztonságosan és konszenzusosan előrejelezni sem a válságokat, sem a tartós konjunktúrákat, maximum utólagos magyarázatok, értelmezések születnek. Soros György nem azért nem irányítja a világot, mert nem egy kontrollmániás szociopata (bár szerintem egyáltalán nem az), hanem azért nem irányíthatja, mert neki sincs fogalma arról, hogyan működik a világ, ezért nem tudhatja, aktivitásainak pontosan mi lesz a hatása. A gazdasági rendszereket maximum a hitelképzés Harari által elmagyarázott, elemi szintjéig ismerjük egészen jól – ami ezen túl van, az homályos, rendszertelen sejtések csoportja. „Kutya nehéz úgy hazudni, ha ember nem ösmeri az igazságot”, kezdte Esterházy Péter nagy, rendszerező művét. Soros sem ismeri. Egyetlen titkos társaság sem ismeri. A kultúra is ilyen. Nem elfoglalható, nem irányítható, mert működése nem kiismerhető. A világunk, elfogadjuk ezt, vagy sem, akkor is: kétségbeejtően irányítatlan. Minden, az ellenkezőjét állító összeesküvés-elmélet csupán XX. századi, nagyon anakronisztikus voluntarizmus.

Békés másik, szerintem még jelentősebb tévedésével kapcsolatban inkább csak sejthető, hogy tévedés, bizonyítékok még állnak rendelkezésre, de egy erős sensus communis, mindannyiunk közös érzése, az azért van. Békés Márton olyan korokból származó textusokra építi saját programját, amely korokban az identitások alapjai mitologémák, jól szekvenált eseményekből álló történetsémák voltak. Ezek a tradícióra épülő identitások. Az általa olyannyira gyűlölt liberális univerzum éppúgy szekvenciális történetekből épül fel, mint bármelyik konzervatív vagy radikális világnézet, illetve, mint bármelyik vallás. A XX. század azonban elmúlt, és a jelen kommunikációs rutinjainkat vagy az egyesek emberek selfjeit megfigyelve könnyen lehet az az érzésünk, hogy nem egyszerűen a történelemnek, hanem maguknak a történeteknek van végük. A jelenkori identitások többsége nem történeti jellegű és nem történetszerű. Hogy Barca vagy Real, hogy Fortnite vagy MineCraft – az ezekre épülő azonosságtudatoknak és csoportképző hatásoknak nincsenek történeti talapzatai és egyáltalán nem sztorik. A történetekben egymást időben követő, és egymással sokféle, de mindig tiszta logikai viszonyba lépő események építenek fel következetes szerkezeteket. Amiben most élünk, az nagyon másnak tűnik. Egyre kevésbé tudjuk lineáris történetként megélni vagy elmesélni saját életünket is, a következtetési sorok felbomlanak, a kommunikációs környezetünk miatt egyszerre létezőnek érzékelünk egymás után bekövetkező dolgokat, és napi tapasztalat az ellentmondásosság, az egymásnak ellentmondó állítások együttes igazsága vagy kölcsönös igazolhatatlansága.

FC Barcelona football fans are seen ahead of the exhibition football match of FC Barcelona vs Thailand's national football team at the Rajamangala football stadium in Bangkok on August 7, 2013. AFP PHOTO/ Nicolas ASFOURI (Photo by NICOLAS ASFOURI / AFP)
Barcelona-drukkerek. Barcelona-történettel? Fotó: Nicolas Asfouri / AFP

Vélhetően ezért is veszett el a választókból a politikusokkal szemben támasztott következetességi elvárás. Ha egy közszereplő ma valami teljesen mást képvisel, mint korábban, de a teljesen mások mégis elhelyezhetők egy közös (nagyon laza, imidzsszerű) viszonyítási rendszerben, az ma már nem buktató tényező. Alig ellenőrizhető, mi mikor történt vagy történik, az események közötti összefüggések is csupán nagyon laza viszonyítási környezetek. A totális információsság értelmezhetetlenné tette a múltat és a következményességet, csupán a konfúz inerciák maradtak. Ebben a környezetben jönnek létre identitásaink, miközben a társadalom egyre nagyobb szegmense semmilyen módon nem kapcsolódik rá közös múltjára, például az írott kultúrára. A mitologémáknak kampec. Az pedig nagy kérdés, hogy a nem történetes létezésűvé vált közösségek mennyi ideig irányíthatók történetelvű ideológiák alapján. Vélhetően nem túl sokáig.

Államelmélet

Ebben a szövegben a Fidesz kultúrpolitikája mögötti bolsevik ideológia karakterét próbáltam leírni, ráadásul a tervből következtethető veszélyes szcenáriókra koncentrálva, ezért a könyv általános értékelése az írás végére maradt, de el nem maradhat.

Békés könyve minden, a kultúrfilozófia és kultúrpolitika iránt érdeklődő olvasó számára izgalmas, következtetéseivel sok helyen vitára késztető, de mégiscsak rendkívül gazdag tudásanyagot mozgató, nagyon világosan, olvasmányosan megfogalmazott társadalmi helyzetértékelés és program.

Nekem igazi strandkönyvnek bizonyult. Egy művelt elme elfogult, radikális (összességében szerintem borzasztóan veszélyes), de szinte mindenhol pontos, egy-egy helyen egészen briliáns politikai aktivitási ajánlata. A Fordul a szél egy hibás gondolat példás hibátlanságú kifejtése. És van valami, ami önmagán túl is fontossá, majdnem unikálissá teszi. A tény, hogy ez az a valami (vagy ez az egyik valami), ami ott van a Fidesz minden habonyi-kubatovi gyűlöletszlogenje, karaktergyilkossága, hangulatkeltése, pánikakciója mögött. Ott van mögöttük egy elgondolás, ami az államelméletek majdnem kétezerötszáz éves teljes tudását igyekszik átszűrni saját magán. Pont ezzel a verziójú átszűréssel én a legkevésbé sem értek egyet (inkább XXI. századi, erőszakmentes megoldások lehetnek a célravezetők). De azt eléggé pontosan érzékelem, hogy a kormányzattal szembeni megszólalások, tevékenységek, tervek, aktivitások mögött ilyen, egységes keretet adó gondolat NINCS. És ezzel el is érkeztünk a probléma lényegéhez.

*Kemény István versének címét Bartis Attila vette kölcsön egyik Lázár-apokrifében. Bartis elbeszélésében, egy mediterrán üdülőtelep tengeri strandján a narrátor és kedvese egy este szó nélkül, tiltakozás nélkül végignézik, ahogy helyi gyerekek, csak a szórakozás kedvéért halálra kínoznak egy gömbhalat. A mesélő később próbálja megérteni, mi történt, miért, és miért nem tettek ők maguk valamit a nyilvánvaló gyalázat ellen. Válasz nincs. Csak a hal neve: diodon holocanthus.

A szerző az Athenaeum Kiadó igazgatója

Kiemelt kép:  Hajdú Anna

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Hungary's Prime Minister Viktor Orban arrives for a European Union (EU) summit at EU Commission Headquarters in Brussels on May 28, 2019. (Photo by JOHN THYS / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.