Belföld

Összehívják a Nemzetbiztonsági Bizottságot a Gyárfás–Portik ügy miatt

A Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezi Mirkóczki Ádám a napokban kirobbant Gyárfás–Portik botrány miatt. A bizottság jobbikos elnöke a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy már meg is tette az ügyben a szükséges lépéseket.

Ülésszakon kívül csak házelnöki engedéllyel lehet összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot. Mivel tudtam, hogy többen is szabadságon lesznek a bizottságból, ezért egyeztettem a Fidesszel, hogy mikor lehetne összehozni az ülést úgy, hogy az határozatképes legyen. Erre februárban kerülhet sor a leghamarabb

– magyarázta Mirkóczki Ádám, aki elmondta, hogy miért pont most döntött úgy, hogy kezdeményezi a bizottság összehívását:

2010 és 2014 között már volt egy ténymegállapítása a Nemzetbiztonsági Bizottságnak a Portik-Laborcz ügyben. Most azonban a hírek szerint számos olyan újabb hangfelvétel került elő, amiben megtalálható a politikai szál. Ez pedig mindenképp felvetheti a nemzetbiztonsági kockázat gyanúját

Gyárfás Tamás a gyanúsítás szerint 21 évvel ezelőtt bujtotta fel Portik Tamást arra, hogy ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. Portikot azzal gyanúsították meg, hogy ő bízta meg a szlovák maffia bérgyilkosát, Jozef Rohácot a gyilkossággal. Rohác ezért és az Aranykéz utcai, négy halottat, húsz sérültet követelő robbantásért jogerősen életfogytiglani fegyházat kapott. Gyárfás tagadja, hogy bármi köze is lenne a gyilkossághoz.

A napokban azonban ismét felforrósodott a hangulat a sportvezető körül. Ennek oka, hogy a kormánymédia által megszellőztetett információk szerint sok új, a gyanúsítást még jobban alátámasztó információ került elő az elmúlt időszakban. A nyomozók a Farkasréti temetőben találtak egy rakás hangfelvételt, amelyeket Portik rögzített. A hanganyagok lefoglalása nyomán vált érthetővé a fővárosi főügyész korábbi nyilatkozata. Ibolya Tibor január elején a Fenyő-gyilkosság nyomozásáról azt közölte: soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-ügyben, és szerinte az ügy el fog jutni a vádemelésig.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Gyárfás a Blikknek azt mondta, tavaly augusztusban kapott az ügyvédje egy levelet, amely egy memóriakártyát tartalmazott. Elmondása szerint tárolási díjat kért tőle valaki az összes további felvételért cserébe. A sportvezető azt mondta, azért nem tájékoztatta erről rögtön a rendőrséget, mert félt, és nem tudta, hogy ki áll a küldemény mögött. Elmondta:

A magát németnek feltüntető zsaroló levelére nem válaszoltunk, mondván, a bűnözőkkel nem tárgyalunk. A memóriakártya tartalma lényegében az eddigiekhez hasonló volt. P. Tamás különböző módon ki akart belőlem csikarni legalább egy olyan mondatot, amely egyértelműen arról tanúskodna, hogy én megbíztam, felkértem őt Fenyő János meggyilkolására. Vélelmezem, azt akarta elérni, hogy a kezében legyek. Egészen az utolsó találkozónkig, amikor kiderült, hogy rögzíti a beszélgetéseinket, tőlem nem kért pénzt. Akkor sem kapott, hanem megszakítottam vele a kapcsolatot.  Ha úgy tetszik, ő nem a tőkémet, hanem az általa szerintem túlértékelt kapcsolati tőkémet akarta kamatoztatni. A legtekintélyesebb kormánytisztviselőkkel akart a közreműködésemmel találkozni, hogy olyan történésekről tájékoztassa őket, amelyeket aztán fel tudnak használni. P. Tamást a fenyegetések ellenére sem mutattam be senkinek. (…) P.-től mindeközben mégis nagyon tartottam, hiszen azt folytonosan érzékeltette velem, ha ő engem valótlanságokkal befeketít, akkor aztán évekig mosakodhatok.

Ügyvédje mindazonáltal tagadja, hogy Portik lett volna a zsaroló. Bólyai János erről lapunk megkeresésére úgy fogalmazott:

Határozottan mondhatom, Portik nincs olyan állapotban, hogy bármit is tegyen vagy zsaroljon bárkit is. Képtelen lenne rá fizikailag. A helyzet az, hogy jelenleg nem teljesen beszámítható. Hosszú hónapok óta, de az is lehet, hogy már vagy egy éve nem lehet beszélni vele érdemben. Az ügyvédjeként szörnyű látni, ahogy leépül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik