Belföld

Azért sem hagyják, hogy a kormány bevezesse a túlóratörvényt

Szombaton 10 órára hirdették meg a demonstrációt a Jászai Mari térre a túlmunkát szabályozó javaslat ellen. A tüntetők a Kossuth teret célozták meg, hogy tiltakozzanak a túlórakeret 400 órára emelése ellen, de a rendőrség lezárta a teret. A tömeg 11 óra körül elindult, a 24.hu Facebook-oldalán pedig élőben követheti az eeményeket. A Teréz körúton át a tüntetők az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán gyűltek össze, ahol a szervezők bejelentették, hogy útlezárásokat terveznek hétfőtől.

Korábban úgy tűnt, a szakszervezetek tiltakozására a leginkább kifogásolt szigorítások kikerülnek a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők által jegyzett javaslatból, de végül minden maradt a régiben, így a parlament elé kerülhet, hogy kollektív szerződés nélkül is el lehet rendelni akár évi 400 órányi rendkívüli munkavégzést is.

A kormány azzal érvel, hogy aki többet akar dolgozni, keresni, az elől a bürokratikus akadályokat lebontják. A szakszervezetek elégedetlenségét a társadalom is osztja, a Policy Agenda kutatása szerint a javaslattal az emberek 83 százalék nem ért egyet.

Rabszolgatörvény: Veszprémben már elkezdték a tiltakozást
Félpályás útlezárást tartottak. Sztrájk is jöhet még a szakszervezet szerint.
Fotó: Marjai János / 24.hu

Nagyjából két-háromezer ember vonulhatott utcára nem sokkal tíz előtt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A LIGA szakszervezetek egyik tagja azt mondta a helyszínen, hogy szerintük a tüntetés az utolsó esélyük. Ha most nem sikerül meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, akkor az akár a szakszervezetek végét is jelentheti, erőtlenek lesznek.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A helyszínen tüntet a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a LIGA, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete, valamint a mentősök, a pedagógusok és az autóbuszsofőrök érdekképviselete is.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nem sokkal 11 óra után a tüntetők elindultak a Nagykörúton a Bajcsy-Zsilinszky út felé. A helyszíni tudósítónk szerint a tömeg egyre nagyobb, körülbelül négy-ötezeren lehetnek.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A tüntetésen sokan aláírták Hadházy Ákos petícióját az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mindeközben, nem sokkal 12 óra előtt a tömeg eleje a Nyugati téri felüljárónál tartott, a vége pedig a Jászai Mari téren sétált.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A tüntetés alatt a Munkáspárt eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, amiben kiáll a szakszervezetek mellett.

A Fidesz-KDNP-kormány támadást indított a dolgozó emberek ellen. Korlátozza a cafeteriát, nincs megegyezés a jövő évi minimálbérek körül, és most a “rabszolga törvénnyel” akar újabb csapást mérni ránk.
Ne hagyjuk, ne maradjunk tovább csendben! Ha hallgatunk, csak rosszabb lesz!

Fotó: Marjai János / 24.hu

A rendőrök nagyjából ötméterenként biztosítják a környéket.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A minimum öt-hétezresre (a színpadon tízezret mondtak be) duzzadt tömeg dél körül érkezett meg a lezárt Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál felállított színpadhoz. A demonstráció békés, csak dobolnak és fütyülnek az emberek. A szervezők azt is bejelentették, hogy hétfőtől útlezárásokat is szerveznek, és ott lesznek minden gyárban, ahol bevezetnék a rendelkezést.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A hangulat a helyszínen abszolút békés, skandálnak a tüntetők, és lóbálják a táblákat.

A rabszolgatörvénynek pusztulnia kell.

– hallani a tömegből.

Fotó: 24.hu

A hivatalos rendezvény pár perccel egy óra után véget ért. De a tömeg egy része elindult a Kossuth tér felé, a 2-es villamos is áll, és azt kiabálják, hogy

Orbán, takarodj!


A helyszínre rendőri erősítés is érkezett. a vizesároknál állták el a tüntetők útját.

Egymásnak feszültek a tüntetők és a rendőrök a Kossuth téren
Több ezren a túlóratörvény ellen vonultak az utcára.
Fotó: Marjai János / 24.hu

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik