Belföld

Szél Bernadett kilép az LMP-ből és a párt frakciójából

Schiffer András és Hadházy Ákos után a harmadik korábbi társelnök, Szél Bernadett is kilép az LMP-ből.

Az LMP korábbi társelnöke és frakcióvezetője otthagyja pártot és a parlamenti képviselőcsoportot. Szél Bernadett a Facebook-oldalán jelentette be a kilépést.

Szél az áprilisi választás kampányában társelnökként vezette az LMP-t, ő volt a párt miniszterelnök-jelöltje is. Majd a választás után megalakult Országgyűlésben ismét ő lett az LMP frakcióvezetője. A képviselőcsoportot azonban csak a nyári szünet alatt irányíthatta, mert közben őt is elmarasztalta a párt etikai bizottsága. A testület több ismert LMP-s vezetővel együtt Szélt is azzal vádolta, hogy a kampány alatt támogatta az ellenzéki jelöltek koordinált visszaléptetésének ötletét.

Szél augusztusban jelentette be, hogy lemond a társelnöki és a frakcióvezetői posztról, mert az etikai bizottság a vizsgálat végén három évre eltiltotta az LMP vezető posztjaitól. Szél a már betöltött pozícióit megtarthatta volna, de a következő tisztújítástól eltiltották.

Őrület az LMP-ben: a pártelnök Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől
Hogy még nagyobb legyen a káosz: ennek ellenére elnök maradhat.

Az utolsó csepp a pohárban az lehetett a kilépés előtt, hogy Sallai Róbert Benedek a lezárt eljárás után egy újabb vizsgálatot kezdeményezett Szél ellen, amelyben 17-szeres alapszabálysértéssel vádolta az immár egyszerű képviselőként működő korábbi pártvezetőt. (Szél helyére még nem választottak női társelnököt, így a pártot a frakciót is irányító Keresztes László Lóránt vezeti.)

Sallai a Sargentini-jelentés kapcsán állította, hogy Szél szembehelyezkedett a párt hivatalos álláspontjával és véleményét – amely szerint ő támogatta volna a jelentés elfogadását – a nyilvánosság előtt is hangoztatta, ám emellett egy sor „övön aluli” váddal is illette párttársát. Az állította például, hogy soha nem tekintette magát a többiekkel egyenjogú tagnak, hanem a közösség fölött definiálta magát, a kampányban pedig olyan fodrászszámlákat, ruhaszámlákat, őt ünneplő rendezvényköltségeket produkált, amelyek az LMP lehetőségeit jócskán meghaladták.

Sallai feljelentéséből végül nem lett vizsgálat, de az abban foglaltak jelezték, hogy továbbra is óriási feszültségek vannak a párt egyes csoportjai között. Hadházy Ákos, Szél korábbi elnöktársa már a nyár elején kilépett az LMP-ből, mandátumát megtartva független képviselő lett.

Széllel együtt Szabó Szabolcs is távozik a frakcióból – ő az Együtt színeiben szerzett (egyedüliként) parlamenti mandátumot, de mivel pártja nem került be az Országgyűlésbe, sőt azóta meg is szűnt, Szabó úgy döntött, hogy beül az LMP képviselői közé.

Az LMP két rövid mondattal búcsúzott korábbi vezetőjétől:

Sajnálattal vesszük tudomásul Szél Bernadett döntését. Köszönjük eddig végzett munkáját.

Az LMP frakciójában kettőjük kilépése után hatan maradnak, a függetlenek száma ötre nő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik