Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala keddi közleménye szerint Székely László ombudsman a vizsgálatot egy panaszlevél miatt indította. Abban az állt, hogy az iskolában a szülő gyermekét az egyik osztálytársa fojtogatta, ezért az iskola a gyámhatóság részvételével esetmegbeszélést hívott össze, védelembe vételi eljárást indítottak, és mindkét gyermeket az iskola pszichológusához küldték. A szülő a második foglalkozás után közölte az osztályfőnökkel, hogy gyermekét a továbbiakban nem engedi a pszichológushoz, mert a konfliktus kezelése helyett a gyermeke vallásos neveltetését firtatták, majd a tankerületi központtól kért segítséget. Miután onnan nem kapott írásos választ, a gyermekét átíratta egy másik kerület iskolájába.
Székely László a jelentésben azt írta, az emberi méltósághoz való jog a köznevelés intézményeiben valamennyi szereplőt, így a gyermeket is megilleti. Az iskolának azonnal intézkednie kell, ha egy tanuló alapjogai egy másik tanuló kötelezettségszegése miatt sérülnek. Az iskola dolgozói a gyermekek közötti nézeteltérést az órák közötti szünetben történt bántalmazás előtt nem észlelték, a konfliktus kezelése pedig a minimális jogi keretek, eljárási garanciák és szakszerű ismeretek hiányában nem volt sikeres, nem született megoldás – állapította meg.
A biztos aggályosnak tartja, hogy az eset után azonnal a gyermekjóléti szolgálathoz és a gyámhatósághoz fordultak, mert a gyermekek közötti konfliktust elsősorban pedagógiai eszközökkel, az érintettek, az iskola szakemberei, a pedagógusok, a pszichológus és a szülők bevonásával kell rendezni. Csak akkor kell más szervezethez, hatósághoz fordulni, ha ez nem sikerül – hangsúlyozta.
A gyámhatóság az iskola által jelzett két veszélyeztetett gyermek közül csak a bántalmazott védelembe vételének eljárását indította meg, pedig a gyermekvédelmi jogszabályok alapján nem mérlegelhette volna az iskola jelzésében foglaltakat, a védelembe vételi eljárást mindkét tanuló esetében meg kellett volna indítania – tudatta az ombudsman.
A jelentésben kitért arra is, hogy a bántalmazott gyermeknél nem volt beilleszkedési zavarra, érzelmi bántalmazásra utaló jel, ezért jogilag, szakmailag nem volt indokolt arra kötelezni, hogy pszichológushoz járjon. A pszichológusnak ezért fel kellett volna függesztenie a foglalkozást a gyermekkel, amikor a szülő a vallásos tartalom miatt azt kérte.
Az ombudsman ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a világnézetileg semleges állami iskolában a pszichológus foglalkozásának nem lehet része a vallási hovatartozás iránti érdeklődés és a vallásgyakorlással kapcsolatos kritikai észrevételek. A pszichológus ezzel a tanuló és a szülők lelkiismereti és vallásszabadságához, a szülő neveléshez való jogát hagyta figyelmen kívül – vélekedett.
Székely László az igazgatónál, a tankerületi központnál, a Klebelsberg Központ elnökénél, valamint az illetékes gyámhatóság vezetőjénél intézkedéseket kezdeményezett az aggályos gyakorlat javítására, a későbbi visszásságok megelőzésére. (MTI)