Belföld

Új értelmiséget teremt magának a Fidesz, miután a régi otthagyta

Három nagy tanulság Steve Bannon és Milo Yiannopoulos látogatásából.

Új értelmiséget teremtenek

Nagyon nehéz lehetett fideszes értelmiségiként végigcsinálni a legutóbbi választási kampányt. A Fidesz kampánya alapvetően volt valóság-, tudás- és értelmiségellenes, és szinte kizárólag arról szólt, hogy a legalapvetőbb politikai trükköket használják fel a politikai harc megnyeréséhez. Az értelmiség hagyományos szerepéről a politikában lehet vitatkozni, de leginkább a kormányzás és a politikai döntések ideológiai hátterének megteremtése lenne az. Ennek a kormányzásnak viszont nincs ideológiai háttere, pedig akár lehetne is.

Amit Orbán Viktor elképzelésekben üzenni tud a világ számára, azt már megtette, és egyetlen mondatba lehet belesűríteni:

a magyar veszélyeztetett fajta, olyan közösség vagyunk, hogy ha egy-egy választást elszúrunk, abból nagy baj tud keletkezni.

Ezt Orbán nem csak a Vajdaságban, hanem a miniszterelnöki esküje után is elmondta, és a mondat túlmutat önmagán. Orbán elképzelései szerint a saját célja az, hogy Magyarország megmaradjon és tényező is lehessen Európában. Ez a cél viszont szentesít egy csomó olyan eszközt, amelyeknek egyébként nem lehetne létjogosultsága a politikában.

Azon nem érdemes most vitatkozni, hogy valóban éri-e olyan fenyegetés a magyar nemzetet, amely a magyar fajta eltűnését jelentené. Mindkét oldalon vannak érvek, de ezek az érvek nem hangzanak el a fideszes értelmiség vitáiban.

Már csak azért sem, mert a hagyományos értelmiség egyszerűen elhagyta a Fideszt. Azok az írók, egyetemi tanárok, közgazdászok, akik a napi politikai megindoklásán túl is részt tudnának az ideológiai elképzelések alakításában, nem a Fidesz mellett állnak.

Lázár János az egyik utolsó, egyébként lenyűgözően érdekes videóinterjújában azt mondta, hogy ő még azt gondolja, hogy a politika értelmiségi műfaj, de ő kihalófélben lévő fajtának számít. Nem is vesz részt ennek a kormánynak a munkájában.

A miniszterelnök szerint viszont a politikai utcai harc, magát pedig a kampányzárón Rocky Balboához hasonlította. Rocky ugyan egy csomó mindent taníthat nekünk a kitartásról és az esélytelenek küzdelméről, de soha nem fogja megindokolni, hogy az automatizálódó, szolgáltatóiparra épülő európai gazdaságban mi a jelentősége a közmunkának. Pedig valakinek ezt is ki kellene találnia.

Volt viszont sok olyan értelmiségi, aki végigcsinálta a Fidesszel ezt a kampányt, és meg is hasonlott benne. Az sem véletlen, hogy a valaha kifejezetten jó politológus G. Fodor Gábor évek óta tolódik afelé, hogy a politika elvi oldalát a politika gyakorlati oldalával igazolja. Aki nyer, annak igaza is van, és a győzelemért bármit meg lehet tenni. Innen pedig eljut odáig, hogy azért támadják a fideszes értelmiséget, mert ők még hisznek valamiben, de

nem akad fenn azon a bökkenőn, hogy aki hisz valamiben, az nem képes a hitével ellentétes cselekedeteket a győzelemmel igazolni. Pontius Pilatusnak sem volt igaza csak azért, mert a végén ő maradt életben.

A Fideszt elhagyó értelmiségi elitet valahogy pótolni kell, és a hagyományos konzervatívok (vagy kereszténydemokraták, akikre a miniszterelnök vágyik), erre nem hajlandóak. Kell tehát új konzervatívokat és új értelmiségi elitet keresni. Ennek a sors furcsa fordulatai után pont Amerikából kell Magyarországra érkeznie.

Európában éledhet újjá a darabokra szakadt amerikai szélsőjobb
Nehéz úgy lázadni, hogy az ember hatalmon van. Amerikában épp darabokra esett a szélsőjobb, az alt right legnagyobb alakjai szétszéledtek. Európába és Magyarországra viszont csak most kezdjük el importálni ezt a furcsán bukott ideológiát.

Milo Yiannopoulos, Steve Bannon és a Nagy-Britanniából összeharácsolt konzervatív, iszlamofób írók, valamint a szűk magyar követőtáboruk elegye pont alkalmas lehet arra, hogy az új konzervatív értelmiség vélt igényét betöltse. Annyira legalábbis igen, amennyire ennek az új konzervatív értelmiségi elitnek igénye van rá, hiszen az értelmiség egyik hagyományosan fontos feladatát, a kritikai gondolkodást itt sem sikerül majd megoldani.

Elképesztően felkészületlenül érkezett Magyarországra a két híres vendég

Az új fideszes értelmiség szép ruhát vett, zoknit váltott, megigazította a haját, aztán elment a Várkert Bazárba és a Bálnába, hogy meghallgasson egy elképesztően felkészületlen gondolathalmot, ami a két meghívott híres vendég korábbi, újrahasznosított gondolataiból állt.

Bannon pont annyira készült fel a magyar politikai valóságból, hogy tudta, hogy Magyarországon és Lengyelországban is jobbos kormány van, és arról is hallott, hogy a Fidesz nyerte a választásokat.

Erre idén áprilisban a magyar választók elsöprő választ adtak, amikor harmadszor is kétharmaddal választották meg a Fideszt.

– mondta, majd hozzátette, hogy

a legfontosabb feladat megőrizni Magyarország biztonságát, keresztény kultúráját, hiszünk a nemzet és Magyarország fontosságában.

Ez eddig nem egy tabudöntögető, PC-ellenes, megosztó beszéd, hanem egy Tuzson Bence-közlemény. Bannon szerint Donald Trump és Orbán Viktor között sok a hasonlóság, ami az Egyesült Államokból, közepes felkészültséggel valóban így tűnhet, de az igazság az, hogy kevesebb a hasonlóság, mint azt bárki gondolná. Orbán például politikailag sokkal felkészültebb és tehetségesebb vezető, mint Donald Trump valaha lesz.

És akkor következzen Yiannopoulostól egy hosszabb gondolatmenet arról, hogy mennyire készült fel Magyarországból. A Mandinernek adott interjúban ezt mondta:

Ahogy sétáltam a városban és ahogy a magyarokkal beszélgettem, ahogy utánanéztem Magyarország történetének, az jött le nekem, hogy jobb esélyetek van elkerülni a haladás „áldásait”, mint bárki másnak. Már az, hogy – mint említettem – itt nincs olyan radikális és erőszakos baloldal, mint innen nyugatra, már mutat valamit a magyarok nemzeti karakteréből. Nekem úgy tűnik, hogy – akárcsak az amerikaiak – a magyarok nem elvont eszmékért lelkesednek, mint a demokrácia, a kapitalizmus vagy a szabadság, hanem jobban szeretik a kultúra, a vallás és a történelem konkrét példáit. És nem lehet anélkül hazamenni Magyarországról, hogy ne találkoznál a baloldali és jobboldali totalitarianizmusok következményeire emlékeztető dolgokkal. Az ilyen szerencsétlen korszakok is formálták a nemzeti karaktert, s ezért a magyarok nemzeti karaktere mélyen gyanakvó azokkal szemben, akik meg akarják mondani a magyaroknak, hogy mit gondoljanak és hogyan cselekedjenek. És amikor az Európai Unió diktátumokat ad ki arról, hogy milyen nyelven beszélj, milyen véleményed lehet, hát.. Talán a magyarok történelme – nagyon szar időszakokat is megélt Magyarország az előző ezer évben – formálta ilyenné az emberek jellemét itt, hogy nem szeretik, ha az EU megmondja nekik, hogyan éljenek.

Ez nem elemzés, még csak nem is gondolatmenet. Ilyen minőségű közhelyhalmazt ismertebb rockzenekarok énekesei szoktak mondani a koncertek előtti interjúban. Yiannopoulos mindig híres volt arról, hogy sem a részletek, sem a politika nem érdekli igazán, csak a politikai kommunikáció, de ez még a szokásosnál is durvább felületesség.

Yiannopoulos előadását csak az MTI-ből és a kormánylapokból ismerhetjük, de ezek alapján hiába reklámozták be úgy, mint aki végre odamond a liberálisoknak és feszegeti a PC-határait, inkább csak iszlamofób hőbörgéshalmazt hallhattunk. Például azt, hogy

A civilizációra az egyik legnagyobb fenyegetést az iszlám jelenti, mégpedig nem annak szélsőséges formája, nem a terrorizmus, hanem a mainstream muszlim társadalom.

Ha lenne fideszes értelmiség, akkor most elmagyarázhatná, hogy a kőegyszerű iszlamofóbia nem polgárpukkasztás és nem odamondás a liberálisoknak. Cseréljük ki a muszlim szót bármire ebben a mondatban és kapásból kiderül, mekkora baromság.

Elitellenes elit

Talán az események legszórakoztatóbb pontja az volt, amikor Steve Bannon kikelt a globalista elit ellen. Szerinte harc folyik a globalista elit és a munkásosztály, a középosztály között.

Mindezt a milliárdos Schmidt Máriának előadva, egy olyan kormányban, amely az ország leggazdagabb emberévé tette a miniszterelnök gyerekkori barátját (aki tavaly több pénzt keresett, mint Beyoncé). Hogy aztán megjelenjen egy olyan kép, ahol a globalista elitellenes Steve Bannon közvetlenül Nagy István mellett áll. Nagy jelenleg a berni nagykövetünk, de éveken keresztül az egyik legnagyobb libanoni bank privátbanki üzletágának vezetőjeként kezelte Svájcban a leggazdagabb arabok pénzét.

Az elit az, amit elitnek nevezünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik