Nagyvilág

Európában éledhet újjá a darabokra szakadt amerikai szélsőjobb

Nehéz úgy lázadni, hogy az ember hatalmon van. Amerikában épp darabokra esett a szélsőjobb, az alt right legnagyobb alakjai szétszéledtek. Európába és Magyarországra viszont csak most kezdjük el importálni ezt a furcsán bukott ideológiát.

Április 22-én, alig két hete Milo Yiannopoulos besétált egy New York-i kocsmába, ahol az Egyesült Államokban kevéssé népszerű szociáldemokraták tartottak épp találkozót. Yiannopoulos-t azonnal felismerték, ami nem meglepő, sokat dolgozott azért, hogy így legyen. A kis csoport azonnal kiabálni kezdett:

Náci söpredék, takarodj kifelé!

A kiabáló szociáldemokraták távol maradtak a jobboldali botrányhőstől, ahogy az a konfliktusról készült videón is látszik. Yiannopoulos viszont kicsit máshogy élte meg ezt az egészet. A Facebookon ezt írta:

Épp most lökdösött és üvöltött velem a tömeg egy manhattani pubban, ahol a Gizmodo egyik újságírója is ott volt. Azt kiabálták nekem, hogy náci vagyok és a Ku-Klux Klán tagja. Eredetileg természetesen maradni akartam, de elzárták az utamat és a táskámtól is elválasztottak, éreztem, hogy el fog durvulni a helyzet. Kicsit megrázott a dolog, mert életemben először van mit veszítenem. Az első gondolatom az volt, hogy fogom elmagyarázni a fekete férjemnek, hogy azért vertek meg, mert fehér szupremacista vagyok. Nem voltak velem biztonságiak, szóval elmentem, a hely nevét pedig nem akarom leírni, mert a személyzet nagyon korrekt volt. De Jézusom, most már lehetetlen, hogy egy nagy amerikai városban elmenjek valahova egyedül, mert Trumpot támogattam a választáson és nem szeretem a feminizmust.

I was just shoved and screamed at by a big group in a pub in Manhattan and forced out of the place. One of them was a…

Közzétette: Milo Yiannopoulos – 2018. április 22.

Persze, ha az ember megnézi a videót, azt látja, hogy csöndes zongoraszó mellett 5-10 ember félhangosan kiabál Yiannopoulosnak, aki lehajtott fejjel a telefonját nézi. Kellemetlen lehetett, de a valóság távol áll attól az eldurvult helyzettől, amit a botrányhős a Facebookon leírt.

Yiannopoulos jelenleg megélhetési botrányhős, korábban a trumpista jobboldali Breitbart szerkesztője és publicistája, még korábban brit újságoknál kisebb botrányokkal dolgozó techújságíró. Részben görög, saját állítása szerint anyai ágon zsidó, meleg, brit állampolgár, aki igazán Donald Trump kampányában kezdett el felfutni. Hogy aztán nem sokkal később ugyanazzal a lendülettel le is fusson.

Története a számunkra azért fontos, mert nemcsak Trumpnak, de Orbán Viktornak is nagy rajongója, és hamarosan Budapesten  ad majd elő. Korábban úgy volt, hogy a választás előtt látogat ide, de a visegrádi négyek többi tagországában annyira felháborodtak, hogy Schmidt Mária alapítványa a választás utánra halasztotta az Európa jövőjéről szóló, „politikailag inkorrekt” konferenciát. Milo Yiannopoulos még így sem része hivatalosan a programnak, egy nappal korábban külön tart egy beszélgetést, amelyen egyik legnagyobb magyar rajongója, Jeszenszky Zsolt, a DJ-szövetség elnöke kérdezi, aki a napokban arról számolt be a nemzet hangjaként hirdetett Echo Tv-ben, hogy a fideszes lányok jól szopnak.

Ki ez a „veszélyes köcsög”, aki a Fideszt is megosztja?
Milo Yiannopoulos a magyar jobboldalt is dilemma elé állította, miután Schmidt Mária alapítványa Magyarországra hívta. Portré.

Import ideológia

Magyarországon szinte soha nem adta magát az, hogy az jobboldal az amerikai Republikánus Párt ideológiai vonalát reprodukálja. Negyven év kommunizmus után az ország túl ateista volt ahhoz, hogy a pünkösdista és újrakeresztelt keresztények társadalmi kérdésekben szélsőséges vonalát át lehessen venni, amire jó példa, hogy igazán az idővel a Fidesz által megszeretett Hit Gyülekezetének sem sikerült konfliktusok nélkül elfogadtatnia magát a társadalommal.

A fiskális konzervativizmusra és önrendelkezésre támaszkodó libertariánus irányvonallal még nehezebb lett volna Magyarországon bármit kezdeni. Főleg úgy, hogy a magyar gazdaság fele még a Fidesz előtti időkben is közvetlenül függött az államtól. A szocialista hagyományokba pedig a legkevésbé sem tartozott a hosszú távú egyéni pénzügyi tervezés, a függetlenség és az öngondoskodás.

De olyan nagyon ezeknek az ideológiai irányzatoknak az egyikét se próbálta soha a hatalom importálni az Egyesült Államokból. Kérdés, hogy ezek után az importot miért pont az alt righttala politikai korrektséggel szembeszálló új konzervativizmussal szeretné kezdeni a magyar jobboldal egy része. A Fidesz körüli szellemi burkokban ugyanis kezd kialakulni egy olyan csoport, amelyik pont az alt right gondolatvilágát tartja a jobboldal jövőjének.

Milo Yiannopoulos sikere annyiból érthető, hogy a jobboldalnak az Egyesült Államokban és Magyarországon is régi sérelme, hogy szerintük a bal- vagy a liberális oldal uralja a kultúrát és a médiát. Ez ellen nyilván többféleképpen is fel lehet lépni, de az alt right mintha azt gondolná, hogy ha konzervatívnak lenni lázadás lesz, akkor sokkal többen lesznek jobboldaliak szimplán azért, mert lázadni akarnak.

Milo Yiannopoulos, a jobboldali Breitbart News hírportál szerkesztõje sajtótájékoztatót tart New Yorkban 2017. február 21-én, ahol bejelentette lemondását
Fotó: Jason Szenes / EPA / MTI

És itt vissza is ugorhatunk a kocsmabeli jelenethez. Yiannopoulos pajzsként tartja maga elé a homoszexualitását vagy épp a szerelmei bőrszínét. Ahogy az állítólagos zsidó származását is tudatosan használja. Hogyan is lehetne valaki rasszista, aki férfiként állandóan a „fekete fasz” szeretetéről beszél?

A bukás

Pont ez volt a védekezés Yiannopoulos nagy bukásánál is, amikor 2017-ben egy podcastban arról magyarázott a beleegyezési korhatár kapcsán, hogy a kiskorú, meleg fiúk és tapasztaltabb szeretőik között természetes kapcsolatok is lehetnek. Yiannopoulos munkásságának egy része természetszerűen arról szól, hogy hol vannak a szólásszabadság határai, és meddig lehet őket feszegetni. Eddig lehetett. A kiskorúak szexuális megrontását legitimáló kijelentések miatt a Breitbart kirúgta, a milliárdos Mercer család pedig megvonta tőle a pénzügyi támogatást. A Mercerek egyébként fontos szerepet játszottak az alt right felépítésében, mert a Breitbart egy része mellett a szintén Magyarországra látogató Steve Bannont, Trump főtanácsadóját és a Breitbart korábbi vezetőjét is ők finanszírozták.

Steve Bannon
Fotó: Sylvain Lefevre/Getty Images

Yiannopoulos Veszélyes Köcsög elnevezésű beszédsorozatát törölték, a könyvének kiadásától visszalépett a kiadó. Először azt mondta, bepereli őket, aztán meggondolta magát, és egy időre eltűnt. A könyv végül a saját kiadásában jelent meg 2017 közepén, simán Veszélyes címmel. Elég annyit elmondani, hogy a per miatt nyilvánosságra kerültek a könyvhöz fűzött szerkesztői megjegyzések, amelyek minden ténybeli alapot nélkülöző, koherens politikai elemzés nélküli, értelmetlen, öncélú szövegként jellemezték a tartalmat. És még csak nem is egy liberális hópihe tette ezt, hanem Mitchell Ivers, aki több híres jobboldali személyiség, például Donald Trump könyveit is szerkesztette.

Yiannopoulost látványosan nem érdekelte soha a tartalom, csak a forma. A könyvétől a hatást várta, nem azt, hogy valóban értékes politikai terméket tegyen le az asztalra. Ez jön le akkor is, amikor politikáról kérdezik, ahol bonyolult és összetett kérdésekben, mint a fegyvertartás, az abortusz, az államilag támogatott egészségbiztosítás csak provokatív tőmondatokban tud válaszolni, de az elméletei kifejtéséhez hiányzik a tudása és az érdeklődése is. Amikor viszont szembesítik a logikai hibáival, azonnal visszavonul.

A szabadsággal a szabadság ellen

Az alt right, ahogy a német Neue rechte egy része, vagy akár Orbán Viktor is, pont a liberális demokráciák legfontosabb eszközeit használják arra, hogy a liberális demokráciák ellen agitáljanak. Yiannopoulos és az alt right legfontosabb vesszőparipája a szólásszabadság és a baloldal – szerintük létező – ideológiai elnyomása. Ez az elnyomás az, ami miatt a konzervatívok nagy része nem meri kimondani, amit gondol, mert az nem fér bele a rájuk erőltetett politikai korrektség szabályaiba.

De amit valójában mondani akar az alt right mozgalom, az egy viszonylag egyszerű világkép, ahol fehér, keresztény, etnikai alapú nemzetállamok léteznek, zárt határokkal. És persze vannak köztük konkrét nácik is, bár ezt a komplett mozgalomra túlzás lenne ráhúzni. A szólásszabadság kérdése magyar viszonylatban is érdekes. A Lázár János helyét átvevő Gulyás Gergely például januárban azt mondta Yiannopoulos meghívásáról:

Az őrültséget őrültségnek tekintjük. A demokratikus vitákban teret kell adni a fősodortól eltérő véleményeknek is, egy határon túl azonban már ezek sem férnek bele.

Amiket viszont a szólásszabadság kapcsán az alt right és Yiannopoulos kevésbé szeretne elfogadni, azok a következmények. A szólásszabadság alkotmányos keretei ugyanis alapvetően azt garantálják, hogy az állam nem hallgattathatja el a vele ellentétes véleményt megfogalmazó állampolgárokat.

Az viszont nem jelenti a szólásszabadság, hogy a barátaimnak akkor is szóba kell velem állniuk, ha én zsidózni, vagy négerezni kezdek. És ezt a teljes alt right mozgalom megtapasztalhatta mostanában. A mozgalomnak természetesen Trump kampánya adott hatalmas lökést, és ahogy várható volt, a kormányzása teljesen más lett, mint amit előtte vártak tőle.

Eleve nehezen lázadnak a rendszer ellen azok, akik hatalmon vannak, bár nem lehetetlen megcsinálni, elég csak Magyarországra nézni.

Milo Yiannopoulos sajtótájékoztatót tart Sydneyben
Fotó: Don Arnold/WireImage/Getty Images

A fordulat

Az igazi fordulat viszont az augusztusi charlottesville-i tüntetések után következett. Akkorra érte el a mozgalom a csúcspontot, amikor az identitáspolitikától felajzott, dühös fehér férfiak elég bátornak érezték magukat ahhoz, hogy kerti fáklyákkal vonuljanak végig a városon, miközben azt skandálják:

Nem foglalják el a helyünket a zsidók!

Donald Trump pedig nem volt hajlandó egyértelműen elítélni őket, hanem azt mondta, mindkét oldalon voltak erőszakos emberek. Pedig valójában az történt, hogy egy fiatal fehér férfi az autójával belehajtott a tömegbe, megölve egy fiatal nőt, aki a szélsőségesek ellen tüntetett.

Itt kezdett el szétesni az alt right, bár soha nem volt koherens mozgalom. Az egyik legnagyobb, és hagyományosan leginkább megszervezett csoport, a Tradicionalista Munkások Pártja volt. Ez a csúcsán legalább nyolc államban működött, 1200 fizető taggal, helyi vezetőkkel, akik a főnökségnek jelentettek. A főnökség két ember volt az indianai Paoli egyik lakókocsiparkjában. Az alt right pusztulásának egyik legtragikomikusabb eseménye is itt zajlott.

A két szomszédos lakókocsiban élő Matt Parrott és Matthew Heimbach között eleve furcsa volt a kapcsolat. Heimbach Parrott nevelt lányát vette ugyanis feleségül. A két férfi nagy támogatója volt a hagyományos nemi szerepeknek és a fehér fajnak. A kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor Parrott felesége Heimbach szeretője lett. Az a feleség, aki amúgy Heimbach feleségének nevelőanyja. Három hónapig voltak együtt, amikor kiderült az affér, és mindketten azt mondták a párjuknak, hogy mindennek vége. De Parrott nem hitt nekik és rajta akarta őket kapni, ezért egy dobozon állva az udvarról próbálta kilesni őket a lakókocsiban. A doboz szétesett, Parrott lehullott róla, Heimbach pedig meghallotta. A lebukott Parrott ezután kérdőre vonta Heimbachot, aki elkezdte őt fojtogatni, mire Parrott elájult, de végül magához tért, elmenekült, és riasztotta a rendőröket, akinek azt mondta, Heimbach a feleségét fojtogatta.

A két férfi mostanra nem akar szerepelni a médiában, főleg ezzel a megalázó afférral. A párt is darabokra esett, a tagok egy része kilépett, egy része újra szervezkedni próbál.

Már nácinak lenni is egyre nehezebb

Hasonló, bár kevésbé tragikomikus dolgok történnek a többi jelentős alt right központtal is. Charlottesville után a nagy techcégek elkezdtek lecsapni a szélsőjobboldali tartalmakra, amik a kisebb platformok felé sodorták a széljobbos szervezkedést. Itt ugyan zavartalanabbul működhetnek, de kevesebb új embert tudnak bevonzani.

A Stormfront, az egyik legnagyobb szélsőjobboldali, sőt, tulajdonképpen náci fórum is egyre nagyobb bajban van. Don Black, a fórum alapítója nemrég azt írta,

a hónapnak megint eljött az a része, amikor jönnek az ijesztően nagy csekkek. Az ehavi adományok kétezer dollárt tettek ki, ez nem elég arra, hogy kifizessük a szerverköltségeket, a személyes pénzügyeim pedig nem engedik meg, hogy ismét kipótoljam.

Black felesége nem hajlandó tovább finanszírozni a fórumot, a fia pedig megtagadta a fehér nacionalizmust.

Chris Cantwell, aki arról lett híres, hogy ő volt a kopasz náci a Vice videóján a Charlottesville-i tüntetésekről, bepánikolt, és egy olyan videót tett ki a Youtube-ra, amelyben sírva meséli, hogy a rendőrség kőrözi, mert könnygázt használt a tüntetések alatt. Richard Spencer, akit onnan ismerhetünk, hogy karlendítéssel és Heil Trump! kiáltással köszöntötte az elnök megválasztását, aztán pofánvágták, lemondta a turnéját és az ügyvédje is otthagyta. Andrew Anglin, a Daily Stormer nevű alt right blog alapítója, aki egyébként Yiannopoulos-szal is szoros kapcsolatban állt, elmenekült a nyilvánosság és egy zaklatásos per elől.

Yiannopoulos a csúcson fontos szerepet játszott az alt rightban, pedig folyamatosan tagadta ezt. Ha szóba került, hogy köze lenne mozgalomhoz, vagy hogy ő esetleg rasszista lenne, a Breitbart PR-részlege azonnal perrel fenyegette meg az újságírókat. A Buzzfeed által megszerzett levelekből kiderül a módszer is, amivel Yiannopoulos összerakta az alt right bibliáját, az Intézményi konzervatív kézikönyve az Alt-righthoz című cikket.

A Biblia

Persze Yiannopoulos ritkán ír saját maga bármit is. Többnyire gyakornokokat és alkalmazottakat használ erre. Ezt a cikket is korábbi rendszeres szerzőtársával, Allum Bokharival közösen jegyzik, és a levelekben szerepel az is, hogy ennek Yiannopoulos örül, mert legalább egy „barnának hangzó név” is ott van a szerzők között. A munkafolyamat pedig úgy nézett ki, hogy Yiannopoulos alt right-hírességek és konkrét nácik véleményét kérte ki ahhoz, hogy pontosan minek is kellene szerepelnie a cikkben.

Az alt right mozgalom jelenleg darabokban hever, de Milo már visszatért. Hónapokig tartott, mire valamennyire elfelejtették a pedofíliával kapcsolatos megjegyzéseit. A nemrég Londonban megtartott Szabadság Napja nevű rendezvényen ő volt az egyik sztárfellépő. A 444.hu itt beszélt is vele, Yiannopoulos pedig azt mondta, hogy a magyar kormány hívta meg Budapestre.

Az alt rightot igazából nemcsak a magyar jobboldal egy része kezdte el importálni. Mark Meechan, egy skót humorista érdekes módon a mopszával jutott odáig, hogy besegítsen az alt right európai erősödésébe. Viccből arra tanította a kutyáját, hogy amikor azt mondja neki, „gázosítsd el a zsidókat!”, akkor az állat Hitler köszöntéséhez hasonló lábemeléssel reagáljon. Meechan eredeti célja a vicc volt, a videó elkészítését azzal indokolta, hogy a barátnője minden szituációban cukinak érezte a mopszot, és meg akarta mutatni neki, hogy ez nem így van. De a skót gyűlöletbeszéd elleni törvények miatt Meechant pénzbüntetésre ítélték. A brit sajtó, valamint a szerintük túlságosan politikailag korrekt közbeszédet kritizáló tüntetők végigkövették a pert. Meechan pedig mostanra odáig jutott, hogy a Szabadság Napja felvonuláson ő volt az egyik fellépő.

A Szabadság Napja önmagában is érdekes eseménynek tűnik, mert alátámasztja, hogy az európai közvélemény nemcsak azzal a kérdéssel nem tud mit kezdeni, hogy mivel lehet viccelni és mivel nem, hanem azzal sem, hogy a szólásszabadságért folyó harc rendszeresen átcsúszik a fehér, nacionalista jobboldal retorikájába. Ugyanez történik Németországban az új jobboldallal: Götze Kubitschek (a Schmidt Mária-féle konferencia másik sztárfellépője) szintén a szólásszabadságra ráakadva érvel amellett, hogy a németeknek újra merniük kellene németnek lenni, bármit jelentsen is ez a gyakorlatban. Az viszont tisztán látszik, hogy az alt right szabadságharcos és cenzúraellenes retorikája kezd népszerűvé válni Európában, és lassan át is veheti a tisztán etnikai konfliktusokra építő szélsőjobb helyét. Egy példával: amíg eddig az volt a szélsőjobb problémája, hogy szerintük a cigányok lopnak, mostantól az lesz, hogy a liberális baloldali média szerintük nem engedi kimondani, hogy a cigányok lopnak.

Magyarországon ennek a szellemi teljesítménynek csak a töredéke jelenik meg. Jeszenszky Zsolt a Keménymag című műsorban (ami a nyolc éve hatalmon lévő  Fidesz leggazdagabb oligarchájának tévéjében megy) egyszerre jelent ki olyanokat, hogy

a fideszes nők jól szopnak,

és érvel amellett, hogy a férfiak lehessenek megint olyanok, mint a régi szép időkben. Lehessünk gusztustalanok, finghassunk hangosan. Közvetlenül ezután viszont számonkéri Tordai Bencét, amiért a parlamentben letegezte a miniszterelnököt, mert szerinte ez neveletlenség. Nincs tehát még tökéletesen kidolgozva a hatalmon lévő lázadás koncepciója.

Európában az egyik trend jelenleg a fehér, homogén etnikai felépítésű államok követelése, a másik viszont a centrista jobboldal (Macron) és a liberalizmus erősödése, amit az is mutat, hogy az Európai Parlament liberális frakciója a jövő évi választás után erősebb lehet, mint korábban bármikor. Érdekes összecsapás lesz ez a feléledő alt righttal, és egyelőre nem mernénk fogadni arra, melyik oldal fog nyerni.

 

Kiemelt képünkön Milo Yiannopoulos érkezik a  Simon & Schuster könyvkiadóhoz miután a cég elállt Yiannopoulos könyvének megjelentetésétől. Fotó:  Drew Angerer/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik