Belföld

Feljelentés lett a vásárhelyi kukásmutyiból

Hadházy Ákos se hagyja annyiban, hogy egy cég 300 milliót tüntetett el, amit kukáskocsikra költhettek volna.

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az LMP-s Hadházy Ákos a hódmezővásárhelyi kukásautós ügyben – írja a Hír TV oldala. Szerinte olyan cég nyerte az 1,2 milliárd forintos közbeszerzést, ami soha nem foglalkozott hulladékkezeléssel. A Kupola2000 Kft. 303 milliót keresett így.

Márki-Zay Péter megtette első feljelentését
Különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés ügyében.

Hadházy szerint gyanús, hogy ennyi bevétele volt csak a cégnek, tehát ezt kivették nyereségként. Szerinte a beszállító cégek nem ingyen adtak eszközöket, azt valakinek így is ki kellett fizetni, így Vásárhely önkormányzatát 300 milliós kár érte. Így indokolt a képviselő:

Ha viszont azt is tudjuk, hogy a beszállító cégek is nyilvánvalóan nem ingyen adták az eszközöket, és nekik is keletkezett egy hasznuk, akkor belátható az, hogy Hódmezővásárhely városa teljesen fölöslegesen fizetett ki 300 millió forintot, hiszen akkor, hogyha lehetővé tette volna azt, hogy részajánlatokat is adjon például a kukásautót szállító cég vagy kukákat szállító cég, akkor ezt a 300 millió forintos extraprofitot megspórolhatták volna a város lakói számára.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik