Belföld

Kifizették az Eliost, azóta rendszeresen elsötétednek az utcák

Az új LED-lámpák nem bírják a régi elektromos hálózatot, azért tízszer annyi a hiba, mint a korábbi izzók esetében. Hajdúböszörményben sokkal gyakoribbakká váltak a közvilágítást érintő problémák, amióta Tiborcz István Elios Zrt-je lecserélte a lámpákat.

A Civishir.hu beszámolója szerint már a város fideszes vezetése is észlelte és elismerte a bajokat.

Itt élünk Böszörményben, látjuk, hogy nem úgy működik a közvilágítás, ahogy kellene.

Ezt Kiss Attila polgármester mondta, de a 460 millió forintos közvilágítási beruházással kapcsolatban idézte a lap Fórizs László alpolgármestert is.

…a probléma valós és jogos, el kell ismerni, hogy ezzel folyamatosan küzdünk…

A világítótestek 2015 őszén lezajlott cseréjében az Elios Innovatív Zrt. konzorciuma volt a kivitelező, de a megvalósításban a Sistrade Kft. és a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. is részt vett.

Tavaly ősz végén –még jóval az OLAF-jelentés nyilvánosságra kerülése előtt – egy helyi jobbikos képviselő a közgyűlésben tette szóvá, hogy a városi cégek késve reagálnak a lakossági panaszokra. A képviselő a november 30-i ülésen pont a közvilágítást hozta fel, mondván, „az újonnan kicserélt lámpatestek folyamatosan elromlanak”. Vezetői felelősségeket emlegetve arról dohogott, nem készült olyan szakmai felmérés, amely vizsgálta volna, hogy „az új lámpatest mennyire kompatibilis az oszlopon lévő tartószerkezettel és a benne lévő elektromos kábelezéssel”.

Kiss Attila polgármester erre a felvetésre reagált a fentebb idézett mondattal, hozzátéve, nem állíthatja biztosan, de az E.ON-hoz köthető áramingadozásoknak is köze lehet az üzemzavarokhoz. A témát mélyebben ismerő alpolgármestere az ülésen azzal folytatta, 200-250 lámpatest romlik el évente, tízszer annyi, mint a korábbi halogén izzók esetében. Fórizs László az új lámpák modernségét ecsetelte és azt, hogy innen már csak egy lépés az intelligens, az esetleges hibák helyét és okát is közölni képes közvilágítás kialakítása. Ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy

az új LED-ek egyet nem bírnak  – jegyezte meg –, s az éppen a túlfeszültség, amit ő is az áramszolgáltatónak tulajdonított.

Az ülésen a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. elnök-igazgatója azt mondta, a régi világítási rendszer hardverállománya az, ami nem képes működtetni az újat.

A lámpaoszloptól az izzóig található, úgynevezett aktív elem okozza a meghibásodásokat.

A civishir.hu szerint felvetődik, hogy a Sistrade Kft., amely a pályázat előkészítési szakaszában nettó 4,7 millió forint megbízási díjjal készítette az energetikai tanulmányt, miért nem vette észre a LED-lámpák használatát korlátozó technikai feltételeket a város közvilágítási rendszerében

Tény viszont, hogy a Sistrade tulajdonosa, Hamar Endre 2013 januárjától az Eliosban is birtokon belül volt, és jelenleg is Tiborcz István üzlettársa egy BDPST nevű cégében.

A város januárban kénytelen volt 2,8 millió forintért saját pénzből tartalék lámpatesteket beszerezni, hogy lerövidítse a hibaelhárítások idejét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik