Belföld

Kétezer diák vonult a parlament elé

Elkezdődött a péntek esti diáktüntetés, a Kossuth tér és a Kozma Ferenc utca között megtöltik az Alkotmány utcát a diáktüntetők, közölte a helyszínről tudósítónk. Körülbelül kétezer ember tünthethet, néhány magyar és eu-s zászló mellett a tüntetés jelképe egy mérges szmájli, amit rengetegen lobogtatnak transzparenseken.

Hamarosan kezdődnek a Ne menj ma suliba!-demonstráció beszédei!

Közzétette: 24.hu – 2018. január 19.

Kozmosz, Magna cum Laude és Apa zenél szól, állítja tudósítónk, aki néhány politikust is látott a tüntetők között. Megjelent például Juhász Péter és Niedermüller Péter is (Együtt és DK), valamint a DK-s Miyazaki Jun, az párbeszédes Szabó Tímea, de feltűnt a Gulyás Márton mellől megismert Varga Gergő is.

A szervezők arra kértek mindenkit, hogy csak a diákság által aláírt szórólapokat fogadják el, mert sokan osztogatnak illegálisan. 

Először Bognár Attila szólalt fel a szakadó esőben, aki azt mondta, hogy az oktatási rendszer szorongó, döntésképtelen felnőtteket nevelm ezért párbeszédet akarnak az oktatásért felelős döntéshozókkal.

Az alábbi szórólapot osztogatják:

Fotó: 24.hu

Ezután egy győri egyetemista, Tóth Daniella szólalt fel, mert a közoktatás bajai a felsőoktatást is érintik. Arról beszélt, hogy csak rektori és kancellári engedéllyel lehet nyilatkoztni az egyetemeken, és szerinte ilyet nem tehet egy törvényhozó szervezet, nem tagadhatja meg az emberi jogaidat. És így ha jogsérelem ér, így nem fordulhatsz a nyilvánossághoz, esélyegyenlőség csak papíron van. Szerinte a 2012-es diákforradalom ellenére nem lett jobb a helyzet, de nem normális, hogy 2016 óta 580 ezer forint adóssága van diákhitelből, és a diákokat nem jogszabályokkal, hanem lehetőségekkel kellene itthon tartani.

Fotó: Bielik István/24.hu

A röghözkötésről azt mondja,

polgárnak hívnak minket, de jobbágyok vagyunk, le kell jelenteni a földesúrnak, ha el akarunk menni és letenni a pénzt.

Galéria
Fotó: Bielik István

Közben a tömeg viszonylag erőtlenül skandálja, hogy

semmit rólunk nélkülünk.

Elég sokan vannak a téren, és a Kossuth tér felől öt óra körül még mindig érkeztek emberek a szakadó esőben. A tüntetők kifújolták azt a szakgimnáziumot, ahol jogsértően kitették az intőt kapott diákok nevét a falra, és nyilatkozatstopot rendeltek el.

Nem maradunk csendben

– skandálják

Fotó: Bielik István/24.hu

A korábban kiosztott szórólapokról a tüntetés vége felé felolvasták a pontokat, amelyeket hangos éljenzés követett. A szervezők január 31-ig írásos garanciát várnak arra, hogy a pontokat maradéktalanul megvalósítják. Ezért megkérték a diákokat, hogy a szórólapokat tegyék ki az iskoláikban. A tüntetés fél hét körül ért véget, a szervezők mindenkit megkértek, hogy békésen menjenek haza. Egy kis csapat ember elindult a parlament felé.

Már korábban megírtuk, hogy várhatóan több ezer diák hagyja ki ma az iskolát és vonul az utcára. Elegük van a felesleges etikaórákból, a napi két testnevelésből, de a legjobban abból, hogy semmibe veszik őket. Ezt onnan tudjuk, hogy a szervezőkkel is beszélgettünk. Fehér Alexandra 18 éves, egy budapesti gimnázium tanulója, Gyetvai Viktor pedig már 20 éves, egyetemista. Ők ketten szervezik a „Ne menj suliba január 19-én!” című tüntetést.

„Magasról tesznek a véleményünkre” – ezért tüntetnek ma a diákok
Várhatóan több ezer diák vonul ma az utcára. Elegük van a felesleges etikaórákból, a napi két testnevelésből, de a legjobban abból, hogy semmibe veszik őket. A szervezőkkel beszélgettünk.

Az akció két részből áll: előbb a diákok azzal fejezik ki tiltakozásukat, hogy délelőtt nem mennek iskolába, délután 4 órára pedig az Alkotmány utcába mennek, ahol diákok, tanárok és szülők is felszólalnak a tüntetésen. A Facebookon 13 ezren jelezték részvételüket, az érdeklődők száma 39 ezer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik