Az elemzés szerint már a netadó utáni utcai megmozdulások jelezték, hogy Orbán második kormányzati ciklusa teljesen más lesz, mint az első. Nincs türelmi idő, nincs hova hátrálniuk az érdeksérelmet elszenvedő társadalmi csoportoknak, és ezért a szemtől-szembeni konfrontációt is vállalják. A Policy Agenda már korábban jelezte, hogy a második ciklus kezdetén erős politikai koordinációs problémák jelentkeznek, amelyek kihatnak a kormányzat működésére, kommunikációjára. „Amennyiben ezen nem tud, akár személycserékkel is úrrá lenni a miniszterelnök, akkor folyamatosan krízisről-krízisre kell végigvinnie a ciklus hátralévő részét.”
Elterelő hadműveletek
Orbán Viktor próbálta kezelni a helyzetet, két területen indított „válaszcsapást”. Az egyik a külpolitikai offenzíva, amikor a Merkel-Putyin találkozóra felfűzve próbálta átterelni a figyelmet az ország nemzetközi mozgásaira. “Érezhetően az elmúlt bő egy hónap elvitte a kormányfő energiáit, miközben a külpolitikai lépései semmilyen belpolitikai hatást nem értek el.” A másik a menekültügy, amely az EU nyomására, főleg Németország miatt került napirendre. A magyar zöldhatár átjáróház volt a Nyugat-Európába migrálni kívánóak előtt, de hirtelen elkezdtek szigorúbban fellépni a határőrizetért felelős magyar szervek. Erre építette bevándorlási menekültek elleni kampányát a Fidesz. Az elemzők szerint ez “ideig-óráig lassíthatja a szavazótábor amortizálódását, de ahogy látszik, nem csodafegyver”. A veszprémi választás kudarca rámutat, hogy a Fidesz nem tudta megállítani az ősz óta tartó politikai hangulatváltozást, kísérletei a válság kezelésére haszontalanok voltak. Ez felerősítheti azt a hangulatot, hogy Orbán Viktor nem tévedhetetlen. Erre utal Illés Zoltán nyilatkozata, amely már egyenesen a pártelnöki és a miniszterelnöki poszt szétválasztását követeli.
Orbán előtt három forgatókönyv
Orbán Viktor személyesen is lépéskényszerben van. Valamit tennie kell, nem várhat a következő, áprilisi időközi választásig, mert a politikában “a nem változtatok semmit, azaz nem lépek taktikája is egyfajta lépésnek számít”, amelynek következményei vannak. A Policy Agenda szerint Tapolca előtt három lehetőség között választhat a miniszterelnök. Próbálhat arra építeni, hogy nem most kell nyerni, hanem 2018-ban. “Ezért úgy próbálja pozícionálni magát, hogy 2016 végétől a kormányzás eredményei, hatása meghozza a párt népszerűségének emelkedését.” Ez hasonlít az előző ciklusra, amikor a rezsicsökkentés meghirdetése hozott fordulatot. Orbán Viktor reagálhat úgy is, hogy látszólag változtat eddigi politikáján. “Ezt személyi változásokkal igyekszik alátámasztani, ezzel mutatja, hogy érti a választók kérését, és korrigálni akar az eddigieken.” A kormányfő valódi tartalmi változást is kezdeményezhet. Ez korábbi szimbolikus ügyek újra napirendre tűzését is jelentheti (pl. Paks II., keleti nyitás, orosz barátság). Ezzel megmutatja, a választók követelésére veszni hagy korábban fontosnak tartott ügyeket. Ez a konszolidáció alkalom lehetne a Fideszen belüli belső változások, átrendeződések levezénylésére is.
A kivárás a legvalószínűbb
A Policy Agenda a három forgatókönyvből a legkevésbé valószínűnek a konszolidációt tartja, ez teljesen ellentétes a Fidesz, és vezetője hatalomtechnikájával. “Talán a lépéskényszer paradox módon éppen azt hozza ki a kormánypártból, hogy inkább kivár, és megpróbálja felmérni veszteségeit. Ez viszonylag kockázatos manőver, mert egy újabb elveszített időközi választás még erősebben előhozhatja a belső feszültségeket.” Ugyanakkor egy esetleges győzelem átmenetileg stabilizálhatja a belső viszonyokat, és lesz idő mérlegelni a fent vázolt forgatókönyvek között. Fontos, hogy egy esetleges stílus-, és irányváltás még Tapolca előtt is kockázatos lehet. “Amennyiben valamilyen politikai kezdeményezéssel ki akar törni Orbán Viktor a bukási spirálból, és nem jön be neki (az időközi választást elveszítik), akkor még erősebben előjön az a dilemma, hogy milyen személyi és strukturális átalakításokra lenne szükség a Fidesz belső hatalmi szerkezetében” – írta a Policy Agenda.
