Belföld

Amerika mondhatna le Goodfriend védettségéről

A diplomaták jogi immunitását nemzetközi egyezmény szabályozza – mondta a Századvég kutatási igazgatója.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben felszólította az amerikai ügyvivőt, hogy a kitiltási botrányban „ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé”, miután a NAV-elnököt korrupcióval vádolta meg. „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít” – mondta a kormányfő.

Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója az MTI-nek kifejtette, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi egyezmény szabályozza a diplomáciai képviselők jogi „immunitásának” kérdését, rögzítve, hogy a diplomáciai képviselő mentesül a fogadó állam büntető, polgári és államigazgatási joghatósága alól, azaz néhány polgári jogi kivételtől eltekintve nem indítható ellene eljárás. Ennek oka, hogy az államok nem ítélkezhetnek egymás felett, a diplomáciai képviselő pedig nem mint személy, hanem mint a delegáló állam képviselője jelenik meg az adott országban.

A kutatási igazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a küldő állam lemondhat képviselőjének mentességéről. Ennek módja az államközi gyakorlatra van bízva, de a lemondást mindig kifejezetten az adott üggyel összefüggésben kell megadni. Hozzátette, hogy a diplomatának kötelessége jelezni az őt delegáló ország kormányának, hogy személyével kapcsolatban milyen helyzet merült fel a fogadó országban, de a döntés joga a küldő államé.

Orbán Balázs megjegyezte, hogy a lemondás nem ritka, de főleg közrendi cselekmények – például ittas vezetés, közlekedési szabályok megsértése – esetén gyakoribb. A jelenlegi, beutazási tilalommal kapcsolatos vitában viszont ez politikai mérlegelés kérdése lehet az Egyesült Államok részéről – jegyezte meg.

Orbánnak André Goodfriend is válaszolt, a Twitteren azt írta, hogy a két állam között remek jogi együttműködés van, a magyar fél bármikor igénybe vehetné a meglévő kölcsönös jogsegélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik