Sport

A Kozák Danuta-Csipes Ferenc molesztálási ügyben eddig nem ismert részletek derültek ki

KOVÁCS TAMÁS / MTI
KOVÁCS TAMÁS / MTI
A Magyar Nemzet igyekezett árnyalni a képet a hatszoros olimpiai bajnok és a szintén olimpiai aranyérmes edző ügyében, utóbbi rehabilitálását sürgetve.

A Magyar Nemzet hétfőn terjedelmes írást közölt a Kozák Danuta és a szövetségi edző, Csipes Ferenc péntek reggel napvilágot látó balhéja kapcsán.

Honlapunk is beszámolt arról, hogy a hatszoros olimpiai bajnoknő azt posztolta péntek reggel, hogy miközben majdnem meztelenül, kvázi kiszolgáltatott állapotban feküdt a gyúrópadon, egy erősen befolyásolt állapotban lévő edző verbálisan molesztálta, és sértegette, emellett három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait, sőt a saját lányát is.

Mindez természetesen igazi atombombaként robbant, tematizálta a sportközbeszédet. Az eset után a Magyar Kajak-kenu Szövetség példás gyorsasággal reagált, azonnal kivizsgálást kezdeményezett, melynek idejére felfüggesztette edzői tevékenysége alól Csipes Ferencet.

A Magyar Nemzet újságírója hétfői, Szükségszerű Csipes Ferenc rehabilitálása, ha érmeket akarunk az olimpián írásában azonban újabb, eddig nem ismert részleteket tárt fel, ami némiképp árnyalja azt a lesújtó képet, amelyben a sportolóként és edzőként is olimpiai bajnoki címet jegyző Csipes eddig feltűnt. A lap azt írja, Kozák posztjából elég sok minden nem derült ki, például az sem, hol, valóban zárt ajtók mögött történt az eset, vagy ha nem, hány ember előtt, a molesztálás szintjéről is hallgatott olimpiai bajnoknőnk, azaz nem derült ki, hogy tettlegesség is fennállt-e, vagy „csak” szóban, női mivoltában molesztálta-e, illetve csak szakmai téziseit fogalmazta-e meg egyébként egyértelműen nem megfelelő hangnemben és ittasan Csipes, valamint hogy volt-e bármiféle előzménye a dühkitörésnek.

A Magyar Nemzet e homályos pontokra ad választ cikkében, amikor azt írja,

  • „Csipes Ferenc és Kozák Danuta között a szolnoki edzőtábor közösségi terében, a társalgóban alakult ki szóváltás – többek hallatára.”
  • „Az elismert, ám nehéz természetű tréner kétségtelenül minősíthetetlen hangnemben szólt a hatszoros olimpiai bajnoknőhöz, de fizikai bántalmazás nem történt, csakis verbális.”

A lap szakmai kérdéseket is feszeget, mert jelenleg a teljes női kajakszakág gondban van, a versenyzők sem egyéni, sem csapathajóban összeülve nincsenek a remélt sikerességet, a korábbi olimpiákon megszokott éremesőt hozó formában. A szakmából sokan éppen ezért azt nem értik az sem, Kozák miért nem indult Szegeden az olimpiai kvalifikációs versenyen, mert ha egy jó formában lévő Kozák indult volna, akkor azt feltételezik, a lehetséges hatból nem csak négy kvótája, indulási joga lenne a szakágnak Párizsban – ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa.

A lap magyarázatot ad arra is, Kozák miért miért bizonygatja posztjában azt, „tudom, hogy a jelenlegi magyar mezőnyben – és talán a nemzetköziben is – én vagyok a legjobb vezérevezős”, és miért nem utalt a bajnoknő az inkriminált jelenet előzményeire sem: „Csipes Ferenc közölte vele, hogy másnap az addigi Kozák Danuta, Gazsó Dorka, Csipes Tamara, Hadvina Dóra összetétel helyett más felállásban is ki akarja próbálni a négyest – akár a hatszoros olimpiai bajnoknő nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy Csipes és Kozák, valamint a kajakos szintén edző férje, Somogyi Béla közötti kapcsolat már régóta nem ideális.”

A lap arról is beszámolt, hogy „az első reakciók alapján a sportágban sokan elítélték Csipes Ferencet, és Kozák Danuta pártjára álltak. Ugyanakkor lehiggadva mind többen azt az álláspontot képviselik, hogy meg kell ismerni az edző verzióját is, továbbá az sem elegáns, ahogy a hatszoros olimpiai aranyérmes klasszis a nyilvánosság elé tárta Csipes Ferenc alkoholproblémáját.”

A szerző konklúzióként azt fogalmazza meg, „amennyiben a vizsgálat azt igazolja, hogy az edző fizikálisan nem bántalmazta a versenyzőt, akkor indokolt lenne a büntetés mérséklése.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik