Szórakozás

Judy: Megszóltak, amikor 37 évesen gyereket vártam

TV2
TV2
Az énekesnő korábban elmondta, hogy 50-hez közelítve is reméli, hogy párjával lehet még közös gyerekük.

Judy néhány hónapja a Story magazinnak adott interjújában osztotta meg, hogy az 50-hez közelítve is bízik abban, hogy párjával lehet még közös gyerekük. Az énekesnő ma a Mokka vendége volt, ahol szintén előkerült a gyerekvállalás témája.

Ha azt nézzük, én 37 évesen szültem, tehát már az sem éppenséggel a tinikoromban volt, nem abban az időben, amikor elfogadták, hogy na, most akkor gyermeket vár. Ott is azért már megszóltak. »Ó, már nagyon késői«, és már mindenféle veszéllyel fenyegettek, de nekem ez az egyik fülemen be, a másikon ki. Én úgy gondolom, hogy a gyerkőc oda jön, ahova jönnie kell, és hiszek azokban a helyzetekben, amiket ő választanak

– mondta a műsorban Judy, hozzátéve: ha az élet úgy hozza, hogy lehet még gyereke, várni fogja, ám szerinte tervezni kár, mert mindig másképp alakulnak a dolgok.

Az énekesnő egyébként a napokban újabb ruhátlan fotókat posztolt a közösségi oldalára, miután követői kritizálták amiatt, hogy korábban meztelen képet tett ki magáról.

Kapcsolódó
Judy újabb ruhátlan fotókat posztolt, miután kritizálták, hogy meztelen képet tett ki magáról
Szerinte a Groovehouse egyik videoklipjében is ugyanannyi látszódik a testéből, mint a jakuzziban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik