„Lehet keresgélni, de általában a cégek találnak majd meg titeket, közülük érdemes azt választani, ahol a legtöbbet tudsz tanulni, hacsak nem kell eltartanod rögtön egy egész családot. Tehát első körben lehet, hogy jobb beérnetek havi kétszáz nettóval.” Nem, ez nem kormányzati propagandaanyag, se nem virtuális valóság (bár, ha úgy vesszük…), ezek a létező magyar viszonyok az álláspiacon. Legalábbis, ha az ember gyerekkora óta kockafej és az infókar végére profi szinten elsajátított egy (de inkább több) programnyelvet. Komár Balázs, a geekekre (itt: számítógépzseni kockafej) specializálódott ügynökség, az ISeeQ képviseletében tartott előadást a Simonyi Konferencia tudományos rendezvényen arról, hogy javítsuk az esélyeinket egy-egy állásinterjún. Ha az ügy nem érinti a kedves álláskereső (vagy éppen a havi száznegyvenes átlagbéréből rezsire és törlesztőre kuporgató) átlagolvasót, akkor is érdemes végigfutni, mennyire mások a dilemmák, a lehetőségek – és az összegek.
Először is: nem kell álláshirdetéseket böngészni. Ma már célirányosan a cégek találják meg az ügyes végzősöket (vagy akár az alattuk járókat), nem fordítva, legalábbis, ha számítástechnikai területre keresnek – emelte ki a magát socialgeekologistként meghatározó szakember. Az állásinterjúra persze ugyanúgy készülni kell, mint egy földi halandó: olvassunk egyrészt a cégről (hányan vannak? milyen anyagi helyzetben van? milyen hírekben került elő a neve az utóbbi időben?), másrészt a témába vágó blogokat, magazinokat (aki ismeri: Gizmodo, Engadget), hogy megmutassuk, nem csak a Mátrix kódját látjuk, hanem a minket körülvevő anyagi világot is.
A pályakezdők ne számítsanak arra, hogy a referenciák, ajánlások, szép szavak bejuttatják őket bárhova is. A munkaadók tudják, hogy ők lesznek a pályázó első főnökei, a tanárokról pedig feltételezik, hogy úgyis segíteni akarnak, tehát meg sem kérdezik/hallgatják őket. Az eddig létrehozott kódok persze számíthatnak. A felvételi ennek megfelelően kemény, egy-három, de akár öt órás is lehet, persze írásban. Programnyelvekből felvételiztetnek, aztán – mint általában – vagy visszajeleznek, vagy nem. Ha nem, ne vegyük magunkra.
Komár Balázs
Fotó: Neményi Márton
Ha visszahívnak, jöhet a beszélgetés: bemutatkozik a cég és a jelentkező, kiderül, ki mennyit tud a másikról. Arra kíváncsiak, mennyire nyitott, érdeklődő, egy-egy témában elmélyült, kudarc után is kitartó és tanulni kész a pályázó, és hogy mennyire tud angolul. Ez utóbbi létfontosságú, ha minden más rendben van, ezen akkor is bukhatunk. Ha megvan a szimpátia (félreértés ne essék: szakértelem – itt általában nem várják el a folyamatos mosolygást és a többszörösen összetett mondatokat), találkozhat a csapattal, majd mondhat egy összeget.
A front-end és a back-end (leegyszerűsítve: a felhasználói felület, illetve az annak hátterét adó kódok működéséért felelős) fejlesztői pozíciók nagyjából felzárkóztak, kezdőként 180-200 ezer nettó a reális. „Ha programozózseni vagy és dolgoztál már suli mellett, ki lehet alkudni senior, azaz 400 ezres fizetést, ha securityben dolgoznál és gyerekkorod óta expert vagy egy területen, többet is”, fogalmaz Komár Balázs, de ezzel azért vigyázzunk: a cégeknél automatizált, merev bérsávokat találunk, a nagyobbak pedig általában nem vállalják a bérfesztültséget. Az üzemeltetés területén 250 nettó a reális, legfeljebb 300, 80-10 év tapasztalattal 400.
Addig is kódoljunk rengeteget, akár ingyen is, akár nyílt forráskódú megoldásokban utazó cégeknek (Mozilla), akár magunknak, közösségben vagy egyedül, mindegy, a lényeg, hogy tanuljunk és hallgassunk a tapasztaltabbra. Mire pedig végül a tárgyalóasztalhoz ülünk, nem árt, ha elsajátítottunk valami minimális kommunikációs érzéket. „Nem baj, ha a sarokban kódoló geek vagy, egy kicsit azért nem árt tudni beszélni. Óvatosan mondjuk olyat, hogy majd IRC-n (a kilencvenes években népszerű chatfelület – a szerk.) megtárgyaljuk.”
