A városka, ami győztessé teheti Vonát

„Én csak azért vagyok bent, hogy az iroda ne legyen üres." Gyöngyösig autóztunk ezért a dumáért. Aztán pedig Patáig, hogy lássuk, mi a helyzet három évvel a gárdafelvonulás után. Nagytotálos választási riport a hevesi kettesből.

Korábban a témában:

– Jó napot!

– ’pot!

– Van bora eladó?

– Lehet.

– Vörös? Fehér?

– Fehér.

– Vörös nincs?

– Akad az is.

– Maga úgy beszél, mint egy székely.

– Hát.

Na, ide fog kifutni ez a riport, konkrétan Gyöngyöspatára, még konkrétabban Maka Zoltán boros pincéjébe, de előbb essünk túl a politikusokon – kevésbé szerethető, viszont fölöttébb szórakoztató népség.

Bor (Bor)
Fotók: Neményi Márton

Másfél hete, Pápán járva azt hittük, csak a kamupártok képviselői bújnak el a nyilvánosság elől, hiszen van mit takargatniuk (meg most már a tejbe aprítaniuk is), ám a minap, Gyöngyösön rá kellett jönnünk, az esélyes és rutinos jelöltek is hajlamosak önpusztító illegalitásba vonulni.

Gyöngyös (Gyöngyös)

– ’gen!

– Kezét csókolom, a Hír 24-től keressük Sós urat.

– Még egyszer!

– Tessék?

– Azt mondom: még egyszer! Honnan keresik?

– Hír 24.

– Mér’?

– Mer’ riportot készítünk a hevesi kettesről.

– Nem alkalmas a dolog.

– Hallom, Sós úr terepen van. Meg tetszik mondani, melyik faluban lelünk rá?

– Nem ér rá nyilatkozni.

– Hozzá se szólunk. Csak néznénk. Ments isten, hogy összezavarjuk.

– Nem alkalmas.

– Na de…

– Viszhall!

Az Összefogás szoci jelöltje, Sós Tamás sajtósával, valamilyen Dzsinával (Ginával?) társalgunk ily jóízűt, méghozzá az MSZP gyöngyösi irodájában állva.

Gyöngyös (Gyöngyös)

A főtérről nyílik a Pártok Háza, ahol megállt az idő. Itt még él az SZDSZ, legalábbis tábla hirdeti a fölszinten, hogy hétfőtől péntekig bátran kopogtathatnak a liberális szimpatizánsok, odébb pormocskos üveg mögött, celluxos szórólapon üzeni a szocialista párt, hogy „a jövő elkezdődött, add tovább”. Az emeleten jobbra elhagyott Fidesz-bázis vasrácsos ajtaját világítja beteg neon, de balra még pislákol élet: tárva egy kétszárnyú. Az előtérben szórólapok között az univerzum legrégebben ürített mázas hamutálcája szomorkodik, valamelyik csikken tán még Grósz Károly DNS-e is fellelhető, beljebb egy nyugdíjas aktivista fogad azzal, hogy „én csak azért vagyok bent, hogy az iroda ne legyen üres”. Tőle tudjuk meg, hogy Sós „kitelepülésen van”, s ő adja kezünkbe a telefont, s a telefonban Dzsinát.

A többit már tetszettek olvasni.

A Fidesz igazoltan van távol a Pártok Házától, ugyanis két házzal (meg egy évszázaddal) odébb modern egységet nyitott, ahol bájos párttagleány ígéri, összehoz minket a kormánykoalíció jelöltjével, Horváth Lászlóval. Jó, persze, azóta is várjuk a telefont, de csak elegánsabb, ha mosolyogva nézik hülyének az embert.

Gyöngyös (Gyöngyös)

A városházán a polgármester, a fideszes Faragó László előszobájáig jutunk; ő ugyan nem képviselőjelölt, viszont érdekesnek ígérkezik. Mosoly, ígéret, coki. Macskaköröm.

Azért, ha jobban belegondolunk, nem is olyan fura ám, hogy rejtőzködnek a csibészek. Sósnak a múlt hónapban pattant ki plágiumbotránya, doktori disszertációjában jobbos újságírók hatvannyolc oldalnyi, állítólag forrásmegjelölés nélküli, mások korábbi tudományos munkáiból kopírozott szövegrészre találtak. Horváth élete sem egyszerű, ő egyesek szerint csüdig gázolt a sok évvel ezelőtti martinsalakos házak körüli paláverben, amit a kampányra tekintettel felmelegítettek ellenfelei, ráadásul kavart a trafikmutyiban, plusz úgy tudni, házon belül őt okolják azért, hogy két éve Jobbik-kézre került a közeli Gyöngyöspata. Faragó polgármester pedig narancsos létére pár hete aláírta Vona Gábor ajánlási ívét, kiváltva ezzel Orbán Viktor haragját, s megásva saját politikai sírját.

Valóban számos kérdés következik a föntiekből, már ha van mód feltenni őket, jobb kushadni. Sebaj, a kampánystábok azért hordják egymásra a fekáliát.

Gyöngyös (Gyöngyös)

A taglalt kontraszelekciós küzdelem kedvezményezettje nem más, mint Vona Gábor, aki itt, Gyöngyösön nőtt fel, itt érettségizett, innen indult zakatoló országhódító útjára, s most innen próbál egyéni mandátumhoz jutni.

Őt magát nem leljük a településen, „országos volumenű ügyeket intéz”, ám szüleivel összefutunk a városi pártirodán. Aranyos emberek. Nem nyilatkoznak; az édesanya annyit azért elárul, hogy Jobbik-szavazók, s odahaza politikáról nem, csak családról beszélgetnek.

Amúgy egy Schuszter Lórira hajazó (és szakállazó) férfi az ügyeletes az ofiszban: Tamás. Civilben kereskedő, a pártban mezei tag. Szelíd embernek tartja elnökét, s azt mondja, „nem félni kell ettől a párttól, hanem lehetőséget adni neki”, valamint illene meglátni „a jobbító szándékot, s nem leragadni a csip-csup, huszadrangú ügyeknél”. Szerinte a sajtó feladata „az emberek olyan tudati szintre juttatása, hogy ne a rosszat fogják fel a pártunkból”.

Gyöngyös (Gyöngyös)

– Üdvözlöm…

– Szevasztok? Mi újság?

– Merre találjuk az önkormányzatot?

– Gyertek, épp arra megyek… Van ám közöm hozzá!

– Csak nem ön a polgármester?

– Dehogy! Még a nyolcvanas évek végén én terveztem a homlokzatra a VÁROSHÁZA feliratot. Elmondjam, mit kell tudni Gyöngyösről?

És elmondja.

Gyöngyös (Gyöngyös)

Ő Selmeci István, tősgyökeres gyöngyösi, imád itt élni. Grafikus, ha van meló. Amikor meg nincs, mint például most, zokszó nélkül leteszi a kettőbés Faber-Castellt, és elvállalja, ami szembejön. Jelenleg hűtőházi portás. Beosztással él, négybe vágja a papírzsepit, így minimalizálja a nátha költségeit.

Remek figura.

A rendszerváltás idején barátaival szerkesztette a Prés című helyi lapot. „Próbáltuk kipréselni az igazságot. Én maró karikatúrákat készítettem.” A Szabad szájba is rajzolt. „Még bent voltak az oroszok ’89-ben, amikor a kollégák szavazatai alapján az én munkámat választották a hónap grafikájának. Nem semmi! Uniformisba öltözött szovjet kiskatona volt rajta látható, alatta a felirat: Kimenőruha. Érted? Kimenő!”

Gyöngyös (Gyöngyös)

Ott volt Nagy Imre újratemetésén. „Életem legnagyobb élménye. Sok tízezren fogtuk egymás kezét, éreztem, ahogy remeg a tömeg. Csoda volt.”

Visz körbe, mutatja, hol tombolt az 1917-es tűzvész, karjával lángnyelveket skiccel a levegőbe. Mesél a világháború előtti időről, nem nézi az óráját, arra a legbüszkébb, hogy Gyöngyös befogadó település. „Boldogan éltek együtt magyarok és betelepülő zsidók. Előbbiek remek bort termeltek, utóbbiak jó áron eladták, mindenki jól járt. A zsinagógát láttátok? Nem? Gyönyörű, hatalmas. A színe nem az igazi, ha szabad ilyet mondanom képzőművészként, szerintem nem az eredeti… Na, mutatom!”

Gyöngyös (Gyöngyös)

Szálasiig Heves megye legnagyobb hitközsége működött Gyöngyösön, ám a maroknyi túlélő képtelen volt fenntartani az imaházat. Legutóbb bútorbolt működött benne, pár hónapja az is bezárt.

A falon emléktábla: „Az épület 1944 előtt a zsidó hitközség templomaként szolgált. Hirdették benne Isten dicsőségét. Innen szállt a fohászuk az egek urához békés, emberséges életért. A fasiszta terror kiűzte őket. A templom elnémult. Mártíromságukat őrzik ezek a falak.”

A bejárati ajtón A4-esre nyomtatott szöveg: „Kedves Vásárlók! Tájékoztatjuk önöket, hogy a bútor áruház megszűnt. Garanciális problémákkal az alábbi cím, ill telefonszámon tudnak bennünket elérni.”

Tárcsázzuk. „A számon előfizető nem kapcsolható.”

Gyöngyös (Gyöngyös)

2014 tavaszán tizennyolc jelölt indul a hevesi kettes képviselői mandátumáért. A három favoritot – szelíd Vonát, salakos Horváthot, dzsinás Sóst – már végigvettük, nézzünk most egy esélytelent is, olyat, aki Vona mellett tán az egyetlen gyöngyösi.

A művházban lelünk Szabó Sándorra. Jópofa ember, amibe még az is belefér, hogy schmuckista szocdem lett belőle. Fejlett humorérzékének tudjuk be, hogy szerinte „hiteles programmal rendelkezik a párt”. Magát „Andort” idézi: „Azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk.”

Sándor egyelőre csöndesen kampányol, ám hamarosan nagyágyút küld neki erősítésül a pesti központ: Bangó Margitot. „Közte, Bódi Guszti és Nyári Károly között választhattam. Ugye, hogy akkor már inkább ő? Szeretik a népek… Ja, persze, jöhetne a Quimby is, de az nagyon drága, és nem biztos, hogy pont itt találná meg a célközönségét.”

Gyöngyös (Gyöngyös)

Szabó úr sose volt tagja pártnak, még a KISZ-ből is kirúgták, mert nem fizette a tagdíjat. Először indul választáson, mégis rutinosan mozog. „Megyek, mint a repperek!” Értsd: magnó a vállra, Nagy Feró hangján szól a szocdemek által visszafoglalt munkásmozgalmi szlogen, a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”, amit olyan hangalámondások szakítanak meg, mint „nettó százhúszat mindenkinek!” és „ahol idősnek lenni nem jó, ott fiatalnak lenni sem érdemes!”. Sándor meg osztogatja közben a szórólapot.

Eredetileg matek szakos tanár, de a negyvenöt perc számára szűk keret, inkább gyermekvédelemmel, családgondozással foglalkozik; most egyszemélyes ifjúsági irodát vezet, gazdája a gyöngyösi önkormányzat.

Tudja, semmi esélye, de valójában már az önkormányzati kampányra gyúr: szeretne bejutni a gyöngyösi testületbe, belülről hátha lökdösheti szakterülete szekerét. „Most én segítek a pártnak, ősszel meg majd ők nekem… Meg az is dolgozik bennem, hogy ne hagyjuk tovább jobbra csúszni az országot. Ha valaha Jobbik-kormány alakul, másnap eladom mindenemet, és a családommal irány nyugatra… Hogy hová? Akkor már nem tök mindegy?”

Gyöngyöspata (Gyöngyöspata)

Copfos grafikus barátunk, Selmeci István a lelkünkre köti, hazafelé ki ne hagyjuk Gyöngyöspatát. „Egész más ám nappali fényben, mint a híradóból fáklyás gárdistákkal. Az a falu évszázadokon át nem a rasszizmusról volt híres, hanem a templomáról meg a boráról.”

Nosza.

Gyöngyöspata (Gyöngyöspata)

Pata pár perc. Az ezeréves templom valóban gyönyörű, a falon freskótöredékek, a főoltár pedig egyenesen kultcsemege: egy Jézus családfáját ábrázoló, nyolc méter magas, faragott Jessze-fa. Ki az a Jessze? Jézus ükükükapja (anyai ág, naná), életnagyságú szobrán jobb karjára dőlve pihen, s testéből sarjad a családfafa, melynek ágain az ősök ülnek, a csúcson pedig Mária a kisdeddel.

Gyöngyöspata (Gyöngyöspata)

A török alatt beszakadt a templom boltozata, melyet 1610-ben bizonyos Maka Miklós és Kesköny Jakab adományából renováltak az imádságos hívek.

Bizonyost e középkori nagylelkűség égi jutalma, hogy Makák ma is élnek a faluban.

Itt van rögtön Maka Zoltán, aki szobafestő. Meg borász. De elsősorban focista. Kapus volt a Patában. Pompás kis csapatot hoztak össze, ma is párásodik jó Maka uram tekintete, ahogy felidézi: cigányok, nem cigányok együtt hajtottak a Gyöngyöspata KSK piros-kék színeiért. Sportbarátságok születtek, oly mélyek, mint Isten házában a Jessze-fa láthatatlan gyökere.

Bár Zoltán nem roma, csapattársa bevitte őt a magyar cigányválogatottba. Címeres mezben Patáról, na, ezt tessék elképzelni, s lehet nekünk is párásodni.

Gyöngyöspata (Gyöngyöspata)

A Sósok, Horváthok, Faragók vagy tán az elődeik, mindegy is, úgy figurálták a rendszerváltást, hogy odalett másfél millió munkahely, zömmel a legcsóróbbaké, mindenütt lapátra kerültek a kubikos cigányok, repültek a segédmunkás romák. Hevesre is nyomor szállt. Aztán három éve árpádsávos gárdisták lepték el a „cigányterrortól rettegő” Gyöngyöspatát; Vona is megjelent, csak úgy feketéllett a híradókban a képernyő az egyenruháktól.

A balhé jobbikos polgármestert szült, félrenézéseket. Meg azt, hogy jó időre elmaradtak a borturisták.

Gyöngyöspata (Gyöngyös)

„Hát.” Tele hordók közt, lopóval a kezében ennyit mond Zoltán bátyánk, amikor arról kérdezzük, mit szólt a patáliához. De ez a hát egész más, mint a székelyes volt riportunk elejin.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.