Gyéren megvilágított lépcsőn lehet feljutni a Menhely Alapítvány Kürt utcai melegedőjének – a “Fürdőnek” – műanyag függönnyel körbekerített ügyfélszolgálati ablakához. Érkezésünkkor csak egyetlen ügyfél állt a szűkre szabott várakozóhelyen. Nem rendszámra, nem igazolványra, nem engedélyre várt; éhségre panaszkodott, két napja nem evett.
Az ablak mögött a szervezet szociális munkásai igyekeztek kezelni a helyzetet. Azonnal nem tudtak ételt adni, de megnyugtatták a hajléktalan férfit: délután lesz estebéd. A rövid vitából sejtettük, sokan fognak még jönni aznap a mindennapi kenyérért.
Fotók: Kummer János
Őket kutatta fel Budapest VII. kerületében kollégájával az alapítvány egyik munkatársa, Kék Attila, népszámláló biztosként. Vele beszélgettünk tapasztalatairól a “Fürdőben”, ami leszámítva a mindenhol terjengő kajaszagot, inkább hasonlít egy klubra, mint nappali menedékre.
Hogyan lett belőled hajléktalanokat összeíró népszámláló biztos?
Az Erzsébetvárosi Önkormányzattól kértek fel minket a főnökünkön keresztül: vállalnánk-e egy ilyen munkát, hogy a hajléktalanokat megszámoljuk az egész VII. kerületben. Hárman jelentkeztünk az utcás stábból és Horváth Zsuzsannával együtt kettőnket bíztak meg a feladattal.
Korábban végeztetek hasonló összeírást, számlálást a Menhely Alapítvánnyal?
Igen, az alapítványnak mindig van egy február 3-ai összeírása, de az csak hajléktalanokkal, a hajléktalansággal foglalkozik. Abban az utcai szolgálatok mindig részt szoktak venni. Ott már végeztem ilyen munkát.
”Hogyan lett hajléktalan, miért, mióta, miért nem megy szállóra, volt-e szállón?”
Mi a különbség a kettő között? Melyik a részletesebb például?
A kérdésekben van a különbség: tehát a februáriak picit más jellegűek. Nem annyira arra hajaznak, mi a végzettségük, mi a foglalkozásuk, mit dolgoztak, mi a családi állapotuk. Amit mi csinálunk, szerintem inkább a hajléktalansággal kapcsolatban részletesebb. Abba az irányba tér ki: hogyan lett hajléktalan, miért, mióta, miért nem megy szállóra, volt-e szállón? A népszámlálás meg ugye nem a hajléktalanságra lett kitalálva, hanem az egész társadalomra, ezért teljesen más jellegű. Mindkettő részletes, csak másképpen az.
Nagyságrendileg mennyi hajléktalant számoltatok össze Erzsébetvárosban?
Körülbelül száz, akiket összeszámoltunk itt. Intézmények vannak még a VII. kerületben, de az ottélőkkel nem mi foglakoztunk, így azokkal kapcsolatban semmit sem tudok. Életvitelszerűen az utcán élő hajléktalant, száz körül lehetett összeszámolni Erzsébetvárosban.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen terepmunkát? Elindultatok valamerre az utcán vagy célirányosan jártátok a kerületet?
Abszolút célirányosan, mivel mi itt dolgozunk, mint utcai szociális munkások. Vannak úgynevezett állandó helyszíneink. De útközben is, ha esetleg találkoztunk olyannal, akit innen a nappali melegedőből ismerünk, azt megszólítottuk: mostanában hol szokott aludni, és ha azt válaszolta, hogy leginkább itt a hétben tartózkodik, akkor őt is felmértük, megszámoltuk.
Volt, hogy nem a VII. kerületben élő hajléktalanokkal találkoztatok?
Igen, volt ilyenre is példa, de őket nem számoltuk meg, hanem megkérdeztük, hogy szállón laknak-e, és ha az nem a mi kerületünkben van, végeznek-e ott számlálást? Ha igen, akkor ennyiben maradtunk: ha ott végeznek, akkor ott fogják megszámolni őket. Egyébként nagyon együttműködőek voltak, sőt mindenki azt szerette volna, hogy számoljuk össze. Nekünk viszont a tényleges adatokat kellett leadnunk azokról, akik itt élnek életvitelszerűen. Már ez is nehéz feladat, mert ők elég sokat mozognak: átmennek más kerületekbe, de ahogy innen elmennek, már jönnek is vissza.
”Én öt éve dolgozom az utcán”
Inkább nyitottak voltak, akiket összeszámoltatok vagy zárkózottabbak, elutasítóak, esetleg agresszívek? Volt olyan, hogy elbújtak előletek?
Teljesen nyitottak voltak. Mi többjüket ismerjük, és nekünk ez óriási előny volt. Olyan emberekkel kellett együtt dolgoznunk, akikekkel egyébként is szociális kapcsolatban vagyunk, tehát nem zárkóztak el tőlünk. Nagyon sokan most jönnek, hogy van-e még ilyen, vagyis nem bújnak el. Először nem is igazán voltak képben vele, hogy népszámlálás van – főleg az első héten -, de a második héten már mondták, hogy “igen, hallottunk róla”. Abszolút együttműködőek voltak. Volt egyszer kint velünk egy fotós, és akkor sem volt konfliktus: nyugodtan fényképezhetett. Akarták is, hogy megszámoljuk őket: rengetegen bejöttek ide az irodába, bejelentkeztek. Ha mi, utcai szocmunkások nem voltunk bent, akkor értesítettek minket, hogy ők ma ott lesznek a helyszínen: menjünk ki és számoljuk meg őket. Ehhez az kellett szerintem, hogy ismernek minket. Én öt éve dolgozom az utcán, ezért már elég régi kapcsolatok vannak.
Vidékről idekerült hajléktalanokból van több vagy pestiekből? Van vándorlás a kerületek között? Találkoztatok olyannal, aki itt született?
Van vándorlás a kerületek között, ez leginkább a belső kerületeknél tapasztalható. De nagyon nagy távot nem tesznek meg: vannak ilyen kedvenc helyeik, amiket szeretnek és azok között vándorolnak. Van köztük vidéki, van köztük pesti, de nem tudok arányt mondani; sok van innen is onnan is. Hogy VII. kerületi születésű-e, vagy itt lakott és lett hajléktalan, nem jellemző, de erre kiemelten nem is figyeltünk oda.
A józsefvárosi hajléktalanrendelet miatt volt átvándorlás?
Az elején nagyon belekezdtünk, tehát feltűnően sok hajléktalant számoltunk meg az első héten. Többjüket azelőtt is láttuk, de inkább itt az irodában, tehát a hétben nem találkoztunk velük, viszont szoktunk a nyolcba is átmozogni, mert van a VIII. kerületben is a Menhelynek szolgálata, és ha kell, akkor besegítünk neki, ők pedig nekünk. Tehát ott is ismerünk embereket, és az elején olyan sokan voltak, hogy nem lehetett belőni, hogy igen “önnel a nyolcban találkoztam, önnel a hétben”. Valószínű, hogy a rendeletnek volt hatása rá, hogy a nyolcból átjöttek ide a hétbe és egyébként átmentek más kerületekbe is.
”…volt, akinek több diplomája van”
Mit mondtak: hogyan jutnak munkához, jutnak-e egyáltalán? Közmunkában részt tudnak majd venni?
Közmunkáról nem esett szó, viszont nagyon nehezen jutnak munkához. Leginkább és legegyszerűbben az FKF Zrt. foglalkoztatja őket. Utolsó munkahelyként a legtöbben azt jelentették be. Egyéb is volt, csak az nem bejelentve: a vállalkozók nem jelentik be őket. Nem nagyon találkoztunk olyannal, aki dolgozik jelenleg is, de szinte minden kérdőíven “igen” volt a válasz arra, hogy keres-e munkát és dolgozna-e tovább.
Családjukról, iskolájukról hogyan nyilatkoztak? Könnyen beszéltek erről?
Ezeket is őszintén elmondták, abszolút nem volt ezzel gond. Az idősebbek elgondolkodtak, hogy mikor is szerezték azt a bizonyítványt, amit szereztek. Leginkább középiskolai végzettségűek voltak nagy százalékban, elszórva volt egy-kettő, aki csak nyolc általánost járt ki, de volt, akinek több diplomája van. Sok a középiskoláig eljutott szakmunkás vagy szakmával rendelkező ember, vagy volt, aki gimnáziumban érettségizett. A legtöbben egyedül élnek még akkor is, ha házasok vagy tartják a kapcsolatot a családdal. Kevesen vannak, akik együtt élnek a feleségükkel, élettársukkal, és akik együtt tudnak vele aludni. A gyerekeikről könnyen és büszkén beszéltek. Férfiaknál volt olyan, amikor gyerekről volt szó, hogy már nehezen matekozta ki, mikor született, ha házas volt, akkor mikor nősült. A nők ezt simán vágták, még több év távlatból is.
Találkoztatok hajléktalan párral?
Igen, volt olyan a vége felé, hogy egy házaspárt számoltam meg egymás után. Kicsit össze is szólalkoztak: hogy “de nem akkor volt a házassági évfordulónk”, meg “a Béluska nem akkor született”, de gyorsan túltették magukat ezen. Nem sok ilyen van sajnos, mert ugye szétszakítja őket az utcai élet.
Gondolom, te sok mindent láttál már, de találkoztál-e most olyan megrázó vagy érdekes történettel, ami megragadt benned?
Nem volt olyan kérdés, ami miatt arra kellett volna kitérnünk, hogy valaki miért lett hajléktalan. Olyan volt, hogy mióta, meg hol élt előtte, de az, hogy miért: inkább ez a február 3-ai számlálásnál jön elő. Ott találkozhatunk ilyen történettel, a mostaniról nem tudok ilyet felidézni. Elég kevés is volt rá az időnk, úgyhogy nem arra mentünk rá most, hogy szociálisan beszélgessünk erről. Elmondtuk, hogy mit csinálunk, és akkor ők is úgy voltak vele, hogy “jó, legyünk túl rajta, meg vagyunk számolva; akkor már nem kell attól tartani, hogy megbüntetnek”.
Meg lehetne őket büntetni egyáltalán?
Hát elég nehéz lenne nyomon követni őket. Mi felírtuk a megjegyzésbe, azokról akik regisztrálva vannak nálunk, hogy “megszámolva”, de nem tudom, hogy ezt valaki leellenőrizheti-e, mert erre adatvédelmi törvény van. Ez azért volt fontos, hogy ne számoljunk meg kétszer egy embert.
Attila a Blaha Lujza téren
Fotó: MTI / Kovács Tamás
Hogyan készültök a télre?
Az utcán meghosszabbított szolgálatunk lesz: éjfélig leszünk este tíz óra helyett, illetve hétvégén is szolgálatban leszünk. Meleg ruha, pokróc, ilyeneket gyűjtünk be. Szállókról próbálunk még több infót szerezni: egyáltalán kik azok, akik most ki fognak nyitni, hova tudjuk majd vinni az ügyfeleket?
Adott nektek a népszámlálás valamilyen új tapasztalatot?
Igazából abszolút rutinmunka volt, talán a február 3-ai előtt kicsit belerázódtunk ebbe a kérdőív-olvasgatásba és a jegyzetelésbe. Ez nem feltétlenül volt egy ránk szabott munka, de bevállaltuk, és szerintem ez óriási segítség volt Erzsébetvárosnak. Más népszámlálók biztos, hogy nem tudták volna megszámolni a hajléktalanokat így, mint mi, akik kapcsolatban vagyunk velük.
Jó érzés volt nekik, hogy figyelnek rájuk, és ők is össze vannak írva?
Ők is figyelik a híreket, a sajtót, a VIII. kerületi rendeletről is tudnak például. Mi, mikor járjuk az utcát, mindig mondjuk, hogy mi az, amit nem nagyon lehet már, meg mik azok a jogok vagy szankciók, amiket ellenük már bevethetnek, és erre figyeljenek oda; jogsegély is működik nálunk. Olyan még itt nem volt hál’ istennek, hogy valakit guberálás miatt meg akartak büntetni, de szerintem ők erre nagyon figyelnek, itt a VII. kerületben viszont nincs is ilyen tilalom. Szóval nagyjából képben vannak. Én azt éreztem, hogy ők igenis azt akarják, hogy tudjunk róluk, hogy ők vannak. Úgy érzik, kezdik nem emberszámba venni őket, kezdenek megfeledkezni róluk. A népszámlálás ezért mindenképp pozitív volt számukra.
