Belföld

Médiatörvény: nem hatják meg a kritikák a kormányt

Semmilyen módon nem merült fel a kormány hét eleji ülésén a jogszabály megváltoztatásának szükségessége - mondta Szijjártó Péter.

A médiatörvénnyel kapcsolatban a kabinet tagjai megerősítették, hogy egy “ízig-vérig” európai jogszabályról van szó – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter szerint a médiatörvény szempontjából új időszámítás kezdődik azzal, hogy a szöveget lefordították angol nyelvre, ez ugyanis lehetőséget ad arra, hogy mindenki megismerje a jogszabályt, aki eddig külföldön írt és beszélt róla.

A szóvivő megjegyezte, ha a szöveg ismeretében is vannak – ezúttal már konkrét – kérdéseik az eddig kritizálóknak vagy azoknak, akik eddig még nem nyilvánultak meg az ügyben, állnak a rendelkezésükre. “Készséggel állunk rendelkezésére az Európai Uniónak is akármilyen szinten, akármilyen módon merül fel az igény a konzultációra” – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Szerinte ha valaki áttekinti az elmúlt egy-két hét politikusi megnyilatkozásait az EU-ban a médiatörvénnyel kapcsolatban, azt láthatja, hogy az unióban is ugyanolyan módon, pártalapon folynak a viták, mint Magyarországon vagy bármely más ország belpolitikájában.

Hétfőn több sajtótermék – mint fogalmazott – “üres vagy üresnek tűnő címlapján hirdette a sajtószabadság megszűnését”, ám azokat kinyitva azt látni, hogy az eddiginél is jóval nagyobb lendülettel kritizálják, gyalázzák a kormányt, annak politikusait, és tehetik ezt bármilyen probléma vagy szankció nélkül. “Tehát a sajtószabadság halálát hirdető orgánumok azóta megírt cikkei, tudósításai adják a bizonyítékát annak, hogy ez a médiatörvény, amely január 1-jén hatályba lépett, semmilyen módon nem sérti, sőt erősíti és támogatja a sajtó, a média szabadságát. Ha ez nem így lenne, akkor nyilván olyan gyalázkodó írások nem jelenthetnének meg háborítatlanul ezekben a médiumokban, amelyek most meg tudnak jelenni” – mondta Orbán Viktor kormányfő szóvivője.

Közleményben tiltakozik a külügy

A kormány határozottan elutasít minden olyan megnyilatkozást, amely kétségbe vonja a magyar uniós elnökség cselekvőképességét és az elnökségi feladatok korlátozásának lehetőségét veti fel – közölte a Külügyminisztérium.

Werner Hoyer német külügyi államminiszter kedden jelentette ki: a német kormány ellenzi, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként keleti partnerországokkal médiaügyekről tárgyaljon. A politikus szerint Magyarország jobban tenné, ha a tárgyalásokat ezekről a kérdésekről például Fehéroroszországgal vagy Ukrajnával átengedné az Európai Bizottságnak. Hoyer ezt a magyar médiatörvénnyel indokolta, amely szerinte a médiát szigorú állami ellenőrzésnek veti alá.

A Külügyminisztérium közleménye szerint a kormány várja annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet az Európai Bizottság a megküldött törvényszöveg ismeretében lefolytat, ugyanakkor elkötelezett uniós elnökségi programjának végrehajtása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik