Belföld

Kész az új felsőoktatási törvény vitaanyaga

A tanárképzésben visszaállhat az osztatlan képzés, új finanszírozási és gazdálkodási rendszer léphet életbe.

Az oktatásért felelős államtitkár azt mondta, kerettörvényt szeretnének, amely a legfontosabb alapvetéseket tartalmazza, a részleteket miniszteri és kormányrendeletek szabályoznák. Az új törvény megalkotásának célja a magyar felsőoktatás magas színvonalának, a versenyképes tudás megszerzésének biztosítása és az intézményrendszer gazdaságos működtetése – közölte Hoffmann Rózsa.

Értékalapú új felsőoktatási rendszert szeretnének kialakítani – tette hozzá. A vitaanyag holnap kerül fel a tárca honlapjára. Az államtitkárság a szakmai szervezetekkel és a hallgatókkal is egyeztetni kíván, a javaslatokat és a hozzászólásokat december 10-ig várják. A koncepció januárban kerülhet a kormány, áprilisban pedig a parlament elé – jelezte Hoffmann Rózsa. Az új felsőoktatási törvény május végére születhet meg.

Előzőleg a Népszabadság tényként közölte, hogy kevesebb diákot lehet majd jövőre fölvenni az egyetemek és a főiskolák államilag támogatott képzéseire. A lap a költségvetési törvény tervezetére hivatkozik, amely szerint az így kialakult versenyhelyzet növeli majd a hallgatók motiváltságát, így csökken majd a „nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magas lemorzsolódási arány”.

A tervezetből az már nem derül ki, hogy a jelenleg alapképzésre fölvehető 56 ezer fős keretszámot pontosan mennyivel csökkentik, illetve vonatkozik-e ez a mesterképzés számaira is. A lap ezzel kapcsolatos érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárságán azt közölték: kormánydöntést kell majd hozni az ügyben.

Ajánlott link:

Kevesebben mehetnek egyetemre (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik