A ciklus végéhez közeledve értelemszerűen keresik a helyüket azok a szocialista kormánytagok, akik később nem vállalnak szerepet a politikában – hangsúlyozta Draskovics Tibor lemondásával kapcsolatban a Nézőpont Intézet elemzője.
Nem kötötte ígéret
Szomszéd Orsolya az FN.hu-nak elmondta: a várható kormányváltás, az MSZP valószínű veresége miatt előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, azoknak, akiknek nem folytatódik a politikai pályafutásuk még időben lépniük kell, máshol kell boldogulniuk. „Draskovics nem pártpolitikus, nyilván nem számítottak rá a kampányban, sem az ellenzéki létben. Ugyanakkor nem Bajnai kiválasztottja, mint például Oszkó Péter vagy mások, akik egy évre vállalták a megbízatást, így őt nem köti ilyen ígéret” – emlékeztetett a szakértő.
Hozzátette: a kormány szempontjából persze nem szerencsés, hogy most új minisztert kell keresni (vélhetően a szocialista frakcióból), ráadásul Draskovics nyilvános indoka, hogy elvégezte a munkát, már nincs szakmai feladata, tulajdonképpen az egész válságkezelő kormányra vonatkoztatható lenne a költségvetés elfogadása után.
Nem pozitív üzenet
Egy kormánytag lemondása önmagában aligha hordoz pozitív üzenetet, általában kudarcként jelenik meg a nyilvánosságban – véli Juhász Attila. A Political Capital vezető elemzője szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány, illetve az MSZP számára ne lehetne kedvező a váltás az igazságügyi és rendészeti poszton.
„A kormány és az MSZP kiemelt jelentőséget tulajdonít a közbiztonság ügyének a költségvetésben, valamint ehhez kapcsolódóan a kampányban is” – mondta Juhász Attila. A szakértő szerint ehhez szüksége lehet az MSZP-nek egy olyan, a párthoz közelebb álló személyre, aki hitelesebben és hatásosabban képes megjeleníteni a témát a nyilvánosságban.