Belföld

Szétszalad az SZDSZ

Megjósolhatatlan, hogy mi lesz az ezerfelé szakadt, és lényegében megszűnt SZDSZ „utódpártjainak” sorsa, ahogy azt sem tudni, ki fogja képviselni a liberális szavazókat. Kuncze Gáborék új pártot alapítanak, Kóka János pedig jobboldali liberális pártban gondolkozik, és az együttműködés sem kizárt az MDF-fel. Közben a jelenlegi pártelnök Retkes Attila is támogatná Bokros Lajost.

Ezerfelé szakadhat a tavaly tavaszig kormányzópárt SZDSZ. A prominens tagok az elmúlt egy évben folyamatosan léptek ki a pártból, Retkes Attila júliusi elnökké választása pedig csak gyorsította ezt a folyamatot. Az FN.hu több oldalról megerősített információi szerint az SZDSZ megszűnését lényegében a most még a frakcióban ülők is tényként kezelik.

Lapinformációk szerint Kuncze Gábor és csoportja, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) hamarosan párttá alakul, ezzel egy időben pedig az érintett, most még szabad demokrata képviselők elhagyják a pártot.

Lapunk úgy tudja, hogy a Kóka János-féle ág ezzel szemben az MDF-hez közeledne. (Furcsa egybeesés, hogy Kóka riválisa, Retkes Attila elnök is kijelentette a napokban: szívesen támogatná Bokros Lajos miniszterelnökségét). A volt pártelnök mindenesetre információink szerint egy jobboldali liberális pártban szeretne politizálni, ám nem valószínű, hogy annak vezetőjeként, inkább a háttérből irányítana. Ez a formáció az üzletembereket képviselné. Név nélküli forrásaink szerint Tölgyessy Péter, illetve Bajnai Gordon neve is felmerülhet az esetleges támogatók között.

az önkormányzati választásra fókuszálnak?

Az SZDSZ-frakcióhoz közel álló forrásunk szerint arra is van esély, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége szinte „kihagyja az országgyűlési választásokat” és minden energiájukkal az önkormányzati voksolásra készülnek majd.

Úgy tudjuk viszont, hogy Demszky Gábor főpolgármester egyre kevésbé támogatja Retkes Attilát és újraindulását Budapest vezetéséért sem ambicionálja. Forrásunk jellemzőnek tartotta, hogy az SZDSZ összes komolyan vehető terve csak erre a ciklusra szól.

 

Az SZDSZ megszűnt létezni

Egyértelmű, hogy már nem beszélhetünk SZDSZ-ről úgy, mint egységes, világos politikai irányvonalat követő, következetes döntéseket képviselő és következetes kommunikációt folytató pártról – véli Gyulai Attila. A Political Capital Institute elemzője szerint, ha az SZDSZ nem is, pártszerűsége mindenképpen megszűntnek tekinthető, önálló választási sikere több mint kétséges.

Ebből következik, hogy az SZDSZ egyes politikusai, csoportjai több lehetséges utat követnek a politikai túlélés érdekében. „Az MSZP és az SZDSZ közötti kapcsolatot két tényező határozza meg: az Országgyűlésben a párttól elszakadt SZDSZ-frakció együttműködik a kormánnyal, ugyanakkor az MSZP-nek nyilvánvalóan célja, hogy minél több egykori SZDSZ-szavazót megszerezzen a következő fél évben – különösen Budapesten” – hangsúlyozta a politológus az FN.hu-nak.

Hasonlóan vélekedik a Nézőpont Intézet elemzője is. „Az új formációk sikerének komoly intézményes korlátai vannak, így a magas belépési küszöb. Az induláshoz és az eredményes szerepléshez jelentős anyagi és egyéb erőforrásra lenne szükségük, továbbá hiteles vezetőre, mondanivalóra. Ezek a szervezetek egyelőre láthatatlanok, fő ismertetőjegyük, hogy az SZDSZ-ből váltak ki, jelenleg maximum csak egy nagyon szűk körhöz tudnak eljutni” – fogalmazott Szomszéd Orsolya lapunknak.

Az MDF-hez vezet az út?

Mint Gyulai Attila kifejtette, egyes politikusok, helyi szervezetek számára lehetséges irányt jelent az MDF-fel való együttműködés, amelynek közös pontja természetesen Bokros Lajos lehet, hiszen az ő szerepe nyilvánvalóan szól a liberális szavazók megszólításáról is. „Retkes Attila felvetése Bokros miniszterelnök-jelöltségéről ugyanakkor nem nevezhető túlzottan taktikusnak. Mint pártelnök, egy másik párt lehetséges listavezetőjét emelte ki, mint Orbán Viktor ellenfelét, miközben saját pártjáról nem mondott semmit, és nem számolt azzal sem, hogy sem az MSZP-nek, sem az MDF-nek nem érdeke, hogy közös jelölt mögé álljanak be a választás előtt” – tette hozzá a szakértő.

Szomszéd Orsolya emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc távozásakor, a kínos miniszterelnök-keresés idején egyszer már javasolta Bokros Lajost az SZDSZ kormányfőnek, akkor Bokros nem vállalta a felkérést, sőt még a feltételezést is sértőnek tartotta, hogy a nevét adja az MSZP programjához. „Retkes lépése mintha nem venné figyelembe a politikai realitást, főleg, hogy az MDF sem támogatná az ötletet, az MSZP-ben pedig komoly ellenérzések vannak Bokrossal szemben” – véli az elemző. Hozzátette: a javaslat így elsősorban arra irányult, hogy a Fidesz kétharmados győzelmének veszélyére figyelmeztessen és az összefogást szorgalmazza, amelyben az SZDSZ is politikai tényezőként jelenhetne meg. Ám annak nincs túl jó üzenete, hogy az SZDSZ más jelölttel nem tud előállni, így az MDF EP-képviselője mögé sorakozik fel.

Szomszéd Orsolya ezzel kapcsolatban ugyanakkor azt is kiemelte, hogy attól, hogy két bejutásért küzdő párt összefog, még nem adódnak össze automatikusan a rájuk adott szavazatok: ha külön-külön 1-2 százalékon állnak, abból nem lesz egyből 5 százalék. „Az együttműködéssel valamilyen innovációt is fel kell tudni mutatni, hogy meggyőzzék a választókat, miért érdemes egy ilyen koalícióra szavazni. Emellett a programok, elképzelések összehangolása is nehézséget okozhat, és nem mindegy, milyen választói csoportot céloznak meg. Továbbá, ha az MDF EP-eredményét nézve egyedül sikeresebb, kérdés, miért érné meg számára társulni az SZDSZ-szel” – veti fel a kérdéseket a Nézőpont Intézet elemzője.

Illusztráció: Rédley Tamás / FN

Illusztráció: Rédley Tamás / FN


Rástartolnak a liberális szavazókra

Az SZDSZ-maradványok mellett az LMP és az MDF is pályázik a liberális szavazókra, ám más-más módon kínálhatnak számukra választható alternatívát – véli a Nézőpont Intézet szakértője. „Az LMP vonzereje abban van, hogy többiekhez képest teljesen új, ez szimpatikus lehet a kiábrándul liberálisoknak is, míg az MDF Bokros Lajossal és gazdaságpolitikájával csábíthatja magához az ex-szabaddemokrata szavazókat” – mondta Szomszéd Orsolya.

Gyulai Attila véleménye szerint az LMP csak akkor profitálhat az SZDSZ széteséséből, ha markánsabb, látványosabb politikát visz, amely egyértelművé teszi, hogy milyen értékrendet, milyen szavazói csoportokat kíván képviselni. A szervezet ugyanakkor eddig nem döntötte el, hogy a szabadon lebegő szavazók közül inkább a baloldaliakat vagy inkább a liberálisokat célozza-e meg.

Ami a távolabbi terveket, a 2014-es választást illeti, Gyulai Attila azt mondta: az SZDSZ-ből kiváló csoportok 2014-es esélyeiről nem is annyira a távoli időpont miatt nem lehet egyelőre beszélni, mint inkább amiatt, hogy a következő ciklusban egy esetleges parlamenten kívüli jelenlét – és ezzel inkább láthatatlanság – mennyire marginalizálja például Kuncze Gábor csoportját is, ami nagyon megnehezíti a tervezést és előrelátást.

Szomszéd Orsolya ezzel kapcsolatban kifejtette: Kuncze Gábor a liberális táborban igen népszerű politikus volt, és még mindig az, komoly nosztalgiával gondolnak vissza rá. Egy új párt létrehozása esetében előny lehet az ismert név, akit már nem kell bevezetni a köztudatba. Emellett azonban számos nehézséggel szembesülne, mint minden új formáció, hiszen verseny van a liberális voksokért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik