Belföld

Fölényes diadalt aratott kedden két déli államban, Virginiában és Tennessee-ben John Kerry, az északi Massachusetts szenátora a Demokrata Párt elnökjelöltségének elnyeréséért folyó amerikai előválasztások legújabb fordulóján.
2004. 02. 11. 08:42
Roma származása miatt nem alkalmazott egy cég három, álláshirdetésre jelentkező nőt – állapította meg hétfői elsőfokú ítéletében a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság. Magyar bíróság először mondta ki a faji alapú diszkrimináció tényét a munka világát érintő ügyben - írja a Népszabadság.
2004. 02. 11. 08:05
A Budapesti Értéktőzsde alapította Öngondoskodás Alapítvány szemléletformáló kampányt indít tavasszal a befektetési kultúra emelése érdekében. Az Alapítvány célja, hogy a befektetési ismeretek oktatása bekerülhessen az iskola falai közé – tájékoztatták lapunkat a szervezők.
2004. 02. 11. 00:02
Tizenketten nyújtották be pályázati dokumentációjukat a kedd délután két órakor zárult határidőig a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöki posztjára; ennél hattal többen vásárolták meg a pályázati csomagot - értesült a közszolgálati médium közalapítványának vezetéséhez közelálló, név nélkül nyilatkozó forrástól az MTI.
2004. 02. 10. 17:49
Kedden a New York-i árupiacon az olaj ára 1,1 százalékkal drágult az OPEC döntésétől, miszerint 1 millió hordóval csökkentik a termelést áprilistól, de ha minden a kartell szándékai szerint alakul, akkor a mostani szinttől a napi OPEC termelés 2,5 millió hordóval maradna el.
2004. 02. 10. 17:29
Az SMS üzenetek küldése Hollandiában, Nagy-Britanniában és Németországban kerül a legtöbbe és Dániában a legkevesebbe - derül ki a francia távközlési felügyelet, az ART által készített tanulmányból. Az SMS üzenetek küldésének népszerűsége töretlenül növekvő tendenciát mutat és többmilliárdos üzletággá nőtte ki magát a mobilszolgáltatók számára.
2004. 02. 10. 17:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,85 pontos csökkenéssel, 10.046,65 ponton zárt kedden. Az előző, hétfői kereskedési nap záró értékhez képest ez 0,59 százalékos gyengülés.
2004. 02. 10. 17:06
Az OTP Bank Rt. idei akvizíciós terveiben nem szerepel oroszországi hitelintézet megvásárlása - tájékoztatta a hitelintézet illetékese az Econewst a napokban a sajtóban megjelent állításra reagálva. Hétfői laptudósítások szerint ugyanis Dimitrij Markov, az orosz Föderáció kereskedelmi képviseletének vezető-helyettese azt mondta egy konferencián, hogy az OTP Bank élénken érdeklődik Oroszországban egy regionális hitelintézet megvásárlása iránt.
2004. 02. 10. 16:40
2006-ban a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. 270 milliárd forintnyi exportot biztosíthat, bruttó díjbevétele pedig a tervek szerint meghaladja az 1,7 milliárd forintot - áll a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) 2004-2006. évi stratégiai tervét tartalmazó alapítói határozatban, melyet az ÁPV Rt. igazgatósága fogadott el a napokban.
2004. 02. 10. 16:24
Kiegyenlítette a múlt héten beszállított tej árát a Parmalat Hungária. A mostani termelés azonban alig fele a januárinak, s arról sincs hír, mi lesz a két hónapnál régebbi tartozások sorsa.
2004. 02. 10. 15:08
Olvasói sztorik