Belföld

Tizenketten pályáztak az MTV elnöki posztjára

Tizenketten nyújtották be pályázati dokumentációjukat a kedd délután két órakor zárult határidőig a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöki posztjára; ennél hattal többen vásárolták meg a pályázati csomagot - értesült a közszolgálati médium közalapítványának vezetéséhez közelálló, név nélkül nyilatkozó forrástól az MTI.

Az informátor közlése szerint egy pályázó anyagát – formai okok miatt – végül érvénytelennek nyilvánították. Eddig Árpa Attila, az RTL Klub egykori kreatív igazgatója, Siklósi Beatrix, a közszolgálati médium szerkesztője és Szenes Andrea, az MTV volt alelnöke nyilatkozott úgy az MTI-nek, hogy pályázott; elhárította az MTI érdeklődését Rudi Zoltán hírigazgató, míg Friderikusz Sándor azt közölte, nem indult a pályázaton. Az MTI keddi, kuratóriumi körökből származó értesülése szerint nem pályázott a tisztségre Pinke György, az intézmény ügyvezetője.
A kuratóriumi elnökség csütörtöki ülésén dönt a pályázatértékelési eljárás részleteiről, például arról, hogy mind a tizenegy érvényes pályázatot benyújtót meghallgatják-e az erre kijelölt február 23-24-i időpontban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik