Kapcsolati tőkések
Származásunk, meggyőződésünk, érdeklődésünk, érzelmeink, vagy éppen érdekeink alapján válogatjuk meg kapcsolatainkat. Életünket hálózatok hálózzák be.
Könnyű felhalmozás
E tőketípus felhalmozása jó esetben kevés vesződséggel jár: amerikai kutatók szerint aki reggelente rábólint a vele szembe futóra, minden csütörtökön ugyanazzal a baráti társasággal bridzsezik, vagy egyszerűen pletykál a szomszéddal, az minden alkalommal hozzátesz valamit a társadalmi tőkéjéhez. Ennek ellenére, mi magyarok a hasznosítható társadalmi tőkének sem vagyunk bővében. A Figyelő által megkérdezett karriertanácsadók tapasztalatai szerint az átlagpolgár járatlan hálózatai építésében.
Sokakat a szemérmesség, másokat zárkózottságuk tart vissza, de korántsem tudatosan végzik a tevékenységet, s így a hatékonyság is messze elmarad a lehetőségektől. Kiváltképpen a 40 év fölöttiek esetén: ők ugyanis ez ügyben duplán érintettek. Álláskilátásaik nem igazán rózsásak, ellenben ők azok, akik az idő múlásával biztosan kiterjedt kapcsolati hálóra tettek szert – legfeljebb nem tudnak róla. A leépítések révén munkájukat vesztőket helyzetbe hozni igyekvő DBM Magyarország karriertanácsadó cégnél ezt tartják a legfontosabb kérdésnek.
Informális úton
Az ügyfelek rendre házi feladatul kapják, hogy állítsanak össze 15-20 fős listát a kapcsolataikról. “Eleinte hitetlenkednek, hogy ez sikerülhet” – meséli Juhos Andrea, a cég hazai vezetője. Holott egyes felmérések szerint Magyarországon az álláslehetőségek közel háromnegyedét informális úton nyerik el. A DBM Magyarország vizsgálata is azt mutatja, hogy az arány felülmúlja a nemzetközi átlagot, ami – e cég irodáinak tapasztalatait tekintve – 60 százalék körül jár. (Más kutatások arról tanúskodnak, hogy e fölötti az arány az Egyesült Államokban, az ellenkező véglet pedig Hollandia, ahol a munkáknak éppen csak a negyede talál személyes kapcsolatok révén gazdára.)
Az utóbbi évtizedben nálunk is megjelenő hálózatkutatók fontosnak tartják kiemelni a kapcsolatok tőke jellegét – vagyis azt, hogy létrehozása, fenntartása adott esetben költségekkel jár (például karácsonyi üdvözlőlapok írása, partik rendezése), de tőke jellegéből adódóan hozama is kell, hogy legyen: a befektetésnek meg kell térülnie. Bizonyos helyzetekben (migráció, vagy az állami, piaci intézményrendszer működési zavarai esetén) a kapcsolati tőke szerepe felértékelődik, direkt előnnyé válik. “Normális körülmények között ugyanakkor a kapcsolati tőke hozama kimerül abban, hogy az információszerzés költsége alacsonyabb lesz, a piaci folyamatok időigénye lerövidül” – mondja Sík Endre szociológus.
Hálózat vagy klientúra
A magyar társadalom azonban gyanakvó: a közbeszédben például a hálózat kifejezés gyakran a klientúra-építés, valamint a korrupció fogalmával kapcsolódik össze, és erősen pejoratív értelmezést kap. Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) leköszönő rektora szerint ez a kádári korszak (egyébként a távoli múltban már gyökerekkel bíró) öröksége, a kölcsönös szívességeken alapuló, egymást érdemtelenül előnyökhöz juttató kapcsolatrendszer miatt van így. “A felsorolt fogalmak azonban mégsem egymás szinonimái” – véli Lakner Zoltán politológus. A hálózati kapcsolatok ugyanis arra valók, hogy egy politikai erő törvényes úton pótlólagos erőforrásokhoz jusson. Az értékek, az információk, a szolgáltatások, az anyagi eszközök áramlása teszi a hálózatot hálózattá, s különbözteti meg a személyes haszonszerzéstől – amelyek működése során egyes üzletemberek és politikusok “első milliói” jótékony homályba vesznek.
Tranzakciós költségek
Tévedés lenne ugyanakkor azt hinni, hogy a tisztán piacgazdaságra épülő társadalmakban nincs szerepük a kapcsolatoknak. Sík Endre erre azt az 1960-as években, az Egyesült Államokban készült tanulmánysorozatot hozza fel példaként, amely megállapítja: a vállalatok közötti szerződések 80 százalékát nem írásos formában rögzítették, mivel azok alapját az ügyfelek közötti erős személyes kötődések alkották. “A személyi kapcsolatrendszer nem tekinthető piaci anomáliának, sőt, alapvető feladata éppen az, hogy olajozza a piaci tranzakciókat, mivel csökkenti a tranzakciós költségeket” – mondja Sík.
Gond csak akkor adódik, ha a kapcsolatrendszer válik a társadalom működésének domináns szervezőerejévé, a nepotizmus, vagy a favoritizmus keretében. A kapcsolati hálók bizonyos szituációkban militáns módon alakítják egy közösség életét, a politikai-gazdasági elit úgy formálja az állami szerepvállalást, a jogi és a piaci feltételrendszert, hogy az a saját kapcsolati hálóinak kedvezzen. Szalai Erzsébet szociológus konkrét példaként említi, amikor egy törvény megalkotásánál a vállalkozó felajánlja a saját ügyvédjét az állami bürokráciának, hogy az majd kidolgozza a jogszabályt.
Nem véletlenül merül fel oly gyakran a hálózatépítés kapcsán, hogy végeredményben ki irányít kit. Képes-e a párt kontrollálni és vezényelni támogatóit? Ennek megítélése korántsem egyértelmű. “A rendszerváltást követően kezdett kialakulni egy egészséges, a teljesítményt és a szakértelmet alapul vevő, főleg a bizalomra és a referenciára épülő kapcsolati hálórendszer a magyar gazdaságban. Kár, hogy ezt az utóbbi években alaposan felülírta a párt alapú hálózat elképesztő eseteket produkáló térnyerése” – fogalmaz Chikán Attila. Szalai Erzsébet ugyanakkor úgy látja, hogy a gazdaság telepszik rá mindenre, abszolút mértékben meghatározóvá vált, teljes mértékben uralja a politikai elitet. Sőt, meglátása szerint a gazdasági elit dominanciája folyamatosan erősödik. “Volt közel három év, a Fidesz-kormány utolsó másfél éve és most egy év, amikor a politika megpróbált a gazdasággal szembemenni. És akkor a gazdasági elit egyszer csak a sarkára állt, követelte, hogy a gazdaságpolitikát az ő javára módosítsák, és ez tökéletes sikerrel járt” – fogalmaz Szalai.
A kapcsolati hálókról szóló teljes összeállítást a Figyelő 2003/52 számában olvashatja el, a FigyelőNet részleteket közöl.
