Az időpont csupán véletlen – mondja Otto Bernhardt, az IG Farben AG felszámolója, „civilben” német kereszténydemokrata parlamenti képviselő. A 61 éves üzletember-politikus ezzel arra utalt, hogy nem szándékosan jelentették be a cég fizetésképtelenségét és felszámolását éppen 2003. november 10-én, pontosan 65 évvel azután, hogy a nácik lángba borították Németországban a zsinagógákat.
Szimbolikus helyszín
A bejelentés helyszíne is szimbolikus a Handelsblatt tudósítója szerint. Egy lecsúszófélben lévő, Frankfurt északi részén fekvő polgári lakóházban hozták ugyanis nyilvánosságra a hírt. Bernhardt itt nyitotta meg Németország egykori legnagyobb és leghírhedtebb iparvállalatának számító IG Farben történetének utolsó fejezetét, a felszámolást.
A likvidálás, a pénz kifogyása a cégnél 78 évvel követi az alapítást, és 52 évvel a feldarabolást. Az IG Farbent ugyanis a második világháború után a győztes szövetségesek gyakorlatilag megszüntették, három utódvállalatba vitték ki a vagyontárgyakat. Most november 10-én viszont a cég benyújtotta a fizetésképtelenség megállapítására irányuló kérelmét a frankfurti cégbírósághoz.
A csőd közvetlen oka egy másik bajbajutott vállalkozás, a szintén frankfurti székhelyű holdingtársaság, a WCM. Bernhardt szerint a WCM nem teljesítette az IG Farbennel szembeni fizetési kötelezettségeit, és így immár a nyugdíjakat sem képes fizetni az IG Farben. Ez a fizetési kötelezettség egyébként hatezer márkát tettek ki havonta, de már ennyi is sok volt a megtépázott konszernnek.
“Károsult” részvényesek?
A fizetésképtelenség megállapítását célzó eljárás nyomán az eddigi felszámolók helyét a bíróság által kijelölt csődmenedzser veszi át. Az eddigi két felszámoló egyébként csak 2001-ben 483 ezer márkát kasszírozott az IG Farben likvidálásán. Most vehetik kalapjukat, és még zsírosabb falatok után kell nézniük a jövőben…
A részvényesek egy része viszont kártérítést szeretne, amit persze Bernhardt és társa, Volker Pollehn hevesen visszautasít. Mindenesetre a felszámolás jó üzlet lehetett, miután gyakorlatilag 52 éve tartott a cégnél, és sokan gazdagodtak is belőle időközben.
Az IG Farben megalapítása
A legnagyobb német vállalat neve nem véletlenül kapcsolódott össze a legszorosabban a nácik terrorjával. Ahhoz, hogy ezt megértsük, azonban időben még hátrébb kell ugranunk: 1925. december másodikán fuzionáltak ugyanis az Agfa, a BASF, a Bayer, a Griesheim-Electron vegyipari gyár, a Fabrik Uerdingen vegyipari cég, továbbá a Hoechst festékgyár.
Az egyesülés a gazdasági helyzet miatt vált szükségessé. Az első világháború utáni győztes hatalmak által elszigetelt, és hiperinflációtól sújtott Németországban kényszerű volta cégek összeolvadása. Mindezt ma már szebben fogalmazzák meg a vállalatok, és szinergiákról, szinergia-potenciálról beszélnek…
A Leuna Művek
A Leuna Művek utóélete is zűrzavaros volt: az NDK idején államosított, a kelet-német állam megszűnése után pedig franciáknak privatizált vállalat körüli botrányokba a párizsi és a berlini-bonni politikai elit számos tagja bukott bele. Többek között a CDU vezetői, így Kohl ex-kancellár szerepe is vitatott volt a magánosítás során, amikor az 1990-es években egy francia olajmulti kezébe került az egykori IG Farben tagvállalat, amely ma már a TotalFinaElf csoporthoz tartozik.
Ezután az IG Farben története akár sikersztorinak is tekinthető (persze csak nézőpont kérdése a dolog), a konszern növekedési rátái lenyűgözőek voltak: 1928 után megkezdte a külföldi terjeszkedést is. A Frankfurt nyugati részén lévő új cégközpont pedig 1930-ban készült el. Ekkor egyébként még lazák a nácik és a vegyipari menedzserek közötti kapcsolatok: a hitleristák inkább ellenséget látnak az „internacionalista” üzletemberekben.
A nácik hatalomátvétele, 1933 után viszont kezdenek „közeledni az álláspontok”. A „bűnbeesés” 1933 decemberében következik be. Az úgynevezett „benzinszerződésről” van szó. E szerint a nemzetiszocialista kormány garantálta a veszteséges Leuna Művek számára, hogy felvásárolja termékeit, így például a szén cseppfolyósításával előállított benzint is.
Ezzel egyidejűleg kezdődik Carl Krauch karrierje is: az egykori BASF menedzsere ekkor jut egyre nagyobb befolyásoshoz a konszern egészében, és hamarosan a Harmadik Birodalom egyik legfontosabb gazdasági vezetőjévé válik. 1940-ben éri el csúcspontját pályafutása: a felügyelőbizottság és ezáltal az egész cég vezére lesz, s ezért majd 1945-ben Nürnbergben a győztes szövetségesek bírósága elé kell állnia.
A Zyklon B
Az IG Farben borzalmas híréhez az is hozzájárult, hogy a cégcsoport érdekelt volt a Degesch nevű társaságban, amely a zsidók és más lágerlakók elpusztítására használt Zyklon B gázt termelte.
Ekkor, 1940 után, egészen pontosan 1941-től kezdődik az IG Farben legsötétebb időszaka. Auschwitz közelében ekkor kezdenek egy hatalmas ipari komplexum kialakításába. Ez a létesítmény eredetileg a Wehrmacht ellátását szolgálta volna szintetikus üzemanyaggal. A Monowitz Művek bizonyult a nemzetiszocialista gazdaságpolitika egyik legnagyobb beruházásának.
„Természetesen” a szomszédos koncentrációs tábor foglyai kényszermunkásai építették fel az üzemet, és az is magától értetődött, hogy az SS és a gyár közötti „jó együttműködés” alakult ki. Ez azt jelentette, hogy ha az IG Farbennek munkásokra volt szüksége, azonnal foglyokat vezényeltek át a táborból az iparvállalathoz. Mindez egyébként a BASF vállalati történésze, a hivatalos verziót író Raymond Stokes tollából származik, vagyis még az IG Farben előd- és utódvállalatához lojális szerző sem tagadja le a letagadhatatlant.
Ám az IG Farben számára komoly gondot okozott, hogy a „normál” auschwitzi foglyok közül túl sokan haltak meg, ezért a cég „magánfinanszírozásban” hozott létre egy saját koncentrációs tábort (KZ) Auschwitz mellett. Ez volt az első nagy láger, amelyet magánpénzből építettek.
A szétdarabolás
Ezek után nem véletlen, hogy a német kapituláció után a győztes szövetséges hatalmak a vegyipari szörnyszülött feldarabolása mellett döntöttek. A négy megszállási övezetnek megfelelően osztották szét a cég üzemeltetését, a társaság vezetőit pedig letartóztatták. A nürnbergi perben 13 felsővezetőt ítéltek hosszú börtönbüntetésre, ugyanakkor sokan „jó magaviseletük miatt” korábban szabadultak.
1951 végére a német szövetségi kormány és a szövetségesek végül egyezségre jutottak a konszern feldarabolásáról. Ennek nyomán 1952. január 30-án Nyugat-Németországban létrejöttek a BASF, a Bayer, a Hoechst, a Cassella és a Chemie-Verwaltungs-AG nevű utódvállalatok, a maradék vagyon pedig a felszámolás alatt álló (i. A.) IG Farbenindustrie AG i. A.-hoz került.
