Belföld

Megtalálták Európa legrégebbi obszervatóriumát?

A Hallei Egyetem régészei Goseck településen – állításuk szerint – megtalálták „Európa legrégebbi obszervatóriumát", amely Kr. előtt 4900 körül keletkezhetett.

Goseck Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) tartományban, Merseburg városa közelében található. Körülbelül hétezer évvel ezelőtt érkezett erre a területre az a nép, amelynek nyomaira most bukkantak az archeológusok. A légifelvételek elemzése alapján felfedezett területen egy 80 méter átmérőjű építményt ástak ki a kutatók.

Az építmény kör alakban beásott cölöpsorokból áll(t), amelyeket három kapu egészített ki. Tájolást segítő vonalakat és égboltkutatásra utaló jeleket, rajzolatokat is találtak a régészek. Ezek a napot és holdat szimbolizálták – ezt François Bertemes, az ásatás vezetője jelentette ki.

A kerámiatöredékek, amelyeket a területen találtak, azt bizonyítják, hogy Kr. előtt 4900 körül keletkezhettek az „óriáskörök”. Hogy kik építették a cölöpkonstrukciót? Erre nehéz felelni, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy Európa első földművesei lehettek, akik ilyen és ehhez hasonló „kalendárium-építményeket” hagytak maguk után sok helyen. Mindeddig a mai Magyarország, Csehország és Brandenburg (Kelet-Németország) egyes régióiban bukkantak archeológusok efféle emlékekre.

Ezek közül a német kutatók szerint a most megtalált gosecki cölöpkonstrukció tűnik a legrégebbinek. Minden jel arra mutat, hogy a neolitikus égi kultusz innen indult ki – vélekedik Bertemes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik