A közgazdasági Nobel-díj történeteNobel 1895-ben íródott végrendeletében alapította meg a nevét viselő díjat. Örököseire hagyott bizonyos összeget – az egyik magyar államkötvényeket kapott. Ami vagyonából ezen felül megmaradt, abból egy alapot hozott létre, amelynek járadékából a legértékesebb fizikai, kémiai, orvostudományi felfedezéseket létrehozó tudósokat, a legkiemelkedőbb műveket alkotó írót, illetve azt a személyt jutalmazzák, aki a legtöbbet tette a világbékéért. A közgazdasági Nobel-díjat a Svéd Nemzeti Bank alapította 1968-ban, megalakulása 300. évfordulóján. A nyertesek idén 10 millió svéd koronát (265 millió forintot) tehettek zsebre, egymás közt megosztva.
A közgazdasági modellek többsége a tökéletes piacokra és a piacon résztvevő cselekvők tökéletes informáltságára épített. Az idei Nobel-díjat a három tudós az aszimmetrikus információk egyes piaci hatásainak a feltérképezéséért kapta.
Az aszimmetrikus információk tana szerint a piaci szereplők egy jól körülhatárolható részének több információ van a birtokában, mint a többinek. A piaci szereplők eltérő informáltsága miatt a tökéletes piachoz képest eltérő piaci struktúra jön létre, ahol másként alakulnak az árak, a kereslet, a kínálat és a többi piaci jellemző.
Hogyan vegyünk autót az Ecserin?
George A. Akerlof 1940-ben New Havenben született és nem is ment messzire tanulni: diplomáját szülővárosának egyetemén, a Yale-en szerezte. Ph.D. fokozatát azonban már az MIT-n szerezte. Karrierje ettől fogva egyenesen úton halad, persze kisebb kitérőkkel. A kaliforniai Berkeley-n kezdte karrierjét és 1980 óta jelenleg is ott tanít. Pályafutásában azonban volt néhány érdekesebb munkahely is: a hatvanas évek végén az indiai statisztikai hivatalnál dolgozott, két évig volt Nixon elnök tanácsadója, majd a Fednél is dolgozott kutatóként.
Akerlof 1970-ben publikálta azóta híressé vált modelljét a használt autók piacáról. Alapmodelljében két, minőségében különböző áru, rossz és jó autó van jelen, és az eladókkal ellentétben a vevők a vásárláskor nem tudják felmérni a minőségi különbséget. Ha teljesen elkülönül a rossz és jó autók piaca, akkor a vevők és az eladók a minőség szerint képesek differenciált árat kialakítani.
A vevők és az eladók közötti aszimmetrikus informáltság akkor okoz problémát, ha csak egyetlen, egységes autópiac létezik, mert az autók ára a jó autók piacánál alacsonyabban, a rossz autók piacánál pedig magasabban fog meghatározódni. A jó minőségű autók eladói a piacról előbb utóbb kiszorulnak, mert profitjuk jelentős részét a rossz autók eladói kapják meg, akik minden autón a “megérdemeltnél” magasabb bevételt képesek realizálni.
Mire jó a diploma?
Az 1943-ban született Michael Spence-ről nem mondható, hogy nem töltötte változatosan diákéveit. Először a Princeton-on szerzett főiskolai szintű filozófiai, majd az Oxfordon egyetemi szintű matematikai diplomát. Közgazdaságtanból Ph.D. fokozatát a Harvardon szerezte meg. A Harvardon és a Stanfordon tanított. Az utóbbi egyetemen 1999-ben mondott le az üzleti kar dékáni címéről. Jelenleg egy kockázatitőke-társaság tagja, de a menedzseri tudományok professzoraként még mindig tanít. A Stanford MBA-programján az elektronikus kereskedelemről tart kurzust.
A Spence-féle alapszituációban az aszimmetrikus informáltságot valamilyen piaci jelzés képes kiküszöbölni. A modellben szerepelnek a munkáltatók, akik egy ember alkalmazása előtt fel akarják mérni, hogy mekkora a jelentkező produktivitása. Az oktatásban elért szint jelzés a munkáltató számára, aki nem tudja megvizsgálni a jelentkező tényleges produktivitást, mielőtt alkalmazná. Két szint létezik: a magas képzettségért a munkáltató többet fizet, az alacsonyért kevesebbet.
A jelentkezők életük során eldöntik, hogy alacsony vagy magas képzettséget szerezzenek, alapvetően nem szeretnek tanulni, ezért a tanulás számukra költség. Azok, akiknek magas a produktivitásuk, egyszerűbben tudnak tanulni, ezért a magas képzettséget ők kevesebb költséggel képesek megszerezni. Az alacsony produktivitásúak nem fogják a magas képzettséget választani, mert az erőbefektetés költségei még akkor is meghaladják bevételt, ha a munkáltató magas bért ad. A munkáltató tehát a képzettség fokából meg tudja ítélni a produktivitást, és kiküszöböli a közte és a jelentkező között keletkező információs aszimmetriát.
Kinek ne adjunk el biztosítást?
Az 1943-ben született Joseph E. Stiglitz az Amherst College-ban szerezte meg diplomáját, majd az MIT-n szerzett doktori fokozatot. A Princetonon, a Yale-en és a Stanfordon tanított. 1993-tól Clinton gazdasági tanácsadója volt, 1995-től az elnöki gazdasági tanácsadók csoportjának vezetője. Tavalyig a Világbanknál dolgozott vezető közgazdászként, majd visszatért az oktatáshoz: jelenleg a University of Columbia professzora.
Stiglitz a biztosítási piacra alkalmazta modelljét, amely az Akerlof-féle használtautó-piacnak a fordítottja. Feltételezi, hogy a biztosító szeretne minél magasabb profitot elérni, minden biztosítottnak ugyanakkora a jövedelme, de vannak, akik alacsony valószínűséggel kerülnek bajba, és vannak, akiknél ez valószínűbb, és magas érétkű kárt szenvednek.
Ha a biztosító csak egyféle szerződést készít mindenkinek, akkor az alacsony kockázatú emberek nem fognak biztosítást kötni, mert a biztosító a nekik számított árba beszámítja a magas kockázatúak miatt keletkezett költségeit. Ezért a biztosító két külön szerződést fog készíteni az alacsony és a magas kockázatúak számára.
Az alacsony kockázatú szerződés bár kevesebbe kerül a biztosítottnak, de a káresemény megtörténtekor kevesebbet fizet vissza. A magas kockázatúak, mivel minden ember szereti elkerülni a kockázatot, a másik konstrukciót választják, amiért magasabb díjat fizetnek, de káreseménykor kevesebbet veszítenek.
Az információ ára
Kornai díjaBekker Zsuzsa szerint érdemes tudománypolitikai szemszögből is megközelíteni a Nobel-díj odaítélését. Volt olyan időszak, amikor a matematikai modellezést díjazták a közgazdaságtanban, majd az új, a piaci folyamatokat leíró elemzéseket, legutóbb pedig Amartya Sen kapott díjat, új, etikai alapon nyugvó megközelítésmód miatt. A most nyertes három közgazdász ráadásul igen jelentős alakja ennek a tudománynak, így előbb-utóbb amúgy is rájuk került volna a sor. Sokáig a magyar Kornai Jánost is esélyesnek tartották a díjra, hiánygazdasággal foglalkozó írásai miatt, ám a kelet-közép-európai régió szerepe az utóbbi években leértékelődött, így a tudománypolitikai hangsúly is elterelődött erről a területről.
“Az információ közgazdaságtana tulajdonképpen az egész XX. századon végigvonult – mondja Dr. Bekker Zsuzsa, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) Közgazdasági Elméletek Története Tanszék vezetője -, már Walras is élt ilyen feltételezésekkel, amikor megalkotta piaci modelljét.”
Az a gondolat, hogy az információnak ára van, és így gazdálkodni kell vele, egyre fontosabbá vált a közgazdaságtanban, így a mostani Nobel-díjjal tulajdonképpen ezt a folyamatot értékelték a svéd akadémikusok. A korábbi Nobel-díjasok közül Milton Friedman és az 1995-ben díjazott Robert E. Lucas is foglalkozott elméletében az információhoz jutás szerepével, ám a kitüntetést nem konkrétan ezért kapták, nem ezzel indokolta a bizottság az elismerést.
Közgazdasági Nobel-díjasok
|
|||
2001 – George A. Akerlof, A. Michael
Spence, Josefh E. Stiglitz |
1985 – Franco Modigliani
|
||
2000 – James J Heckman, Daniel
L McFadden |
1984 – Richard Stone
|
||
1999 – Robert A . Mundell
|
1983 – Gerard Debreu
|
||
1998 – Amartya Sen
|
1982 – George J. Stigler
|
||
1997 – Robert C. Merton, Myron S.
Scholes |
1981 – James Tobin
|
||
1996 – James A. Mirrlees, William
Vickrey |
1980 – Lawrence R. Klein
|
||
1995 – Robert E. Lucas Jr.
|
1979 – Theodore W. Schultz, Sir
Arthur Lewis |
||
1994 – John C. Harsanyi, John F.
Nash Jr., Reinhard Selten |
1978 – Herbert A. Simon
|
||
1993 – Robert W. Fogel, Douglass
C. North |
1977 – Bertil Ohlin, James E. Meade
|
||
1992 – Gary S. Becker
|
1976 – Milton Friedman
|
||
1991 – Ronald H. Coase
|
1975 – Leonid Vitaliyevich Kantorovich,
Tjalling C. Koopmans |
||
1990 – Harry M. Markowitz, Merton
H. Miller, William F. Sharpe |
1974 – Gunnar Myrdal, Friedrich
August von Hayek |
||
1989 – Trygve Haavelmo
|
1973 – Wassily Leontief
|
||
1988 – Maurice Allais
|
1972 – John R. Hicks. Kenneth J.
Arrow |
||
1987 – Robert M. Solow
|
1971 – Simon Kuznets
|
||
1986 – James M. Buchanan Jr.
|
1970 – Paul A. Samuelson
|
||
1969 – Ragnar Frish, Jan Tinbergen
|
|||
Forrás: www.nobel.se
|