A múlt héten szemügyre vett italunk virágillatú, enyhén muskotályos nyári bor lévén még hasonlított a magyar borokhoz. E héten górcső alá vett vörösünk már ebbe a másik, déli borvilágba tartozik.
Minden, a bor iránt affinitást mutató egyénnek megvan az az élménye, hogy amikor feljött a pincéből a napfényre, hirtelen fejbe kólintotta valami, ami után már csak emberi méltósága maradványinak szimulálására maradt ereje. A jellegzetes horvát vörösborok kóstolása hasonló élménnyel jár. Az amúgy egyre kiválóbb magyar borokon szocializálódott kóstoló úgy érzi, mintha egy handzsárral jól fejbeizélték volna. Kint ezer ágra ragyog a nap, a kabócák katatón, elektronikus berregése száll az olajfák és a tenger felett, bent a fejben lórúgás utáni zenét hallgathatni. Ennek két fő oka lehet. Az egyik az irdatlan alkoholtartalom, a másik a magas szárazanyag-tartalom, azaz extrakt. A sok nap sok cukrot képez, a sok cukorból sok alkohol fermentálódik a crna vinót, a fekete bort adó szőlőszemekben. Ezek aztán tényleg tüzes borok: mint ismeretes, tüzes a 12,5-13,4 térfogatszázaléknyi alkoholt tartalmazó bor; terítéken lévő borunk 13,5 térfogatszázaléknyi alkoholt tartalmaz, extraktja jócskán 30 gramm/liter fölött lehet. Látványosan sűrű borról van szó, az irdatlan horvátországi égi tüzek mintegy megjelennek ezekben a vörösborokban. Az ipartól érintetlen homokos-kavicsos tájon a mali plavac szőlőből hozamkorlátozással termelt, kézi művelésű, 21-22 mustfokig izzított, nagyhordós érlelésen átesett száraz nedűben 2 gramm/liternyi maradék cukor van, tanninban gazdag, nagy potenciálú a bor, melynek tehát legmarkánsabb jellegzetessége a tüzesség és a sűrűség, hosszú utóízében némi gyümölcsösséget-mazsolásságot érezni. Más, mint az atlanti és a magyar vörösök, és javára szól ez a másság.
Egy szó, mint száz: karnyújtásnyira tőlünk Európa egyik legszebb országa fekszik, melynek bámulatos géniusza talán vörösboraiból ismerhető meg leginkább. Egy utazás mindig akkor teljes, ha a szellemi inspirációk kiegészülnek a test örömeivel is. Ha tehát, nagyon helyesen, utunkat délnek vesszük, ne feledkezzünk meg a hvari Plenkovic mester Zlatan Otok és Plavac-borairól, valamint a magyar tájakon-szájakon szokatlan, nagyon szép természetes édes vörös Prosekről sem. Aktuális borunk gasztronómiai dimenzióit illetően nem látszik különbözni a nála hűvösebb magyar vörösektől, így nívós vadakhoz, az utak mentén árult, olivában áztatott hvari kecskesajthoz, vagy rostonsült bárányhoz jó szívvel ajánlható.
