Bajba kerülhetnek azok a színészek, akik vállalkozóként dolgoznak, és hamarosan nyugdíjba mennek.
Ambrus Attilát megfenyegették, állásajánlattal bombázzák és lépten-nyomon szerelmet vallanak neki. Ám ezek a dolgok nem csupán a Viszkissel történtek meg, hanem névrokonaival is.
Míg tévéslegendák az életbenmaradásért küzdenek, addig valóságsowkból ismert fiatalok veszik át helyüket a képernyőn. VV Olivér és társai azonban sokaknál kiverik a biztosítékot.
Divatszakértőnk szerint Ambrus Attila jelenlegi megjelenésével nem lehet tévésztár. Elmondta, hogyan alakítaná át.
Kiszel Tünde is kénytelen spórolni az utóbbi időben. A gázsik csökkentek, ám a kiadásai megmaradtak. A híresség azt is elárulta, miből él.
Paudits Béla néhány napja arról számolt be a Hír24-nek, hogy nyomorog. Most újabb elképesztő hírt kaptunk róla.
Úgy tűnik, egyre népszerűbb Ambrus Attila. A Hír24 megtudta, hogy a Viszkist újabb ajánlattal kersik, ráadásul nem is akárki, hanem az RTL Klub exműsorvezetője.
Perre mehet az RTL Klub, amennyiben az ATV újraindítja a Mónika show-t, annak formátuma ugyanis levédett. Egyelőre persze az sem biztos, hogy az ATV valóban a kibeszélő show-t kívánja újraéleszteni.
Paudits Béla már csak 48 kiló, és rettenetes fájdalmakkal küzd. Naponta felteszi magának a kérdést: minek él? Mary Zsuzsit irigyli, aki már odaát van.
Galambos Lajosék baráti társaságába megtiszteltetésnek számít bejutni. A csoportnak a sztárvilág és az üzleti élet jeles képviselői is tagjai.
Benkő Dániel elárulta örök fiatalságának titkát. Ez pedig napi két óra gyúrás, 1 óra jóga és 3 óra szex.
Számos hírességet terrorizáltak, vagy bántalmaztak már párkapcsolatában. Legutóbb VV Seherezádé édesanyja beszélt arról, mit élt át évekkel ezelőtt expárja mellett.
Edvin Marton csak a szerencsének köszönheti, hogy nem bénult le véglegesen. A hegedűművész néhány hete 30 lépcsőfokot zuhant egy bukaresti szállodában.
Bódi Guszti és családja hosszú évek óta jelen van a magyar könnyűzenei piacon, és eddig sosem panaszkodtak. Ám fiuk, Csabi úgy döntött, nem hallgat tovább, nehézségeikről is vall.
VV Eszter 10 kilót fogyott, ráadásul amióta kijött a ValóVilág villájából, még a szerelem is rátalált. Az ügyvédi kamara még nem hallgatta meg, így nem tudni, folytathatja-e ügyvédi munkáját.
VV Laci cáfolja, hogy embert ölt volna és mint mondja, csak akkor lőne, ha megtámadnák. Korábban Izraelben harcolt, de nem volt tagja az idegenlégiónak.
Kiszel Tünde a Hír24-nek elmondta, csak véletlenül fotózta le a Story Gálán elperecelő Medveczky Ilonát. Ő ugyanis a táncra volt kíváncsi, nem az esésre.
Gáspár Győző feljelentést tett a rendőrségen. Az iratok tanúsága szerint több százezer forintot loptak el tőle bezárt öltözőszekrényéből.
Ingyen foglalkozna egy pszichiáter Stohl Andrással, miután kiszabadul a börtönből. A szakember szerint a híresség az alkohol miatt szorulhat segítségre.
Sosem hallott sztorit árult el magáról Rúzsa Magdi. Az énekesnő elmesélte, korábban kapálással keresett pénzt, ám nem ez volt a legrémesebb élménye abban az időszakban.
Ismét költségeket csökkentenek az RTL Klubnál? Egyes hírek erről szólnak. A Hír24 a csatorna programigazgatóját kérdezte a felröppent pletykáról.
Jelentős összeget veszített Alekosz a Malév megszűnése miatt. Fellépései maradtak el, mert nem tudott elrepülni Erdélybe.
Dévényi Tibor szombaton ünnepli 65. születésnapját. Azt mondja, csak addig akar DJ-ként dolgozni, amíg fia haverjai nem tartják őt cikinek. Eddig ilyen visszajelzést szerencséjére nem kapott.
Kollégái szégyenkeznek VV Olivér viselkedése miatt. A NekedValó műsorvezetője ugyanis a minap gusztustalanul viselkedett a kamerák előtt.