A prototípust Magyarországon gyártották
Először hirdeti meg a VADONLESŐ Program az Év Emlőse rendezvénysorozatot, melynek célja – egyeztetve a szakmai szervezetekkel – az, hogy minden évben más és más őshonos emlősállatunkra hívja fel a figyelmet, és ezzel is segítse a fajok megismerését, és hatékonyabb védelmét. Idén az év emlőse a keleti sün.
Elsőre egy elkószált embernek tűnik, aki magányosan sétálgat a hóban több órán keresztül. Ez azonban nem véletlen, ő épp alkot, de ezt csak a magasból látni igazán!
Hidrogén alapú mobilitás és tüzelőanyag-cellás autóbusz-fejlesztés lehetőségei Közép-Európában (HFC) címmel szervezett workshopot múlt héten a Magyar Hidrogén és Tüzelőanyag-cella Egyesület és az evopro csoport.
Egy magyar falu, ahol hihetetlen munkával nagyszerű körülményeket hoztak létre. Olvassák el a történetüket!
Janukovics felvette a nyúlcipőt, a titkosrendőrök azonnal elhagyták az eddig őrzött erőműveket.
Az Európai Bizottság kivezetné a földgáz és az elektromos áram központi árszabályzását Magyarországon. Azok a tagállamok, akik hasonlóképp alkalmazzák ezt a gyakorlatot, már egyeztetéseket folytatnak a bizottsággal.
Az ember már rengeteg dolgot képes előállítani. Folyamatosan új ismereteket és tudást szerzünk a minket körülvevő világról, igyekszünk reprodukálni a természetben is jól működő dolgokat. A hidrogént tiszta formájában nem találjuk meg a Földön, pedig kiváló energiaforrás lehetne.
Az oroszok foga az INA-ra is fáj, az enyhe tél miatt elpusztulnak a madárfiókák. A rovarirtók károsítják a gyerekek idegrendszerét, idén is megrendezik a szkeptikus konferenciát.
Szinte magyar atomcsúcs lett délelőtt az MTA székházában tartott konferenciából. Ugyan a szerződést már megkötöttük az oroszokkal, a blokkokkal kapcsolatos érvek-ellenérvek szakmai szinten még csak most kerültek megvitatásra.
Londonban egy napelemes vasúti hidat adtak át, megvalósulhat az i-Car? – Zöldszüret
A mobiltelefon antennák vagy bázisállomások lehetséges egészségkárosító hatásai sok embert foglalkoztatnak. A gyerekek ma már több órát nyomkodják a mobiltelefont, kiderülhet az igazság?
Se a képviselők, se a nemzeti park igazgatók nem jelentek meg a mezőgazdasági bizottság ülésén. Lehet házat építeni egy havi minimálbérből, az EU bojkottálni kényszerül az amerikai bioetanolt. – Zöldszüret
Főleg a főemlősökre koncentráltunk, de hüllőket is találunk a listán, mindegyik az elmúlt 100 évben pusztult ki teljesen!
Halad a paksi bővítés, közben már Kenya is napelemlázban ég. Norvégiában többen vesznek elektromos autót, mint benzinest.
Harmadjára győzedelmeskedhet magyar fa a legrangosabb eseményen, amin egy fa résztvehet. Jelenleg a vadkörtefánk stabilan a második, két hete maradt utolérni a bulgár szilt!
Brüsszel szeme rajtunk, szirénázni kezdett az LMP a jóváhagyás után. Nagy-britanniában is kiteljesedik a napelem forradalom, Szaud-arábia szolár panelt gyárt majd, India megépíti a világ legnagyobb erőművét. – Zöldszüret
A folytatásban következzen a bálnavadászok és helyiek aspektusa, lássuk mit mondanak az ünnepet támogatók!
Figyelem! A következő képek a nyugalom megzavarására és a civilizált emberekben való csalódásra kifejezetten alkalmasak!
Újabb MOL vs INA párharc közeledik, vannak friss paksi gondolatok, törzsvásárlói kártyák, belvárosi zöldségtermelők – Zöldszüret
Szűrték a “paks” témájú panaszleveleket a képviselők címén, Kovács Pál szerint a napelemben és az atomerőműben sok a közös, a független szabad irónia összefoglalja a történteket!
Meghaladja a sugárzási normát a Sellafield-i feldolgozó, lényegesen több energiát takarítanánk meg szigeteléssel, hibrid mercedes buszok érkeznek Kecskemétre – Zöldszüret
5 magyar egyetem is bekerült a 300 legzöldebb közé, nagy robbanást várnak a hazai elektromos-autó értékesítésben, egy év alatt négyszeresére nőtt a szélturbina gyártó Gamesa részvények értéke. – Zöldszüret