Tudomány

7 állatfaj, amit az emberiség pusztított el

Főleg a főemlősökre koncentráltunk, de hüllőket is találunk a listán. Mindegyik az elmúlt 100 évben pusztult ki teljesen!

Tasmán tigris


A tasmán tigris (vagy tasmán farkas) a modern idők legnagyobb erszényes ragadozójának számított. Hosszuk 100–200 cm között volt, amiből a farkuk több mint az egyharmadát tette ki. Marmagasságuk kb. 60 cm, a testtömegük 20–25 kg között változott., természetes élőhelye Ausztrália és Új-Guinea volt. Az állatvédők a ’60-as években kezdték gyanítani hogy kihalásközelbe került a faj, de ekkor már késő volt. Az utolsó szabadon élő állatot 1930-ban ejtették, a képen látható, fogságban élő utolsó egyed 1936-ban pusztult el. A Discovery blogján megnézhet egy összeállítást, állítólag 2009-ben észleltek tasmán tigrist.

Quagga


Csak egyetlen fénykép készült a félig lóra, félig zebrára hasonlító állatról. A képen látható nőstényt 1870-ben fotózták a londoni állatkertben, 1883-ban elpusztult. Nagy számban éltek Dél-Afika szavannáin, azonban a vadászat húsuk és bőrük miatt gyorsan kihalásukat okozta: az utolsó lövés 1970-ben történt. Érdekes tény, hogy ez volt az első állat, amelynek DNS-ét vizsgálni kezdték, így derült ki, hogy egy teljesen különálló faj a zebrától, tehát nem alfaja.

Seychelle-szigeteki óriás teknős


Az 1905-ben készült képen látható az óriás teknős, jelenleg van némi vita arról, hogy már teljesen kihalt vagy éppen kihal a vadonban. A 19. században a többi teknősfajhoz hasonlóan erősen vadászták az indiai-óceán egész területén. A fogságban talán még élnek még egyedek, a La Digue Szigeten előfordulhat, hogy egy tucat Seychelles óriás teknőst nevelnek, de bizonyítaniuk még nem sikerült.

Núbiai oroszlán


A legnagyobb termetű és legnehezebb oroszlánfaj Marokkó és Egyiptom között volt elterjedt. Kihalásáért elsősorban az élőterületének csökkenése a táplálékforrások elvesztése volt a felelős. Az utolsó vadon élő oroszlánt 1922-ben az Atlasz-hegységben lőtték Marokkó területén. Fogságban előfordulhatnak leszármazottai egy-egy cirkuszban vagy állatkertben. A fenti kép Algériából származik, 1893-ból.

Bali Tigris


A fenti fotó ugyan nem jól kivehető, de az egyetlen kép, amin bizonyosan egy Bali tigris látható. Azért fontos a faj, mert a három tigris alfaj közül ez a legkisebb, ami valaha is élt. A Bali tigris szőre rövidebb és sötétebb más tigrisénél, mérete is inkább a leopárdéhoz áll közel. A főként Indonéziában honos faj utolsó példányát hivatalosan 1937 szeptemberében ölték meg, azonban kis létszámban az ’50-es évekig éltek a területen. Kipusztulását élőhelyének elvesztése, és a főként európai orvvadászatnak köszönheti.

Feketei nyugati orrszarvú


Egy faj, amit majdnem sikerült megmenteni, hiszen már 1930-ban csökkenteni kezdte a lakosság a történelmi vadászhagyományt, majd 1980-ban védetté nyilvánították. Az orvvadászat ekkor élte igazán aranykorát, a populáció rohamosan csökkeni kezdett. Az ezredforduló után mindössze tíz egyed maradt, ezeket 2006-ig mind megölték.

Arany varangy

Ha a kihalásról beszélünk, az arany varangy sok szempontból ikonikus faj. A tudomány első feljegyzései 1966-ban születtek róla, Costa Rica közeli esőerdőben fedezték fel egy nagyjából 50 km sugarú körben. Az utolsó varangyot 1989 májusában látták, ennek a hirtelen kihalásnak az oka nem a vadászat, hanem az élőhely elvesztése és a vegyi anyagok használata volt.

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Áder aláírta a bővítést, a Mavir szükségesnek ítéli – Zöldszüret

Fejlesztik a hulladékgazdálkodási eszközparkot Nyíregyházán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik