Tudomány

Sólyom László kiosztotta a kormányt

Szinte magyar atomcsúcs lett délelőtt az MTA székházában tartott konferenciából. Ugyan a szerződést már megkötöttük az oroszokkal, a blokkokkal kapcsolatos érvek-ellenérvek szakmai szinten még csak most kerültek megvitatásra.

Villamos-energia ellátás Magyarországon a 21.században címmel, közel kétszáz kutató, szakember, politikus és újságíró részvételével került megrendezésre az esemény. Mivel az MTA Dísztermét a növényvédő konferencia már jóval korábban lefoglalta, így a kisebb Felolvasóterembe szorultak a paksi bővítésről vitázók.

Pálinkás József, az akadémia elnöke vállalta a nyitást, majd a konferencia levezető elnökének szerepét is.

„Politikai értékelés helyett szakemberek összetett szempontrendszer mentén tudományos érveket követve fejthessék ki álláspontjaikat az atomerőmű bővítéséről”

Sólyom László 5 perces előadóbeszédében aggályait fejtette ki a projekt kormányzati előkészítésével és parlamenti elfogadtatásával kapcsolatban. Lényegében titkosítva van minden fontos adat, nem előzte meg szakmai egyeztetés a beruházást, a lakosság sincs megfelelően tájékoztatva.

“Az emberek látóköre messzebb ér a jövő havi villanyszámlánál, joguk van ismerni a döntés komplexitását és következményeit. (…) Tény, hogy a rendkívüli horderejű szerződés megkötése meglepetésként érte nemcsak a „magyar embereket”, hanem a magyar energiaipart, sőt a kormányt is. Az is tény, hogy nemcsak az előkészítés folyt titkokban, de minden adatot, amely a döntés felelős megítéléséhez szükséges lenne, tíz évre titkosítottak. A politikai kommunikációban igénytelen és ellentmondó érvekkel találkozunk.”

Utána az NFM államtitkára, Kovács Pál következett, aki megvédte a bővítést, szükségszerű, megfelelő megoldásnak tartja.

“Mire van szüksége a magyar nemzetgazdaságnak? Energiája, ami legyen tiszta, olcsó, biztonságos, fenntartható. A magyar villamosenergia-rendszernek becslések szerint 6300 megawatt kapacitás rendszerbeállítása válik szükségessé 20 éven belül. Ezt csak importtal, vagy saját kapacitás megteremtésével tudjuk biztosítani.”

“Jelenleg az import aránya 28,9 százalék, és ez 1995 óta nő. Ennek oka, hogy a villamosenergia-árak 40 százalékkal estek, így a magyar piacról a versenyképtelen hazai erőművek kiszorultak. Ám szükség van arra, hogy az import ne szaladjon el. Az atomerőmű egyszerre biztosít minden célt: megfizethető, megfelel az ellátásbiztonság követelményeinek, és alkalmas a szén-dioxid-ibocsátás csökkentésére is.”

A konferencián felszólalt még Deák András, Aszódi Attila, Felsmann Balázs és Munkácsy Béla is. Ezeket a véleményeket elolvashatja az index-en.

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Annyi energiát használunk, mint 34 éve

Újraindul a bányászat, itt az elektromos golf – Zöldszüret

Ajánlott videó

Olvasói sztorik