Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
Elviszlek magammal, DTK webvideós műsora

Az Elviszlek Magammal idei évadát 2,5 millióan nézték, úgyhogy nem állnak le, már dolgoznak a következő évadon. Elárulták, mely interjúalanyokkal készült videóikat nézték a legtöbben.

2016. 07. 14. 12:07
Az M-RTL székháza. MTI Fotó: Máthé Zoltán

2015-ben a TOP100 hazai médiavállalat – televíziós, rádiós, online, print- mozi- és köztéri médiumokat üzemeltető magyarországi vállalatok – éves összesített nettó árbevétele alig haladta meg az előző évit. Simicska cégei óriásit zuhantak.

2016. 07. 13. 15:51
Olvasói sztorik