Súlyos baleseti statisztikája van a T-28-asoknak, a hatóság mégsem tiltotta le a börgöndi trükközést
72 éves volt az repülőgép, amely a két pilóta halálát és egy család több tagjának súlyos sérülését okozva földbe csapódott.
Szijjártó belengette a NATO-csatlakozás további blokkolását a svédeknek egy iskolai oktatófilm miatt
A külügyminiszter szerint nem segíti a csatlakozást, hogy súlyos vádakat, hamis információkat terjesztenek Magyarországról az EU és a demokrácia című filmben.
Még a Belügyminisztérium szerint is túlterhelt a pátyi szennyvíztisztító, ám ezt a tényt sem az önkormányzat, sem az üzemeltető cég nem hajlandó elismerni. Sőt, a közelmúltban úgy döntöttek, hogy két új logisztikai központot is rákötnek a rendszerre, amely korábban már többször elöntötte barna trutyival a Füzes-patakot.
A MÁV-vezér nem árulja el, hol kötött ki végül a Lázárék által kirúgott, mégis megtartott helyettese
A miniszter már hétfőn belengette, hogy kirúgások jönnek a MÁV-nál, de a vezetői értekezleteken Lázár korábban is különös figyelemben részesítette Pafféri Zoltánt.