Rugli Tamás

Rugli Tamás

újságíró
2018 óta tagja a 24.hu szerkesztőségének, a mindenes szereptől indulva az utóbbi években a közélet mellett kötött ki. A közéletet viszont egy hatalmas ernyőnek tartja, amely alatt megfér a parlament és a jogszabályok, a pártok mellett helyezkedő hírességek és az ő motivációik, politikusok képtelen állításainak feldolgozása és a választási esélylatolgatás – de az olyan húsba vágó témák is, mint a háború, a gyermekvédelem vagy más kiszolgáltatott csoportok bemutatása. Minden érdekli ezek közül, de a leginkább azt szereti, amikor lehetősége van rámutatni az ellátórendszer visszásságaira. Pályája eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a család történetét bemutató cikke hatására felgyorsult a bürokrácia, és napokon belül el tudtak helyezni a megfelelő otthonban egy állandó gondozásra szoruló asszonyt, akit a megelőző húsz évben otthon kellett ápoljon testvére és annak felesége. Utóbbiak két évtized után mehettek el végre békében nyaralni. Mindezek mellett Tomi volt, hogy a Ziccerben is felbukkant, szökőévente az írásaival is találkozhatunk a sportrovatban, ahol kizárólag a Barcelonáról igyekszik szépeket írni, már amennyiben az lehetséges.

A hétvége során már több helyütt is előkerült az a vélemény, hogy a délkelet-ukrajnai Mariupol védői már nem sokáig bírják az orosz nyomást és a város napokon belül eleshet.

2022. 03. 20. 08:57

Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz, írja az MTI.

2022. 03. 20. 05:56

Felkérte Ferenc pápát az ukrán főváros polgármestere, hogy a jelenlegi körülmények ellenére látogasson el oda, mivel a jelenléte lehetővé teszi emberéletek megmentését és a béke megteremtését, írja az MTI.

2022. 03. 15. 20:45

A legtöbb kormánypárti politikushoz hasonlóan Szijjártó Péter is summázta a Békemenet tanulságait, a Facebookon közzétett posztjában azt írta többek között, hogy „nincs helye a hibázásnak, nincs tere a kapkodásnak”, és hogy „aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz”.

2022. 03. 15. 18:38
Olvasói sztorik